Prózák

 

 

 

 

Sarusi Mihály

 

 

Csabai pálya

 

 

Csabai pályán. Csabai pályák. Csabai csabai. Foci. Labdarúgás! Labdakergetés, -űzés. Pázsiton, pályán. Salakon és füvön, sárban, kövön, aszfalton. Bárhol. Rongylabdával, bőrlasztival.

Mint annak idején. Ma.

Ma, biza.

Valaha: spiccel, durr bele. Netán luft. Ofszájt. Henc. Korner. Vinkli. Center. Half. Taccs. Bekk. Meccs. Aztán megmagyarosítottuk. Ma ellenben: partjelző helyett asszisztens. (Kórházi, az elméről?) Vissza, el, el… tőlünk.

Az Előre 1924–1950 közt játszik a Csányi utcában. 1950–1964-ig a Kazinczy utcában, utána a Kórház utcában. (Olvasod itt, ott, amott.)

Magad mindhárom pályát jól ismered. Úgy hozta a sora. A sors.

Korod.

Úgy adta az Öregisten: a Csányi utca közelében születtél, a Pálya körüli világ volt számodra jó ideig maga a Világ (a Pázsittal, a Körgáttal, a Zsilippel, a Kastélyi- és a Kanálisi-szőlőkkel, a Kiserdővel, a Lőtérrel s a mellette lévő Nagypázsittal, meg a Kenderáztatóval…). Azaz a Corvin utca környéki Corvinka körül a Kastélyi-negyed (I. tized) a Kastélyi- (Alvégi-) sáncon innen és túl,… ameddig a szem ellát. Hol a Pázsittal, hol a Pályával mindenek közepében.

Azon túl, hogy mindez forgott a Corvin 7. körül.

Aztán a többi. A Kazinczy utcai (ott, a Vásártér előtt), végül a Kórház utáni. A pálya. Pályák. Stadionok.

Inkább tán Pályát kell mondanunk (írnunk). Pálya – ez, amaz –; a mi Pályánk.

Írhatták sporttelepnek, stadionnak, nekünk pálya maradt. Ez is, mind. MÁV-pálya, Építők pálya, CsAK-pálya, Agyag-pálya…

Az, számunkra (azért) elsősorban, vitán fölül, a Csányi utcai volt. Ahol pl. az 1945/46-os NB I-es bajnokság csabai résztvevőjeként rúgta a tököt az Előre… helyetti Törekvés. Ahonnan való a vízhordó meg a tökmagos bácsit (s kínálatát) illető élményed… A foci mellett a nagypályás kézi… Férfi és női. Ha nem is föltétlen bíróverés, de egy-két emlékezetes (meccs végi) bíróvárás, bírókergetés.

– Szemüveget a…!

– Üje vagy, üje vagy…

– Irány a második (kispályás kézilabda esetében akár a huszadik) vágány!

Mert hogy jó ideig a vasutas sportolóké volt a Pálya.

– Bunda, bunda…!

A Pálya, amelyen – mely körül – (a közelében) fölnőttél.

Alig emlékszel rá: vagabundkorzóid egyik legelsőjeként (három-, avagy négyévesen) a Pályán kötöttél ki, hogy a Pálya-végi homokban aludj el. Az egész környéket érted tűvé tevő rémült szüleid végül – boldogan – innen bányászhatnak ki az egyre fenyegetőbb Körgát-előtti sötétedésből.

A betört fejű, nagypályás férfi kézilabdakapus… Akkorát ugrott, hogy… jöhetett a mentő. (Már ha volt.) (Valaki valóban odarohant.) A kispályás kézipályán az edző sótöréssel édesgeti magához a valóban szemrevaló kézilabdás nagylányt. Meccs után a csabai nagycsapat bivalyerős játékosa a magányosan élő szomszédasszonynál táborozik le arra az éjszakára (a következő meccs után az azt követő éjre). Rá évtizedre egy másik Corvin utcai magányos hölgyhöz jár meccs után a másik nagymenő.

Emlék, emlék, élmény. Emlékezés. Emlékezet.

Te magad – egyelőre – csak lesed.

Ami megmarad. Fönnmarad. Benned. S utánunk, ami.

1945 nem lehetett, hisz akkor még csak egyéves voltál. De tán már 1946! Kétévesen? Fölmásztál az odatolt székről az ablakba, s csak lested a Csányi utcai Pályáról a vasárnap délutáni mérkőzés után a Corvin utcán jókora port kavarva hazafelé tartó szurkolók irdatlan tömegét… Első tömegélmény? Elég korán; épp idejében. Hogy majd jöjjön – nem is olyan sokára – az 1956-os… És kövesse annyi focimeccs tömegélménye a Csányi utcai után az Építők Kazinczi utcai, majd a VTSK, a Spartacus, azaz az Előre Kórház utcai, nagy néha a jaminai Agyag(ipar) pályáján…

Az Agyag-pályán egyszer-kétszer kölyök focistaként, párszor focimeccsen nézőként lehettünk ott. A környéken, nagylányt – kislányt – hazakísérve (ami már-már életveszélyes volt). (Az öcsém egyszer sarlóval ért haza corvinkai otthonunkba. A Hídnál érték utol a lányok miatt a városi fiúkat űző jaminai bicskások. Jó kis haddelhadd lehetett, öcsém a végén egyikük kezéből csak kicsavarta a sarlót, s hazahozta emlékbe.) (Mást ne mondjunk, a végén a helybéliek minden igyekezete ellenére mégis csak jaminai/vinnyicai/erzsébethelyi lány lett a felesége!) (Foci ide, amoda.) (Hogy – ezúttal – a tökről ne beszéljünk.)

 

Pázsit

 

Kispázsit, a Corvin utca végében. Nagypázsit a Lőtéren. Már ahogy Lipták Pali bácsi nemzedéke hívta őket. Mert nekünk, corvinkaiaknak csak a Pázsit név volt ismert, a miénk.

A miénk volt a Pázsit.

S nem Grund, ahogy a helyére települt kocsmai vállalkozó nevezte el a vendéglátó-ipari egységét.

„Grund”, nekünk, nálunk, felénk… Ahol csak Pázsit termett.

