Borsodi L. László
Rezdülések
(1.)
A konyhában elzártam
a csapot.
Nem érted,
miért kell
villanyt gyújtanom
szürkületben.
(2.)
A hűtőszekrényben
maradt a sajt.
Pedig tudom, ennél belőle.
Mennék, de nem hagyod.
És láthatóan
mosolyra fakadsz.
(3.)
A percnyi csendet
kihasználva átmész
a másik szobába.
Én tanácstalanul
fürdeni indulok.
(4.)
Órák óta nem szólsz.
Mit mondhatnál?
(5.)
Az ablakon át
ömlik a fény.
Téged megnyugtat,
zavarba hoz.
Engem álomba ránt.
(6.)
Enged a pillanat,
a mozdulat tiltakozik.
De aztán megszólal a telefon!
(7.)
A helyed pontosan itt lenne.
Én tudom.
Te nem találod.
(8.)
Túl
sok
ez
csendből,
borból.
Valami
mindig
befalaz.
(9.)
Arrább teszed a poharat.
Én a kést.
Mégis közel vannak
egymáshoz.
(10.)
A törülközőt rossz helyen hagytam.
Kiesik kezemből a borotva,
amíg a szőnyeget simítod.
Elbódít illat és hang.
Végül - innom adsz.
(11.)
A szuszogásod hallani.
A falat bámulom.
Hány óra lehet?
A szekrényen
álmodnak az altatók.
(12.)
Rezdül a függöny,
mozdul a szék árnya,
araszol a fény a tükör mögött.
Felébredsz. Hiába.
Virrasztok. Hiába!
(Epilógus)
A végletek szét-
feszítenek
minden keretet.
Egymásra utaltak,
mégsem tűrik
egymást a szavak.
Összedőlnek házfalak -
hullnak,
hullnak
csendhavak.
Megjelent a 2010/2-es Bárkában.
