Nagy Zopán
Vázlat
...és benne van a kavics közepében...
...és rajta ül a madárfészken, és a légy-
piszokban is ott lakozik (Isten)...;
- mert nem tudunk már mit mondani...
és a pillangó szárny-porában is benne él,
akár a disznó agyarában (rejtőzik magában,
ahogy önmagát szedi szét)...;
- mert Ő a titkos (de túlon-túl áttetsző)
viharzat, ki fekete jelenésként beszaggat
az elmék zugaiba...; - így Ő a megsejtett
Végzet: sorsunk szeszélyes töredéke is...
...és benne van a bőröndben lakó
pókhálóban (mint áldozat) és Ő a
bőrönd, mely rá-rohad...;
- mert nem tudunk már mit mondani...
és benne szorong a toll hegyében, mint
bármikor lecsöppenő pont az égben...; -
ám amíg Ő szorong:
nekem nem kellene félnem...
Hábi-Szádi monológok
(Füst Milán emlékének)
1.
A képzelet hamisít
(mondja a pap),
múltad a zsebedben,
jövőd a pillanatban
(most válik múlttá)...
Íme, az összes birtokod:
a pillanatban megrekedt észlelet,
a pillanat, mely hordozza lelkedet...
A káprázat felé
vihet az áhítat
(a teremtés
„ténye" csak átirat...)
A Létezést csodáld!
Ő: a Változóban káprázik...
(Mocskos és ragyog.)
És összeomlanak az alakzatok...
És csodák épülnek újra...
(És mindebből „csak" az ember
hiányzik...) - Nyerít és iázik -
Pedig azt hiszi, hogy beleszólhat,
pedig úgy tudja, hogy részese is...
Igaza (is) van:
apró része a nagy káprázatnak
(a közhelyek metamorfózisának).
A Változót csodáld!
Ő: a Teremtés...
*
2.
Kedves Milán!
Tegnap még 33, tegnap előtt még 22 éves voltam...
Ám ma (az „egészséges" fiatalembert) három öregasszony kirabolta...
Az időt őrizték...
„Csak" az időt őrizték meg (állítólag), melyhez táskám, fotográfiáim, írásaim...
is hozzátartoztak. (A pénzről nem is beszélve, hisz az még inkább a káprázat tulajdona...)
Kedves Milán!
Önélet "rajzunk" öngyulladó...
Füst, angyal-fing, korom-minta, toll-paca, hab és híg ragacs (elkenődött sírfelirat)...
A betegségek: atavisztikus emlékek = éltető büntetések...
A név (a fantom):
ismeretlenül kísérti
az ismeretleneket...
majd föloldódik
s önmagát is elfeledi...
Üzenet helyett:
az őszinteség
is tévedhet...
A tudomány
(a mende-monda):
csak az embert,
a hús-vér valót
(a lelkes tagadót),
a lényeget(?)
nem ismeri meg...
hisz saját emlékünk is pontatlan...
*
3.
...(Aztán a lélek csak kipárolgás,
bolyongó-vergődő és elmúló lecsapódás.
Az együttható erők megszakadnak...
A test: személyből anyaggá minősül...)...
*
A pokol:
az úrban is pokol...
*
A halál: halál...
A „vízszintes ember"
immár teljesen egyszerű
(bármit is tett):
névtelen, „elengedhető"...
Mozdulatlansága csak néhány percig érdekes
(ahogy az újszülött vergődése is csak ideig-óráig):
aztán minden(ki) megy tovább...