Mi még tudtunk magyarul. Tótok és magyarok; magyarok és tótok.

Olimpia, 1952… a Pázsiton. A mi első pályánkon. (Csak ezután jött a szomszédos Előre/MÁV-pálya (amely, eszerint, számunkra a II. Pálya lett). A helsinki végeztével mi is megmérkőztünk magunkkal. Nem akármilyen sportolójelöltek ugrottak, rúgtak, futottak, dobtak a Kispázsiton és a körötte kialakított versenypályákon! E Corvin utcai nyári világjáték szereplői közül néhány: Hugyecz Laci pólós-jelölt, Szilágyi Laci, az Építők, később magyar ifiválogatott kapusa, öccse, Pista, aki egyetemistaként a veszprémi csapatban rúgta a tököt, Prisztavok Bandi – nekünk csak Cömbi (másnak Gömbi) –, aki az Építőknél a II. csapatban jeleskedett. Osgyán: Gyuszi, az I. osztályú kardvívó, Béla, az Építők első csapatának játékosa (lett utóbb, és a vonal melletti szaltóival aratta a legnagyobb sikert)… A két Ledzényi fiú, Mistyurik… Tóth Jancsi és Pista – az utóbbi (később valamivel) a MÁV-ban focizott. A két Kurtucz-gyerek: a kisebbik nemsokára úszó, majd focista, végül kerékpáros (a fia majd többszörös magyar bajnok, világbajnoki ötödik túlnehézsúlyú ökölvívó), a nagyobbik kölyök labdarúgó a MÁV-nál, süldőlegény-úszó a Spartacusban, vívó a VTSK-nál… Bánki Gyuri (aki leventeként megjárta az amerikai fogságot) szintén igazolt labdarúgó volt. Zelenyánszki Tomi, aki a Pázsit legnagyobb sárkányeregetőjéből lett atomtudós…

Utóbb, persze, jobbára később egy, két, három (négy) – … – évvel. A Corvin utcai olimpiát követően.

Persze akkoriban már rég a Csányi utcai Pálya is az otthonunk volt. Kinek így, kinek mindenképpen. S – jegyezzük meg! – első nagy Csányi utcai emlékeink élére kívánkoznak a gyönyörű – és magyar bajnok – nagypályás csabai kézilabdás lányok. Mert a salakos nagypályán hol a focisták, hol a kézilabdások kergették… többnyire csak a lasztit.

Csoda, hogy ma alig van utánpótlás? Hol van annyi pálya… Zöld, gyöp, legelő, tágas udvar, háborítatlan utca… Pázsit.

A mai Corvin utca meg a háborítatlanság!

Jól tönkre tetszettek tenni.

 

Csányi utca

 

MÁV-pálya; Csányi utca. Törekvés? Az Előre egy időben…

A világhálón olvassuk: a Csányi utcai pályán 450 (fedett, fa lelátó – tribün) ülőhely és 1.050 állóhely van. Hazai csapat 1924–1950 közt az Előre, utána a MÁV. Nézőcsúcs, Törekvéssé lett Előre-meccsen: 6.000 (Békéscsabai TSE – Salgótarjáni TC 6:2, 1945. szeptember 22.) Ma természetes füves – korábban salakos… Futópálya salakos. Nyitómérkőzés: 1924. 08. 20. Csabai AK – KAVE 6:0 – azaz nem az Előre, hanem a CsAK?... 2011-ben a Békéscsabai MÁV SE a megyei 1. osztályban játszik. A pályának villany eredményjelzője van. Eredetileg salakpálya volt ez is – akárcsak a Kórház utcai –, a Kazinczy utcai stadiont viszont eleve füves pályaként adták át.

Az Előre Munkás Testedző Kör 1912-ben alakult, s a csapat 1924–1950 közt játszik a Csányi utcában. (Ezt ünnepeljük 2012-ben – mondhatni: majdnem bekerüléssel.)

Másik: 1945 nyarán, a háború utáni átszervezéseknek köszönhetően, a Törekvés az OB I keleti csoportjába került! Ekkor több próbajátékos is megfordult Csabán, többek között Bozsik József is fölhúzta a lila-fehér mezt. Az első mérkőzés a legmagasabb osztályban a Csányi utcában 6.000 néző előtt a Salgótarjáni BTC ellen 6:2-es hazai győzelemmel végződött. A következő hazai mérkőzés a zuglói MADISZ ellen botrányba fulladt, amikor egy szabálytalanság után 30-40 hazai néző rontott a pályára, és kezdte ütlegelni a vendégcsapat játékosait. Az eredmény: a pálya betiltása 2 meccsre (ekkor Békésen játszottak). A csapat végül 5 győzelemmel, 5 döntetlennel és 16 vereséggel, 45–80-as gólkülönbséggel, 15 ponttal kiesett. 1946. augusztus 14-én egyesült a Törekvés és a Rokka SC, felvéve a régi nevet (Előre Munkás Testedző Egyesület). Két év múlva, 1947. június 15-én Makón egy győzelemmel ismét a legjobbak között lehetett volna a gárda, de az 1:1-es döntetlen kevés volt. A mérkőzést 5.000 néző előtt játszották, melyből kb. 3.500 a vendégcsapatnak szorított.

A MÁV SE 1927-ben alakult, s 2008-ban eladta a pályát az önkormányzatnak, de a vasutas csapat továbbra is itt játszik.

Világháló, olvasói kiegészítés: „1921/22-ben elég jól szerepelt a gárda – ki tudja, melyik pályán? –, köszönhetően a hatalmas termetű kapusnak, a Kispestről igazolt Amsel Ignácnak. ’Náci’ olyan kimagaslóan védett, hogy a december 18-án, a Hungária körúton rendezett Magyarország–Lengyelország mérkőzésen a második félidőben ő védte válogatottunk kapuját! Természetesen a nagyobb klubok figyelmét sem kerülte el a kiváló kapuvédő, így decemberben a Ferencváros igazolta le. ’Náci’ végül 10-szeres válogatottként a ’30-as évek közepén kivándorolt Dél-Amerikába.”

„A békéscsabai labdarúgás első válogatott futballistája a kapus Amsel Ignác volt, aki 1922. december 18-án debütált a nemzeti csapatban a Magyarország–Lengyelország mérkőzésen” – írja Machalek István az egyesület történetéről szóló munkájában.

