Tóth Krisztina
Családunk szemefénye
Károly bácsi volt a családban a tiszta erkölcs és a választékos modor mintaképe. Nősülni ugyan sose nősült meg, de a nők szerették, mert hölgytársaságban mindig szellemes és szórakoztató volt.
Az egyetemi évek után a BUART majd a FÜERT nevű vállalatoknál helyezkedett el. A BUART és FÜERT számomra ismerősen csengő nevek voltak, Károly bácsi ugyanis a családi ünnepségekre feliratos vállalati szóró ajándékokkal érkezett. Unokatestvéreimmel mindnyájan BUART-os És FÜERT-es tollakkal írtunk az iskolában, nyaranta pedig a BUART, később a FÜERT vállalati üdülőkben nyaraltunk pingpongoztunk kék melegítőben.
Károly bácsi évente kétszer Gyulára járt pihenni, ám komolyabb nőügyei itt sem adódtak, beszámolói leginkább a gyógyszálló pedikűrösének leírhatatlan tehetségéről szóltak.
Az első gyanús jeleket, pontosan emlékszem, 2006 nyarán érzékeltük. Károly bácsi váratlanul bejelentkezett vacsorára. Nyaranta általában vászonkalapot és könnyű vászonzakót viselt, ezúttal azonban merőben szokatlan öltözékkel lepte meg a családot. Egy kockás, emós vászoncipőben, egy Budmil márkájú narancssárga térdnadrágban és Just do it feliratú trikóban érkezett. Miután Gyulán részt vett egy nyugdíjasoknak meghirdetett számítógép-tanfolyamon, hazatérvén Visegrádi utcai otthonába beköttette az internetet és vásárolt egy használt gépet. Apámnak elmondta, hogy valósággal kinyílt előtte a világ, s hogy innentől nincs megállás, eljött a pillanat, hogy a BUART-os és FÜERT-es évek után beteljesítse öregkori vágyait.
Az első héten hetvennégy üzenetet küldött, melyek közt érdekes linkek voltak a bodobácsok eltérő mintázatáról, az extrém módon párzó pókokról és a sajtérlelő baktériumok stresszhatás alatti viselkedéséről.
Később arról értesítette a családot, hogy feltalált egy házi fejlesztésű hüvelyirrigátort, amelynek töltőrészébe illatosított patronokat lehetett illeszteni, igazodván használójának aktuális lelkiállapotához. Azt is tudatta velünk, hogy találmányával több farmakológiai céget is megkeresett, és további kutatásait a hüvelyirrigátor várható bevételéből szeretné majd finanszírozni.
Dr. Zimmelzum Károly vízmérnök néven bejelentkezett az iwiwre, felvette a kapcsolatot egy Nógrád megyében élő osztálytársával, Receficével, majd hamarosan bejelentette, hogy vásárol egy helyes kis tanyát.
Ekkor komolyan megijedtünk. Károly bácsi életében nem tette ki a lábát az Újlipótvárosból, kivéve a gyulai utakat. Nem tudtuk róla, hogy a lelke mélyén rurális álmokat dédelget, hogy kistermelői vágyak feszítik a lelkét. Ám látnunk kellett, hogy Recefice valahogy rávette őt arra a nógrádi tanyára.
Károly bácsi, akinek nem volt jogosítványa, attól fogva a hét második felében rendszeresen levonatozott birtokára. Tetszett neki a fakerítés, tetszett, hogy a falusiak összejárnak a kocsmában, hogy Világéknál ég a világ: a kóser szilváról szépen átszokott a nógrádi rettenetes nevű helyi, cefréből főzött italra. Áprilisban pedig bejelentette, hogy kecskét fog tartani.
Egy kecske nem csinál nyarat, bizakodtunk, de az első kecske mégiscsak megjött. Az állatot Károly bácsi Recefice úr közbenjárásával egy utcaszomszédtól kapta, aki csekély pénzért el is magyarázta a tartásával kapcsolatos alapvető dolgokat.
Károly bácsit sose láttuk még ilyen boldognak, hetente küldött képeket a házikóról és ragaszkodott hozzá, hogy látogassuk őt meg.
Megállapodtunk, hogy kora ősszel, ha kicsit lehűl az idő, lemegyünk hozzá. Végül úgy alakult, hogy csak apám és anyám tudtak lejutni, s mikor benyitottak, meglepő dolog fogadta őket. A muskátlis teraszon az öreg igazi kis vacsorát rögtönzött, és feltálalta az általa készített első kecskesajtot is. Szabadkozott, hogy még nem kísérletezte ki a helyes arányt, a sajt ugyanis nem állt össze, inkább túróhoz hasonlított, de első próbálkozásra tulajdonképpen ezt is szép eredménynek tűnt.
A feltálalt dolog anyámék szerint határozottan büdös volt, de nem akarták letörni a Károly bácsiban későn, előzmény nélkül kibontakozó gazdálkodót, így csak hümmögettek kényszeredetten, és nógrádi rettenetessel öblögették az utóízt. Ment minden szép rendben.
