Kiss László
Mese a kisegérről, aki fölkerekedett
(Hanka-dal)
Volt egyszer egy
messzi-messzi
nagyvárosban élő riadt,
radírszürke kisegér,
kinek kedve
s önbizalma
nem volt nagy
csak egérnyi,
ezért egyszer arra gondolt,
Milánóban élni néki
inkább rossz,
mint megéri.
Fogta magát,
mert hát magán
kívül nagyon
nem volt mit fogni neki,
s egy szép napon
kifigyelte,
hogy a távolsági járat
mely irányba viheti.
Látta, hogy jön,
és aztán megy,
el és távol,
té s tova,
szóval nyomban
arra gondolt,
kis időre
ez a nagy busz
lesz majd az új otthona.
Így is történt,
buszra szállt
a radírszürke kisegér,
úgy utazott,
izgatottan,
mint aki épp
hazatér.
Haza ám!
De hol az otthon?
Pityergett
már órák óta
az érzékeny kisegér,
mígnem aztán
nagyot szisszent
mind a három
ajtó, melyek
azt susogták:
„ne légy gyönge,
egér pajti,
se sajtsápadt,
se félős, és
se gyáva, se tohonya,
inkább lessed,
itt az új hon,
legyen neve:
Bologna!”
Köménymagot
kakilt szegény,
úgy megijedt,
hiszen ilyet,
ki hallott már,
hogy egy ajtó beszéljen,
hát még ha
három is mondja,
a mindenit,
elég durva,
elszáll minden
tőle, jesszus,
önbizalom, lámpaláz,
cickány, egér
legyen talpán,
aki ettől nem
paráz.
De azért csak
nekibuzdult,
és ahogy ki-
dugta orrát,
mit nem lát:
az bizony egy
torony ott!
Abban élhet
évek óta
a bizonyos
mesebeli
szegény templom
egere.
(Akire most
nem kíváncsi,
bocs érte,
a fene se.)
Le is pattant,
körbenézett,
elámult, hogy
ez a város
mily csodás.
De csak attól,
ami most jön,
lesz majd tök
nagy ámulás.
Merthogy
szembe
éppen
Hanka
jött, és ez
mindent lebírt,
és tavasz lett,
és olvadás,
és amerre
a szem ellát,
virág nyílt.
Virág nyílt,
és fák rügyeztek,
patak danolt,
nap sütött.
Az egérke
arra gondolt,
az összes baj
szertefoszlott,
nincs többé nyűg
és para:
hogyha máskor
útnak indul,
ide érkezik
haza.
Azóta álmodik
sokszor
szivárványost,
meseszépet,
hol van már a régi bú!
Színes radír
lett az élet,
sírig tartó
randevú.