Amselra nem emlékszem, pedig biztos emlegette Prisztavok Bandi bácsi, a szomszéd ház kovácsmestere, annyi csabai mese – rege, igaz történet, adoma, vicc – továbbadója, aki (fia emlegeti) maga is focizott. Cömbi 2012-ben rábólint, hogyne, Amsel Náci, hogyne mesélt volna róla, meg a másik nevezetes csabai kapusról, Kucsmikról, Kucsmik Pista bácsiról, aki nagyon szegény ember volt (az 1930-as években?), Andó Tomira már te is emlékezhetsz – toldja meg, nem ok nélkül, hisz együtt szurkoltunk neki, húzza le a pipa, mi több, vinkli – felé tartó lasztit! Amzel helyett egyszer Hamzát mond.

Másik olvasó, nem ugyanúgy: 1924-ben a Csányi utcában (a mai MÁV-pálya) készült el az új sportpálya. Augusztus 17-én a Ferencváros vendégjátéka (és 8:0-s győzelme) avatta fel az új otthont.” „1928-ban jégpálya épült a stadion mellett, amely a korabeli fiatalok egyik kedvelt szórakozóhelyévé vált.” – A Csányi utcai pálya mellett, azaz a Kispázsit és a Pálya közti mocsárvilág közepén (egykor) található tó befagyott vizén, ahol negyed évszázaddal később e sorok rovója is űzte hol korcsolyán keringve, hol bakancsban dübörögve a jégkorongot.

„1937. május 23-án a MÁV-CsAK bajnoki meccsen akkora vihar tört ki, hogy a Csányi utcai stadion mindkét fatribünje beszakadt, sokan megsérültek, 5 embert kórházba kellett szállítani” – olvasod újabb csabai szurkoló följegyzését a világhálón.

Vihar után háború, majd.

A Viharsarok című napilap 1945. szeptember 8-i címlapján mi nem áll: „A csabai ’Törekvés’ a nemzeti bajnokságban”. Tudósít Kvasz Lajos sporttárs hírlapíró (tudósító) arról, hogy ott lehetünk a 28 csapat közt. Mi az NB I keleti csoportjában az Újpesttel, a Vasassal, a Szegeddel, a Kispesttel, a Debrecennel, a Diósgyőrrel, az Erzsébet-Soroksárral, a Salgótarjánnal, az Elektromossal, a Zuglóval, a Herminamezővel, a Budai Barátsággal és a pestbudai Törekvéssel.

Szeptember 26.: Törekvés–Salgótarjáni BTC 6:2 (4:1). Gólt rúg Feit (kettőt), Szilassy (szintén kettőt), valamint Kliment – ő volt Brigi?! (Akire azt mondták, fél vesével játszott.) A hatodik tarjáni öngól volt. A csapat: Andó – Sági, Urda – Donáth, Fülöp, Marik – Csicsely, Kliment, Feit, Szilasi, Szák. Edző: Kvasz Lajos. (Az edző tudósít… Már akkor is.)

Október 13-i, szombati Viharsarok-hír: vasárnap a Zuglói MaDISz csapata játszik a Törekvéssel a Csányi utcai sporttelepen. (Tehát valóban ott voltak ezek a meccsek! Ahol – melynek a környékén – fölnőttünk.) (…világra eszméltünk.) A délután 3-kor kezdődő meccs előtt 2-től női nagypályás kézilabda rangadó a B. MÁV SE és a Törekvés MTE között…

Micsoda meccsek voltak ezek! Előbb a nagypályás kézilabda, aztán a foci! Ebéd után, vasárnap, hová ment volna az ember… Akkor, Csabán. (Magunk, akkortájt, még csak készültünk. Ám apánk…) (Aki egyszer, már az Építők pályán, úgy buzdította a mieinket, hogy majdnem összeverekedett egy csabaiakat becsmérlő-lekicsinylő „csabai” „sportbaráttal”…) (Aki kijött a meccsre, de minek?!)

Déli 1-kor meg a GyAC-AEGV I. osztályú bajnoki… Azaz legelőbb alacsonyabb osztályú foci, aztán a rövidesen világbajnok női nagypályás kézilabda, hogy végül a fiúk kergessék őrületbe a focirajongó csabaiakat.

A mi Törekvés nevű munkáscsapatunk és a zuglóiak MaDISz-os alakulatának összecsapásán 3:2-re nyertünk Feit (Szák átadásából rúgott) góljával, Marik szabadrúgás-góljával és Szák találatával. Ám ezután kitör a botrány, a bíró lefújja a meccset: egy zuglói tartalék berohan a pályára, utána több néző, mire a bíró sípjához kap és annyi! (Később magunk is láttunk néhány hasonló módon bevégzett mérkőzést a Csányi utcában, úgyhogy el tudjuk képzelni, mi nem történt ottan 1945 őszén ezen a vasárnap délutánon.)

Világhálós írás: e „hazai mérkőzés a zuglói MaDISz ellen botrányba fulladt, amikor egy szabálytalanság után 30-40 hazai néző rontott a pályára és kezdte ütlegelni a vendégcsapat játékosait. Az eredmény: a pálya betiltása 2 meccsre.”

Október 22., hétfői tudósítás: Bp. Barátság–Bcs. Törekvés 3:2. Ugyanekkor a GyTE (a gyulaiak vagy a gyomaiak?) a CsAK-kal megmérkőzve 4:3-ra nyert(ek)… Azaz: a CsAK akkor még külön rúgta a tököt? És: a Réthy – azaz a mai Kórház – utcában, 300 néző előtt… (Ez lett a VTSK, majd az Előre – Spartacus – pályája.)

Október 24., szerda: a lap közli a vasárnapi pesti mérkőzés összeállítását. A csabai fiúk majdnem ugyanúgy álltak ki, mint az első meccsen, Andóval, Fülöppel, Csicsellyel, Klimenttel, Feit-tel. E nagy csapatból rájuk emlékszem. Pár évvel később láttam őket először, hogy aztán meccsről meccsre… Csányi utcáról Kazinczyra… Gólt rúgott mitőlünk Feit (már megint 2-t, két bombagólt követett el!).

