Jónás Tamás

 

 

 

Ima

 

Halállal illendő távozni, a testet

hátrahagyni gyásznak, tanulságnak, földnek;

kitölteni, mint a víz, az anyafajta medret,

s nem úgy, mint a gőz, szabadon szökni el;

okos dolog hinni: nem forró, nem hideg

mediterrán-szívvel remélni a jobbat;

nem fésületlenül, álmatag szemekkel

kiállni az útra, az udvarra; riasztó

erőtlenségünkkel nem hencegni; éjjel,

ha már elkerülhetetlen a magányos séta,

a törvények gyenge kerítéseit nem ugrani át;

kereskedni illik megszakítás nélkül;

felesleges rímeknek látni az árakat;

szükség és bőség látszatát feledve

illendő romlani, rafináltan, lassan

-- de lelkünkbe illendő más világot zárni,

ahol véletlen szabályok között ragyognak

a csodák, mik két apró babáján a szemnek,

ha beléjük néz bárki, kisugárzanak.

 

 

 

Falfordulás

 

Gyűlnek, egyre többen, néznek-mosolygnak ránk

az önmagukat fényképezők. Kicsit alulról,

eltartott gépükbe néző magányosai a technikának,

fiatalok, betegek és szépek, jobb kedvet

hazudva könyörögnek értünk, némaságban

fuldokló szégyentelenek, akik még a gépeknek

sem mernek meztelenre vetkőzni, igyekeznek

megtéveszteni az objektívet, mert már eleget

tudnak ízlésről, magányról, zsák a foltjátról:

talán éppen te leszel, akinek beragyogom majd

magányát, vagy akit különösebb büntetés

nélkül unottá használhatok, és talán te is engem

az üzleti korrektség nem vitatható szellemében,

s még az is lehet, történetekké sűrűsödnek az alkuk,

s egybe terel minket a kialkudott múlt

az elkerülhetetlen végső falfordulásban,

s talán megérti Isten is, miért vigyorgunk

akkor csapatostul, hiénái a szeretetnek,

nem térdenállva, nem könyörögve, de felbátorodva,

miért nem imát, miért csak mondókát vinnyogunk:

aki múlt, aki nem, jövő!

Gyűlnek és gyűlölnek.

 

 

 

Megjelent a 2010/3-as Bárkában. A költő Tél című verse ugyanebben a lapszámban olvasható.

 

---