A katasztrófa csak másnap délben következett be, Károly bácsi ugyanis áthívta uzsonnára Receficét és a kecskét adományozó komát. Aki viszont igen jól emlékezett arra, hogy az említett állat, sajnos, egy bakkecske volt. Recefice és az ismerőse döbbenten meredtek a tányérra, majd kiörendezték a pálinkát és kirohantak a kapun. Recefice még be is vágta: bumm, bumm, bumm.
Károly bácsi szürkületig üldögélt a teraszon és komolyan eltűnődött az élet folyásán, a tapasztalatokon, a csalóka anyagi világ nevetséges voltán. Estefelé aztán méltóságteljesen visszavezette az állatot eredeti tulajdonosához. Így veszít egy úriember, bedobja a lapjait a gyalult asztalra.
A dolog ezzel meg is oldódott volna, mert azon túl, hogy az egész falu rajta röhögött, Károly bácsit nem érte komolyabb kár. Járhatott volna továbbra kertészkedni és pihenni takaros kis birtokára. Csakhogy onnantól nem tudott nyugodtan fölsétálni az állomástól a léckerítéses házig, a kecske ugyanis a koma kertjében legelészett. Az állat az eltelt hat hónap alatt komolyan szexfüggővé vált, ilyenkor átugrott az alacsony kerítésen és üldözőbe vette Károly bácsit.
Dr. Zimmelzum Károly eleinte kerülőutakon osont, menekült a kecskétől, majd mikor az rendre a léckapu előtt várta, hangos mekegéssel követelve a kapcsolat folytatását, egyszerűen feladta a küzdelmet.
Hirdetés útján megvált a birtokától, bezárkózott Visegrádi utcai otthonába, és hónapokra visszavonult. A rendszeresen érkező üzenetek azt mutatták, hogy Károly bácsi nem szakította meg vidéki kapcsolatait, csak lemondott az állattartásról. A levelek tanúsága szerint beleásta magát a gyógyfüvek és ásványok titokzatos világába, amelyek kiölni látszottak belőle a kecske kínos emlékét. Egy üzenetben aztán arról tudósított bennünket, hogy paranormális képességeket fedezett föl magán, neve alá pedig odaírta az iwiwen, hogy „Károly, a Visegrádi Látó". Azt is írta, hogy szeretne többet tudni az alternatív gyógyításról és beiratkozott a Szemmelversz egyetem levelező tagozatára. Na, ezzel ellesz egy ideig, gondoltuk. Talán még bajuszt is növeszt, de ez legyen a legnagyobb baj.
Karácsony délelőttjén váratlanul beállított hozzánk. Anyám épp a még föltekert karácsonyfaégőket próbálta ki, amikor meglátta a hatalmas szőrkucsmában,
belépő Károly bácsit, aki úgy toporgott az ajtóban, mint valami betlehemes. Annyira meglepődött az öregen, hogy beejtette az égősort fotelba és meglepetésében rá is ült.
Károly bácsi leemelte a kucsmát és megmutatta, hogy a belseje alufóliával van kibélelve az ártó földsugárzások ellen. E nélkül ő már ki se lép az utcára - bizonygatta. Felajánlotta, hogy anyám téli sapkáit és kibéleli és esetleg körbe is ingázza a lakást. Aztán ránézett a még mindig fotelban ülő anyámra az megszólalt:
- Látok! Látom a piros- kék aurádat!
Aztán tényleg körbeingázta a lakást, bejárati ajtónkra cédét akasztott, mert az állítólag eltéríti a sugarakat, majd gyalog távozott, mert a lift az ördög találmánya. Szilveszterkor iszonyúan berúgtak Receficével és hogy Károly bácsinak belobbant az epéje. Mivel kézrátétellel nem tudták meggyógyítani, pedig próbálták, kórházba kellett szállítani. Recefice kísérte be, de nem várta meg a családot, mert még mindig felelősnek érezte magát a kecske-ügy miatt.
Károly bácsi bélelt kucsmáját a kezelés alatt sem volt hajlandó levenni, abban konzultált a főorvossal, aki hagyta magát megvesztegetni, és epeműtét helyett két nap után fásultan hazaengedte a beteget. Mint utólag megtudtuk, cserébe nagy adag házi készítésű kecskesajtot kapott, amelyet a nővérek közt osztott szét, akik igyekeztek megfelejtkezni Dr. Zimmelzum Károlyról.
Nem így Károly bácsi: ő gondosan felírta a nevüket. Két napon belül mindnyájukat bejelölte az iwiwen, és ha visszajelölték, láthatták, hogy az öregnek több száz ismerőses van. Van közöttük sámán, kocsmáros, gazdálkodó, rabbi - és meglepő módon még egy kecske is.
Megjelent a Bárka 2009/5. számában