Október 31-i hír: Törekvés–Diósgyőr 1:1. Gólt ki más, Feit rúg. (Feit, ahogy mondtuk, Fájt.)November 3-i hír a székesfővárosi mérkőzésről: Békéscsabai Törekvés–Budapesti Törekvés 1:0.

November 14: B. Törekvés–Er.So. MaDISz 2:2. Gólszerzőnk Szilasi, s már megint Feit.

November 17-én a Viharsarok beharangozza: vasárnap a Kispestet fogadjuk Csabán, „a szezon legkiemelkedőbb sporteseménye lesz”… A Kispestben ott lesz Puskás is… PUSKÁS CSABÁN. Hol, ha nem a Csányi utcában. Hol utóbb én is annyit kergettem a bőrt. Néha labdaszedőként. Máskor csak a szememmel. Aztán a pályán. (A 3. Sz. Általános Iskola diákjaként – labda nélkül kóvályogva – az évzáró díszmenetben.)

November 21., szerda: „Csatársora és kapusa miatt vesztett a Törekvés” címmel tudósít a lap a vasárnap történtekről. Kispest–Törekvés 2:0. Mészáros rámolt be nekünk kettőt.

November 28: Elektromos–Törekvés 5:1. Jó, hogy.

December 1. (szombaton a keddi meccsről): Újpest–Törekvés 11:0. Ajaj, mondhatta „Szluka, a vízhordó”. (Hogy Szluka volt-e, vagy más – a neve –, nem emlékszünk. Vízhordó volt, csabai, a Csányi utcában.)

December 5., szerda (a vasárnapi mérkőzésről): Törekvés–HAC 1:1. Az utolsó percben egyenlít a vendégcsapat. (Valamirevaló csabai szurkoló ilyenkor az utolsó pillanat előtt pár perccel már lefújja a mérkőzést! Hogy ne egyenlíthessenek ki…) Az előzőek mellett a csatár Weinerrel álltunk föl, aki számunkra valamiért szintén emlékezetes alakja e csapatnak. Góllövőnk Szilasi.

December 29., szombat: DVSC–Törekvés 6:1, Debrecenben. A csapatban annyi változás, hogy Karaba a kezdő csatársorban.

1946….

Kiestünk, megint a másodosztályban rúgjuk a labdát. Hogy maradjanak a mesék. Tények s legendák. Adatok (az újságokban) és emlékek (nagyon mélyek; mélyen; mélyre).

S hogy kiket láttak a csabaiak azokon az első NB I-es meccseken? Az újpesti Zsengellér Gyulát (ebben az évadban 51 gólt lőtt), a szintúgy újpesti Szusza Ferencet (45 hálórezgetéssel). Puskás Ferenc, a Kispesti AC ifjú csatára 35 gólt rúgott. Nem akárkik! Volt miért kimenni a Csányi utcai pályára.

Legenda… A magyar sport – a magyar foci – nagyjai csabai pályán. Hogyne, a Pályán.

Ami nekünk – nekünk, azaz nekem, meg még annyi csabainak, a nemzedékünknél idősebbeknek, szóval mindösszesen nekünk – a Csányi utcai volt…

Foci előtt, foci után.

Az 1938-as foci vb (ezüstérmes), meg az 1949-es női nagypályás kézilabda-vb (aranyérmes) magyar hősei… a mi Pályánkon.

Hogy felejthetnéd!

Semmi pénzért.

Prisztavok Bandi (Cömbi) mesél azokról, akikről nálunk többet tud.

– Szilasi Vili bácsi a MÁV-ban fejezte be. Te is láthattad még játszani. Alacsony, tömzsi, Feit Tibi, Vájner Pali, Kliment Brigi, fél vesével. Apám régebbi csabai focistát is emlegetett fél vesével játszani.

Csabai kurázsi.

– Marik Pötyit említik?

Igen, van az első ’45 utáni csapatban is Marik.

– Marik Pötyi, azt hiszem, László. Fülöppel a ’40-es évek végén, ’50-es évek elején fölment a Mateosz-ba, budapesti szállítási csapat volt, magyar válogatott is lett, majd Spanyolországba került, ott is válogatott!

A Wikipédia egy válogatott Marikról tud, Györgyről: „Marik György (1924 –?) válogatott labdarúgó, balfedezet. 1949 januárjában külföldre távozott. A Vasas játékosa volt. Magas termetű, technikás, feltűnően higgadt játékos volt, aki a csapatjátékban fejjátékával és átadásaival kitűnt. 1947 és 1948 között két alkalommal szerepelt a válogatottban.”

Ő el, Fülöp haza?

Mi magunk csak egy későbbi Marikra emlékszünk, rendőr volt.

– Itt lakott a közelben. A Dózsában játszott, Fegó volt a neve.

A környék, felénk, a Corvinka tája.

Más mást tud. Eszerint Marik György Dél-Amerikába tette volna át (Spanyolhonból?) a maga pályáját: „…Egy másik nagy csoport a legendás hírű Zsengellér Gyula vezetésével a Deportivo Los Samarios Santa Martához igazolt, Zsengellér játékos-edzőként dolgozott, társai (Marik György, Füzesi László, Samu József, Török Sándor) a pályán tettek sokat a klubért” – áll a világhálós híradásban.

Ez a Marik nem az a Marik?

– Tyumira emlékszel? Hrabovszky. Dózsa, előtte Építők. Piller Sanyi is dózsás volt, aztán került az Építőkhöz. Amikor feloszlott vagy egyesültek, ő is odajött. Osztályfőnököm a Keriben, később igazgató. Együtt fociztunk, majd edzőm lett. Edzőm volt Fülöp és Vájner Pali is.

– Griecs! Aki a Fradiba ment, Gerendásként lett nagy fradista…. Feit Tibi az Építőktől ment a

Dózsába, majd vissza, amikor az megszűnt, az Építőkbe. A Dózsa pályája is a Csányi utcai volt.

A Dózsáról nekünk a Fülöphöz hasonlítható óriás középhátvéd, Popol jut az eszünkbe.

