Hírek

 

 muhelyek.jpg

 

Két alkotóműhely indul fiataloknak

a Békéscsabai Jókai Színházban

 

Próza- és drámaműhely indul középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek szeptembertől a budapesti Másik Műhely és a Békéscsabai Jókai Színház együttműködésében.

A kezdeményezés egy szélesebb nyitás része: a Jókai Színház a közelmúltban mintegy százfős nemzetközi színházi tábornak adott otthont, a következő évadban pedig több színművészetis fiatal alkotó kapcsolódik be a békéscsabai színházi munkába.

A kezdeményezés célja egy hosszú távon működő fiatal alkotóközösség létrehozása. „A műhelyek lehetőséget adnak arra, hogy a színház a fiatalok számára ne távoli intézmény, hanem nyitott kulturális tér legyen, ahol saját történeteikkel, kérdéseikkel és gondolataikkal is jelen lehetnek. Hogy ne csak nézőként találkozzanak a színházzal, hanem saját helyüknek is érezzék”.

A közös munka félévente nyilvános felolvasószínházi vagy műhelyszínházi bemutatóval zárulhat – tették hozzá.

A prózaműhelyt Tallér Edina író, drámaíró, a drámaműhelyt Gerner Csaba színész-rendező vezeti. Mindketten kötődnek Békéscsabához: Tallér Edina A negyvenkettedik széken ülő nő című monodrámáját a Jókai Színház mutatta be; legutóbbi regényének (Jóemberek – Road movie a buckaságon) egyik fő helyszíne pedig a békési megyeszékhely. Gerner Csaba színészként és rendezőként egyaránt dolgozik a viharsarki teátrumban.

A Másik Műhely budapesti központja a XI. kerületben, a Bartók Béla úton működő, közkedvelt kortárs művészeti és közösségi tér. Magas szakmai színvonalú próza-, dráma- és líraműhelyei mellett olvasószemináriumoknak, irodalmi beszélgetéseknek, könyvbemutatóknak, színházi, filmes és képzőművészeti programoknak ad otthont. Célja a kortárs irodalom és a társművészetek közösségi befogadásának erősítése, az alkotói fejlődés támogatása, valamint az alkotók és a közönség közötti párbeszéd megteremtése.

 

(MTI)


Főoldal

2026. augusztus 12.
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Finta Éva verseiGraf Dorka: VarjakHalmai Tamás verseiMagyari Barna versei
Andrásy József: Egy másik életZsidó Ferenc: A leghosszabb óraDarvasi László: Hugó hazajövetele AmerikábólBanner Zoltán: Jutalomjáték
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg