Véssey Miklós
Bőr
A felnőttek sokszor kérdezik,
miért nem férek a bőrömbe,
mintha tehetnék róla, hogy ekkora a bőröm,
vagy hogy benne vagyok,
nem szeretem a bőrömet,
folyton útban van, a múltkor is,
amikor valami rosszat csináltam,
és apa azt mondta,
hogy nézzek jó mélyen magamba,
én megpróbáltam,
de a bőröm teljesen eltakart,
csak a tükör előtt tudtam magamba nézni,
a szájamon keresztül,
és csak feketeséget láttam,
mondtam is apának,
hogy ha én belülről fekete vagyok,
akkor az osztálytársam, aki kívülről fekete,
belülről biztosan fehér
de apa erre azt mondta,
hogy a bőr alatt nem feketeség van,
és nem is fehérség,
hanem izmok,
az izmok alatt meg csontok,
szerintem apu rosszul tudja,
mert ha a bőröm alatt csak izom meg csont van,
akkor hol vagyok én?
Ember vagy sem
A majom tud két lábon járni,
mégsem ember,
a papagáj tud beszélni,
mégsem ember,
a delfin tud sírni és nevetni,
mégsem ember,
a csimpánz megöleli a barátait,
mégsem ember,
a madár enni ad a gyerekeinek,
mégsem ember,
a disznó húst és zöldséget is eszik,
mégsem ember,
a csigának saját háza van,
mégsem ember,
a gyík a tengerparton napozik,
mégsem ember,
a hangya egész életében dolgozik,
mégsem ember,
a szomszéd néni kutyája minden nap más ruhát hord,
mégsem ember,
az edzőm úgy üvölt néha, mint egy oroszlán,
pedig ő ember,
apa a múltkor lepisilt egy fát, mint egy kutya,
pedig ő ember,
a nagybácsim csak húst eszik, mint egy ragadozó állat,
pedig ő ember,
a kistesóm mindenhova négykézláb megy,
pedig ő ember,
anya a múltkor nem puszilt meg, amikor hazaértem,
pedig ő ember,
viszont a kutyám megpuszilt,
pedig ő nem az,
jó lenne, ha valaki megmondaná,
hogy akkor mégis mitől vagyunk emberek.
Csak élni kell
A levelet egy könyv lapjai közé kellett tenni,
rápakolni tíz másik könyvet, várni két hétig,
és visszavinni órára, hogy ötöst kapjunk,
állítólag így nem bomlanak el a levelek,
mert kinyomódik belőlük a nedvesség,
ez volt életem legkönnyebb házija,
mert csak várni kellett,
várni pedig könnyű, ha elfelejted azt, amire vársz,
amikor azt mondta apa a temetés után,
hogy gondoljak a nagyi feltámadására,
mert állítólag egyszer mindenki fel fog támadni,
azt válaszoltam neki, hogy ha erre gondolok,
akkor kibírhatatlan a várakozás,
de ha nem gondolok rá, akkor nagyon könnyű,
mert eltelik az idő észrevétlenül,
úgy, mint ez a két hét a levélpréselésnél,
fociztam, suliba mentem, hazajöttem, legóztam,
lefeküdtem aludni, felkeltem, megint lefeküdtem,
így észre se vettem, hogy eltelt a két hét,
anyának kellett szólnia, hogy vegyem ki a levelet,
ami egyébként majdnem ugyanolyan volt,
mint amikor beraktam, csak sokkal törékenyebb,
nagyon lassan kiemeltem a könyv belsejéből,
és közben elképzeltem,
ahogy a nagyit ugyanilyen óvatosan emeli ki a sírból Isten,
biztos ilyen törékeny lesz ő is, és nem bomlik el,
mert kinyomódik belőle addigra minden élet,
de erre nem szabad várni, mert az nagyon nehéz,
inkább csak focizni, suliba menni, hazajönni,
enni, inni, aludni, felébredni,
tehát csak élni kell.