Griecsről mit nem tud a Wikipédia szerzője! „Gerendás András, Griecs (1933. január 17. – 1998. október 25.) labdarúgó, hátvéd. 1955 és 1962 között volt a Ferencváros játékosa, ahol egy-egy bajnoki ezüst- és bronzérmet, illetve kupagyőzelmet szerzett a csapattal. A Fradiban 154 mérkőzésen szerepelt (68 bajnoki, 78 nemzetközi, 8 hazai díjmérkőzés) és 3 gólt szerzett (1 bajnoki, 2 egyéb)”, 1958-ban MNK győztes csapat tagja. Csabáról ők sem tudnak. Csak Corvin utcai cimborám, Prisztavok András, aki egykor vele is rúgta a tököt. Mármint hogy passzolt neki az edzésen. Hogy most legyen valaki, aki emlékezik rá. Emlegeti. Szeretettel, tisztelettel.

Valamennyit.

– (Susánszky?) Bandi bácsi és felesége volt a tökmagos. Olyan finom tökmagot azóta sem lehet Csabán kapni, emlegeti Cömbi 2012-ben.

A vízhordó, aki kannából öntve födőbe mérte a jó Bánát-kúti ártézi vizet… Nem tudjuk a nevét! Bodza bácsi is vízhordó volt, de ő házakhoz vitte, megrendelésre az ivóvizet, a pályára nem járt. A pályára – erre a Pályára, a Csányi utcaira –, mert vízhordóra a másik kettőn nem emlékszel. Oda csak (?) a tökmagos házaspár követte a Fiúkat.

Hol van már az a tökmag…

Még a tökmag sem olyan jó, mint az volt.

 

Kazinczy utca

 

1951-től a Kazinczy utcában. Ez volt az Építők pálya.

Mentünk utánuk. (Az Előréből lett Törekvést követve az Építőkhöz.)

Velük.

Kazinczy utca…A Kazinczy utcai stadion avatóján 5000 néző előtt (1951 szeptember végén) az Építők a Szegedi Lokomotívot 3-0-ra verte.

Világháló, olvasói kiegészítés: „Az 1948-as év újabb változást hozott a klub életében, az Előre a CsAK és a Textiles Sport összevonásából megszületett a Békéscsabai Szakszervezetek Sport Egyesülete, kék-fehér színekkel, Kórház utcai székhellyel.”

Kórház utcai székhellyel a Kazinczy utcait? Miért ne.

Látható, hosszú távon gondolkoztak az elvtársak.

(Textiles?... Ruhagyárra, Kötöttre, Pamutszövőre emlékszünk.)

Cömbi regéli:

– Fülöp Laci a magyar válogatottal játszott csabai barátságos meccsen a félpályáról lőtt gólt… Nem Grosicsnak, azt hiszem, Gellértnek!

Láttunk mi magunk is, már az ’50-es évek elejétől, mérkőzéseket a Kazinczy utcai stadionban. S nem a félpályáról, még messzebbről lőtte Fülöp ezt a gólt – emlékszünk, hogy a cimboránk említi.

– Így vertek meg bennünket 16:1-re.

Régi szép idők.

Machaleknak ugyanezt Fülöp másképpen regéli. 1954-ben, a világbajnoki döntő elveszítését követően, augusztus elején a Budapesti Vörös Lobogót (MTK-t) fogadta az Építők.

– Mateosz-játékos koromban együtt szerepeltem Zakariás Jóskával, sokszor fociztam Hidegkuti Nándiék ellen, de sohasem láttam őket annyira hajtani, mint az Építők ellen. 19 gólt rúgtak, ami még gombócból is sok! Már 7 gól volt a hálónkban, amikor az egyik, igen ritka ellentámadásunk során Gellért Sanyihoz szállt a labda. A kapus könnyedén lehúzta, és a tizenhatosról kirúgta. A bőr előttem pattant, a felezővonalnál. Az üresen tátongó kapu csábított. Gondoltam, lesz, ami lesz, megpróbálom.

Rászúrtam a labdát és az a még mindig kint álló Sanyi fölött a hálóba hullott – emlékezett Fülöp László az egyesületi történetírónak.

Cömbi, meg tán magam is (bizonyára, mert vagy apámmal, vagy vele mentem) (ha vele, néha a kerítést megmászva, hogy megtakarítsuk a belépőt), 16 gól után hazaindultunk. Ennyi elég. Arra a pompás csabai gólra emlékszünk, míg élünk, a többi: smafu.

Pályán innét, pályán túl.

A MÁV-pálya melletti otthonunk jó messze volt, lehetett kutyagolni… Majd’ két óra ácsorgás a meccsen, odamenni, vissza. (A kerékpár már akkor sem lett volna biztonságban, maradt a gyalogos város-átszelés.)

Nem is volt akkoriban mozgáshiányuk a gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, véneknek! Senkinek.

Soha.

Előre!

Hajrá.

Csaba.

Fülöpöt 2012-ben is látni, például a szombati piacon. Vagy csak végigkerekez Csabán.

1954. augusztus 8., vasárnap, Kazinczy utcai Stadion, du. ½ 5-ös kezdés, 4000 néző: Bcs-i Építők – Vörös Lobogó SE 1:19 (1:7). Fülöp (bődületes) szépítő góljával.

A VL az elmúlt év bajnoka… tele a világbajnokság hőseivel.

Gellért – Kovács II, Börzsei, Lantos – Kovács I., Zakariás – Kárász, Hidegkúti, Palotás, Kovács IV, Molnár. A fél aranycsapat, néhány fiatallal.

A mieink: Andó – Weiner, Fülöp, Gyuris – Palotai, Bohus – Mitykó, Pécsi, Gyebnár, (Czikkely), Kliment, Oskó.

Majdnem valamennyire jól emlékszünk. (Czikkelyre egyedül nem, Oskóra halványan.)

G: Palotás 7, Hidegkúti 5, Kovács IV, Molnár 3-3, Kárász 1, ill. Fülöp 1.

Jó (a Viharsarok Népe szerint): Kovács II, Zakariás, Hidegkúti, Palotás, ill. Fülöp és Palotai.

Mi leginkább Fülöpre emlékszünk… Szerintünk ő volt a pályán a legjobb.

