Aczél Géza
verstemető
ülök a gyanúsan zúgó masina előtt és versre várok köztem és a sápadt képernyő között
egyre mélyebb az árok mint mikor patinás utak mentén fényes kedvvel nyitnak a bazárok
én pedig terméketlenül bezárok mert már tudom mikor szólít meg rossz szögből az írás
kényszere amiből valóban csak a nyenyere nyekergése és a közlés igényének szánalmas
prése a tárgyi bizonyíték melyre rögtön ráhasal az irigykedés levegőtlen árnya hiszen te
babrálgatnád még az elvétett taktust s nem dobnád kosárba miként nagy idők megannyi
szigorú pályatársa nem te még kész vagy a matatásra ahogy áradó folyóvizekből szegény
kalandorok szűrnék a parányi aranyat forgatsz magadban néhány metaforát hátha későbbi
futamokhoz valami fennakad a feledékeny agy pókhálójában valahogy nem áll kezedre
klaviatúrád jobbján a delete inkább játszod a dilit mely a mákonyosra stilizált teremtés
valamely sávjába végül is mindig belefér formateremtő maszatolásnak pedig ott vibrál
a kettétagolt egér melynek lassan már csak neve rémes mivel engednéd folyton feledésnek
a rágcsálókkal gyakran megosztott ifjúságot ki volt az a hülye ki a biológiai láncon erre
az ocsmány kitérőre is játszott főleg mióta a macskáknak is dobozból teremnek a tápszerek
s pomogáts dorombolói sem láttak még soha egeret így aztán ők is sunyin lapítnak a házi
kényszervállalkozásban s a vers egykori gazdag ihletését elkerülik mikorra meg a lazának
indult asszociációk megülik valahol a koponyában a versteremtés kódját hiába keresnéd
a besűrítés módját szalad a képzet ezer irányba s az értékes maszatok mögött egyre erősebb
az egybe rántó lendület hiánya mely jobb esetben biológia hisz a lélegzetvételnek sincsen
már hímpora a száradó tüdő nehezen veszi a pulzáló jambusokat bár sosem pumpáltam
beléjük sokat inkább rábíztam magam a fegyelmezett áradásra ám egyszer ennek is lesz
öszvér ára s valamelyik hermeneuta kéjesen kimutatja milyen suta a lírai ellentéteknek
ez a kisiparos összeterelése jobb esetben pedig a szimpatizánsokkal marad a béke ahogy
civilizáltan megtanultunk olykor félrenézni ha nyers marad közepén a knédli miközben
dicsérni kezdjük a szaftot így teremtve hazafias malasztot vagy ingerelve a világfiasságra
hol szélesebb körökben csak az árva attitűdje ér valamit no ebben a dzsumbujban aztán
keresd a hazafit ki egyszerre nyilazik hátra és bátor kereskedő lám esik egyre széjjelebb
a vers és felrémlik a kezdeteknél beígért temető mivel e kalandban az ihletnek már nincsen
íve valami imbolygó vizuális térre van felfeszítve a talányos lírai kényszer s ha a megindult
becsületes menetben netán feketézel megnézheted az elringyósodott szövegmaszatot mégis
csak szoríthat a műben némi morális kényszer melyet idolt állítgató remegő kézzel lejárt
őseink a pulzáló riadt tereken megformáznak legfeljebb nem sejted hol jő a gyalázat ha túl
ideologikusra veszed a normát melyek csápjai már a szerény esztétikumot is fojtják mely
számunkra megadatott mert legyezhetik irtózatosan sudár pálmaágakkal is a divatot azért
a biológiai lényt csak egybe látjuk röptetésük és kifulladásuk gyakran grafikonra írható
jöhet itt ezoterikus haiku éposz mozgalmi lendület a belvárosba ültetett kis kató zakatol
fölöttünk az űr hideg ideje s a búcsú bármily megható a fekete drapériák riasztó árnyai
mögé egyszer csak kihátrálunk s addig minél gacsosabban mozgott a lábunk valamiféle
zsenit inszisztálva a falon túl nyekereghet a sok árva hogy neki magas a pontszáma alant
tekintélyesebb féreg járja a kis mozgékonyak is éppúgy megeszik vacsorára s legfeljebb
akkor ébredeznek ha valami használható szöveg kell az új szelekbe önfényezésre bizniszre
játszva s már mindjárt nem leszel olyan báva egy fölszuszogó szellem zavaros farvizén
