Fellinger Károly
Alulnézet
János a játszótéren lődörög, a
visszatérő gólyákat utánozza,
bal lábát felhúzza a térdéhez, más
szóval egylábon áll, majd azt megunva
felhúzza a jobb lábát és anélkül,
hogy a balt félelmében a földre le-
tenné, mozdulatlanul lebeg, nem tud
elrugaszkodni, kilátástalanul
szar a helyzete, mivel ahhoz előbb
lépni kellene, valóságos csodá-
nak történnie, az meg a térdig fel-
húzott lábakkal merő képtelenség.
Nagypéntek
A holtak hamar elfelejtik, hogy nincs
visszatérés, ujjaik helyezkednek,
akárcsak ruhájukon a zseb, benne
a frissen vasalt fehér zsebkendővel,
az élet rabjai ők, szeretnének
megragadni minden lehetőséget,
rohannak egy vak út túloldalára,
oda, ahol a zebra már magánügy.
Próbatétel
Valamit írni kellene magáról
a dolgok lényegéről , jött rá János
csak úgy és magától értetődően,
aztán az egyik régebbi verséből
idézett, lesütött szemmel, amiben
arról ír, hogy feje fölött napok
köröznek, mint héják, dögkeselyűk, most
meg, mikor versét lefordítják egy kis
szláv nép nyelvére, óhatatlanul el
kell döntenie, a hét napjaira,
vagy a fénylő csillagokra gondolt-e
fejvesztve a nagy magyar éjszakában.
Életrajz
A fehérre meszelt falba bevered
a szöget, mintha éppen lökdösnének,
mintha csak taszigálnának előre,
betonszögként halad hát karriered,
majd célba ér a szög és felejteni
kezd, valamit nagyon kiverhettek a
fejéből, de mégis rákerül a kép,
amin oly visszahúzódónak látszol.
Megjelent a Bárka 2014/1-es számában.