Viharsarok Népe, 1955. márc. 8., kedd: Debreceni Lokomotív–Békéscsabai Előre 1:0. Bcs., Stadion, 3000 néző. Mint a lap írja, a mérkőzésről lemaradt Lonovics és Szabó, „nem engedték el őket” a Kazinczy utcai pályára.

Március 15., kedd: Salgótarjáni Vasas–Békéscsabai Építők 2:0. Lonovics és Szabó már játszik, „elengedték őket”.

A másik labdarúgó-hírből kiderül, a Dózsában játszik Popol… Aki, emlékezetem szerint, egy időre Fülöp utódja lett az Építőknél. Hasonlóan hatalmas termetű középhátvéd (akkor: centerhalf). A Dózsában még Füzi, Marik (másik Marik, mint a 10 évvel korábbi), a Lokomotívnak írt MÁV-ban Gyócsi, Bánki, Unyatyinszki…(„Irány a harmadik vágány!” – biztattuk a Csányi utcai pályán a mávos fiúkat, amikor 2:0-ra, 2:1-re vezettek, vagy 2:2-re álltak. (A nagypályás kézilabdában is ilyen eredmények voltak, több gólt és gyorsabb játékot csak kispályán láttak a nézők.)

1955. április 17., idehaza: Bcs-i Építők–Kistext 0:1. Botrány.

Ebben az évben kerül föl a keleti csoportból az NB I-be a Szolnoki Légierő (hogy egy évadot játsszanak az első osztályban).

Mi a kiesés ellen harcoltunk.

Bennem meg így maradt meg: ha megverjük a Kistextet, meg a Légierőt, mi jutunk föl…

Csalfa... emlékezet.

Csaló. Csalóka. Valami.

Valami nagy-nagy derbi.

Az akkori hírlapi tudósítás szerint a csabai szurkolóknak nem tetszett a játék és az eredmény, a bíró és a partjelző viselkedése. És ennek, hogy úgy mondjuk, hangot adtak.

Kézzel? Lábbal?

Mi magunk: ahogy a torkunkon kifér. A hangunk meg…(utóbb) egy életre elment. A hangszál

sérült meg?

Mi a vasút felőli lelátón ácsorogtunk. Láttuk is, meg nem is, mi történik.

Csak az ordítás maradt meg bennem.

Később ugyanaz a Kórház utcában (a Sörház oldalán lévő Pályán). (A Sörházba… huzamosabb ideig vívni jártam. A pincéjébe. Ami ezelőtt, azután a Földgyomra korcsmai nevet is bírta.)

A Kórház utcában a ’80-as években egyszer akkorát – és oly hosszan – ordítottam, hogy szédülni kezdtem.

Azóta kicsikét visszafogom magam. Így a bíró, úgy. Nehogy.

De a hangom – az a drága énekkari (dalárdába való) vékony hang – a múlté. Valahol elvesztettem.

Béke poraira.

Egy gól nem gól.

Egy hangszál után valamennyi.

A fiam hátranéz: ki az, aki ilyen hangosan szurkol?

„Szurkol”.

Lehet így is mondani.

Egymaga leordítja a tízezres közönséget.

Míg bírja.

Ötödjére hátra, apja pár fokkal följebbi állóhelye felé tekingetve akad meg a szeme a szülő kitátott száján. Kidagadt nyaki ütőerén. Magasba emelt öklén.

Ami sok, az hogyne.

… A 2000 néző előtt zajló csatában 0:1 után a csabai játékosok sportszerűtlenül eldurvulnak, a bíró nem áll a dolog magaslatán, a taccsbíró össze-vissza lenget. Mi kell más a megvadított embereknek?

A kommunizmushoz még ez is.

– Elég volt!

Nana, nana.

– Ilyen nem történt még Békéscsabán a felszabadulás óta – írja a tudósító, nyilván arra utalva, hogy a szovjet megszállás kezdetétől fogvást idáig még nem jutottunk a Csányi vagy a Kazinczy – netán a Kórház, avagy a Bessenyei – utcában.

A büntetés miatt június 3-án játszunk itthon legközelebb a Stadionban: Bcs-i Építők–Perecesi

Bányász 1:1. A csapatban már ott van Portörő.

 

Kórház utca

 

1964-ig a Kazinczy utcában, utána a Kórház utcában.

A Serház, majd a Réthy, végül mégis a Kórház utcában (a három: egy ugyanaz) volt CsAK pályája. Utóbb az Előréé (a Spartacus-é).

Az Előre a munkáscsapat, a CsAK az úri csapat?... CSAK ELŐRE…

Kórház utcai sportpálya (még Előre-mentesen?): 1919–1924. Előtte a Kórház utcai vásártér: 1912–1919 – áll a világhálón.

Magunk oda sportolni is jártunk: a Gödörbe! Azaz az egykori színkörből lett Gyógygödör melletti vívó edzőterembe… Más teniszezni. (Megint más a katolikus temető végében lévő zsidó sírkert köveit borogatni.) (Ki-ki ízlése s tehetsége szerint.)

„1968-ban, a Kórház utcában a Kistext 2:0-s legyőzésével az NB II bajnoka lett a csapat, így a másodosztályba jutott. A meccset 7.000 néző előtt játszották; a lefújás után a szurkolók berohantak a pályára és a játékosok szinte összes ruhadarabját levették… 1970. december 28 án a Dózsa SK-t is bevonva jön létre a Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club” – olvasod a világhálón.

Tehát 1968-ban megnyerjük az NB II-t, irány az NB I/B!

Június 16.: Gyulai MEDOSZ–Bcs-i Előre 0:4. Magunk is ott lehettünk.

Fél Csaba. Azaz a csabai szurkolók fele.

Más… hogy számítana?

Batke László, Mészár…

Július 9. Debrecenben, 7000 néző előtt DVSC–Bcs-i Előre 2:1. Az Előre összeállítása: Tóth – Kvasz, Láza, Szűcs, Papp, Kiss, Bertók, Batke, Németh, Zahorán, Száraz, (Süle). Edző Piller Sándor.

Ez már megint igen jó csapat volt!

Tavaszi első.

Őszi idény, szeptember 22: Bcs., 4.500 néző előtt Bcs-i Előre–Szegedi Dózsa 6:0.

Egy kis Dózsa-verés. Jó látni.

