Magyari Barna
A fojtogató párna
akár egy vetítés pereg az élet
ma éget a szív holnap tépked a tét
hol húsunk alatt hol húsunk felett de
mindig vihart játszik az emberiség
lehet-e asszonyt sodorni szoknyából
tudunk-e fényt építeni árnyakból
hiányok magányok sötétek jelzik
a világegyetem folyton válaszol
kevés mi adott sok az éles bomba
stressz-gránáttól repednek a sejtfalak
ám csupán a test kopik a lélek mint
fojtogató párna hosszan megmarad
álom és valóság között hajdani
csókok radarját beméri a férfi
az idő kontyában míves csat a csönd
s egyre szebb a semmi annak aki nézi
Csöndből pazarló
végleteket izzadok
én a csöndből pazarló
halántékom homlokom
gyakran kiveri a szó
kéziratomban ez a
formás test vajon kié
csókok foltjai könnyen
válnak nyomnélkülivé
az ábrándoktól innen
túl minden kísértésen
kócosodik a nemek
tűzlobonca az éden
ha kéznél van a kész nő
mindegy Szalonta Vésztő
Szeghalom vagy Budapest
fut az est míg tud a test
Egy
szerelmed egy van
milyen törékeny az az egy
sebed csak egy van
mert nem heged be az az egy
reményed egy van
mennyiszer szédít az az egy
világod egy van
mindig misztikus az az egy
életed egy van
néha kíntorna az az egy
sors-csúcsod egy van
megmászat téged az az egy
a papírt bár szavakkal növöm be
áthajt a lényeg a szóközökbe
mikor témává beérik a csend
szívemig a múlás kaszája cseng
az ágyból ki csak a szellem emel
az éjszaka tele rejtelemmel
közted és köztem az űr szagtalan
s minden hiánynak külön harca van
boldogság helyett a kétség hat át
a gyötrődés rám engedte hadát
jajhuzatban az én csupán énke
rá vagyok bízva én is a végre
Megjelent a Bárka 2010/3-as számában.