Hajrá!

A csapat alig változott.

NB II. keleti csoport: 1. Békéscsaba. Jöhet az NB I/B.

1974-nek kell eljönnie, hogy az NB I-be jussunk.

A világhálón egykori csabai szurkoló emlékezik a Szentendrén történtekre. A följutást illetően sorsdöntő mérkőzésre vagy 5 ezer csabai utazott el. Hogy otthon érezzék magukat a fiaink, egy Csabáról elszármazott professzor például egy a CSABA VAN NEM IS EGY, BÉKÉSCSABA NB EGY! föliratú táblát emelt a magasba.

1974. Szentendre, egyetemi tanár (…oktató)? Épp akkortájt ott taníthatott Bánát utcai diáktársunk, gyermekkori jó barátunk, Zs. M., akit utóbb az akkoriban általunk csak ávónak becézett állambiztonság közreműködésével tettek tönkre.

„Csaba csak egy, NB egy”… Mit nem képzel?

Hogy rohangálhatott az ávó; már megint nem tudtak róla, nem készülhettek föl erre a borzalmas – bármit kiírhatott volna, akármicsodával odaállhatott volna az emberek elé! – (rendkívül veszélyes, mert előzetesen nem ellenőrzött) tettre…

…A szentendrei mérkőzés napján a városban hangszórókat állítottak föl, és így mindenki hallhatta, akit érdekelt, hogy az Előre 2:0-s győzelmével az első osztályba jutott.

A június 18-i, keddi Népújság címlapján az NB I-be följutó csapat fényképe. Az aláírás szerint az alábbiak harcolták ki a diadalt: Dávid Imre, Dobó János, Karasz János, Kerekes Attila, Királyvári Károly, Láza János, Moós János, Németh Lajos, Paróczay Sándor, Schneider István, Tasnádi Zoltán, Tóth Márton, Vágási Sándor, Zielbauer Miksa, Zsíros György. Játszott még Bánáti Imre, Hódi András, Kiss Tibor, Lengyel János, Kvasz János, Veszelka Ferenc, Dinya László. Vezetőedző Babolcsay György, szakosztályvezető Papp László, gyúró Baukó András (Tuskó, Tusi…).

Mi magunk akkor veszprémi hírlapíróként egyéb bokros teendőinket végeztük… Hogy hallgassuk a rádió híreit, várjuk a másnapi Sportot.

Hajrá Csaba!

Hajrá. Mindörökre.

A csapat: Tasnádi – Dobó, Láza, Schneider, Kerekes, Vágási, Zielbauer, Moós, Dávid, Németh, Királyvári. Csereként pályára lépett Zsíros, Paróczai. (Utóbbi hol i-vel, hol y-nal.) ’Telefonhírmondón’ közvetített Demény Gyula (szintén régi ismerősünk színházból, laptól. 1. a DVTK 47, 2. a Békéscsaba (34 18 10 6) 46, 3. a Komló 43 ponttal.

1974. augusztus 31.: az első elsőosztályú mérkőzés a Kórház utcában. 12 ezer néző előtt Bcs-i Előre–MTK 3:1.

Bevallom, otthon voltam. (Itthon.) Hazamentem (Hazajöttem) Veszprémből. E csodát látni.

Hajrá…

Kifulladásig.

A tavaszi csapathoz képest egy új játékos, Pásztor József a Vencsellőből. Vencsellőről.

A csapatkapitány: Láza.

„Láza, puha vagy!” Puha vagy, Jani.

Hogy rajta valaki átmenjen… (Kész életveszély.)

Láza, Láza.

Pásztor.

Fülöp.

Ajaj.

Csicskás.

Andó.

A Csányitól a Kazinczyn át a Réthy/Kórházig.

Nézőcsúcs 1979. április 25-én. Békéscsaba–FTC 2:2 – 25.000-en…

Csetlünk-botlunk, mígnem az Előre Spartacus 1988-ban Magyar Népköztársaság Kupa-bajnok!

Békéscsaba–Budapesti Honvéd 3:2. Szolnok, Tiszaligeti stadion, 7.000 néző. (A világháló emlékezete szerint góllövőink Csernus, Gruborovics, Csató. Az összeállítás: Gulyás István, Szenti Zoltán, Ottlakán Mihály, Bánfi János (46’ Csernus István), Fabulya György, Mracskó Mihály, Csató Sándor, Csanálosi Miklós, Gruborovics Tibor, Kanál Zoltán, Szekeres József (86’ Horváth László). Edző Csank János.

A mieink különvonattal mentek. Este, hazafelé tartva, az állomástól végig a Népköztársaság (Andrássy) úton GYERTEK KI! GYERTEK KI!, s hasonlókkal (BAJNOKCSAPAT! BAJNOKCSAPAT!) hívták volna maguk közé az elvtársi békés polgárokat, akiknek főkolomposai a (pártmegyeielsőtitkári-tanácselnöki-szmt.elnöki) Szentháromság térnek becézett szökőkutas Mednyánszky (Zsíros) utcai sarkon adattak koppanós választ az ott rejtőzködő gumibotos fiaikkal. S a kádárkolbászos komák a hangosabbját – tiltakozni merészelőjét (TI NEM VAGYTOK CSABAIAK?! TI NEM ÖRÜLTÖK A CSABAI FIÚK GYŐZELMÉNEK?) rögvest – a fogdmeg-kaszárnya ’Szabadság’(?)-téri (?) tömlöcébe dugták. Azt hitték – a balfékjei az álbal hatalomnak –, hogy itt is, akár Pesten, a fiatalok, ne adj Isten az ellenzékiek… Mit nem gondolnak.

Mit, mit. Azt nem, amitől úgy rettegtek! Csak örülni szerettek volna egy kicsit.

Ottan, akkor egy kicsit sem lehetett örvendezni. Még így sem; engedély nélkül?

Félreérthető módon?

Mi az, hogy „Gyertek ki!”?!

1988. június 13-án késő este történt ez velünk.

Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulójára készülve, a 301-es parcellában ekkor már évről évre mind bátrabban, mind többen, mind nyíltabban emlékezni merészelőktől rettegve?

„Kell ez nekünk?” „Mit akarnak ezek a fiatalok?!” „Csaknem”, „Hógyne”.

„Verjétek őket hülyére!”

Hülyére verték a csabai fiúkat ezen az amúgy gyönyörű estén a pufajkás hatalom viharsarki megszállottai. Merő tévedésből. Kimondottan rettegésből.

Rettenet, ha nem az, micsoda.

Borzalom anyja, ne hagyj el. Az hiányzik nekik – Szentharminchármasságuknak –, nem egy ilyen Kupa-győzelem. Rettenet. Égindulás, földszakadás.

Jön az ellenforradalom.

Jött. Kicsikét később.

Hornnal, Medgyessyvel, Gyurcsánnyal.

De hogy egy fociünnep sem lehetséges a hatalom engedelme nélkül?... Mi bizonyítja jobban annak a rendnek a rendellenességét (életellenességét, és életképtelenségét).

Ezek után nem csoda, hogy 1991-ben kiestünk, irány az NB II. 1992: vissza az NB I-be. 1993. június 6., Szfv., 4.500 néző előtt Videoton-Waltham–Bcs-i Előre FC 0:0. A csapat: Baji – Szenti, Ionut, Dávid – Mracskó, Árgyelán, Csató, Vancea, Kasik – Szarvas, Kulcsár. Edző Pásztor J.

Oda, vissza. NB I, II, I… 2012: majdnem vissza. (A város focirajongóinak véleménye szerint – pénzhiány miatt – az Előre szánt szándékkal nem jutott föl a nemzeti bajnokság élvonalába.)

– Kár azért a „majdnem”-ért.

Az Előre Spartakusz-korszakában serdülő legénykeként (a Spari úszócsapatában) magunk is szerepeltünk. Ahol az úszó-szakosztály elnöke az úszni nem tudó édesapám volt (a Békéscsabai Fodrász és Fényképész KTSZ, majd az abból kinövő Békés Megyei Szolgáltató Szövetkezet elnökeként kapta, sportbarátként és mecénásként ezt a tisztet. Magunk nálánál valamivel jobban tudtunk… úszni. Édesapánknak egész jól állt a medence partján a sportköri fürdőköpeny.) (Már-már úgy festett, mint egy vízipóló-edző.) (Mert nem akármilyen pólómeccsek voltak az Árpád-uszodában!) (Vörös Janó, a két Hugyecz…) (Vajon valaki összegyűjti-e a Vörös Janóról máig élő legendákat?) (Hogy nem vagy odahaza, aligha.)

Amúgy a Pálya, Csabán – úgy általában a pálya – nem kevésbé göröngyös, mint máshol. Csak éppen hazai. Otthoni.

Hogy ott essen a legrosszabbul a pofon.

…essen jól a jó szó.

– Szép volt, fiúk!

Szép és jó.

– Gyertek ide!

Andó (aki kivédett mindent, amit lehetett), Fülöp (a betonhátvéd), Csicsely (a szögletből gólt becsavaró), Láza (a saját tizenhatosról indulva az ellen tizenhatosa előtt megeresztett bombagóljával), Pásztor (a finom cseleivel, csapatszervezésével, telitalálataival)… Mennyien, de mennyien!

Múlt, s annyira-amennyire még a jelen.

A 100 évből 66.

A 3 pályából 4.

A Kispázsit: kispálya. Ki-ki itt készült föl a maga nagypályájára. Focistáink arra a háromra.

(Volt 5. pálya is: corvinkai szülőházunk udvara. Amikor még csak próbálgattuk a cselezést, a fejelést, ajaj, a lövést! Az első telitalálat „bombagól”-t akkor lőttem – alsó tagozatos rosszcsontként –, amikor a fordulásból elkövetett kapáslövésünk nyomán odavágódó labda szétdurrantotta a szomszéd néni folyosói villanykörtéjét.) (Nem a jókora ablaküveget találtam el – azt könnyű lett volna –, a fölötte árválkodó pici körtét.) („Célzás nélkül…”, puff.) (Valóban, nekem kispályán jobban ment.)

A magunk (100 éves) válogatottja: Andó – Kerekes, Fülöp, Láza – Weiner, Szekeres – Kliment, Feit, Németh, Pásztor, Csicsely. Tartalék: Amsel, Dobó, Szűcs, Kvasz, Portörő, Bohus, Rieger, Lonovics, Batke, Zahorán, Palotai… Edző Babolcsay, másodedző Csank, gyúró Tusi. Tartalékedző: Piller.

Szent ég! Mire nem jutottál.

…Jutottunk.

Az alapítás 100. fordulóján szurkolók szavazatai alapján – e sorok (megint külön úton járó) rovójának részvétele nélkül – összeállított válogatottunk, az Előre-évszázad legjobb labdarúgócsapata: Gulyás István kapus, Csató Sándor, Kerekes Attila, Láza János, Szenti Zoltán védők, Mracskó Mihály, Pásztor József, Szekeres József középpályások, Kulcsár Sándor, Németh Lajos és Szarvas János csatárok.

A B-csapat: Amsel Ignác kapus, Balog Zoltán, Bánfi János, Fabulya György, Királyvári Károly

védők, Árgyelán János, Belvon Attila, Viorel Vancea középpályások, Melis Béla, Váczi Zoltán, Vágási

Sándor csatárok.

Az enyéim – mieink – Fülöppel és társaival itt-ott lemaradtak. Szerintetek.

Hajrá… Hajrá.

A szakmaiságon innen s túl.

A Körgáton erről valamivel. A Körös (s nem az Élővíz) partján. Tökmaggal, födő ártézi vízzel.

 

Megjelent a 2012 / 5-ös Bárkában

 

 


 

 

Főoldal

 

 

 

2012. október 26.
Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Szerényi Tamás: A vízpartonTakács Adél: Szivattyú
Öltözködő és költözködő lombjainkBandi plébános, a református lelkész
Bali Anikó verseinéz – Istók Anna Závada Péter-paródiájaAcsai Roland verseiBenyó Tamás versei
Fehér Béla: Meghívás karóba húzásraSzíverősítők és egyéb ösztrogének – Rimóczi László Kiss Judit Ágnes-paródiájaKiss László: A titokMert ha – Végh Attila Krasznahorkai László-paródiája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png