Keresztesi József
Csücsök
avagy a Nagy Pudinghajsza hajmeresztő és
igaz története tíz fejezetben elmesélve
(részlet)
1.
Mint lányhajakban tarka masnik,
Vagy mint a zöld pompon kötött
Sapkádnak csúcsán, úgy magaslik
A szürke kőtenger fölött
A Vérpuding nagy sziklafészke
– Na jó, a viccet félretéve:
E bánatos, holdbéli táj
Egyáltalában nem vidám.
Unalmas és sivár egy otthon
Az égbe nyúló zord orom
Csokisminyonnak, gondolom,
S nem él pazar királyi koszton:
Az élet erre kőkemény,
S szegényke főzeléken él.
2.
Finom- meg répafőzeléken,
Miből másnapra is marad…
Akad, naná, spenót is éppen,
Vagy kelkáposzta néhanap.
Időnként persze – mily szerencse –
Van más is, mondjuk sóska, lencse,
S hogy megnyugodj és ellazulj,
Jut olykor egy-egy tál paszuly,
Cukorborsó vagy sárgaborsó,
S te fincsi krumplifőzelék!
Majomfogónak hív a nép,
Bár nem majmoknak szánt a sors, ó!
Tökfőzelék, nem túl csomós,
Káposzta, parradiccsomós.
3.
Csokisminyonnak így az élet
Csak szenvedés, hisz tudhatod:
Sütik nem esznek főzeléket,
Csakis pirított tökmagot,
Meg olykor-olykor mézgapempőt
Vagy citromos csalántepertőt,
S ha kezdődik a bálszezon,
Kamillakrémet, hát bezony…
A Vérpudingnak volt a heppje,
Hogy főzelék jó csak neki –
Egy nagy vájlingba szedte ki,
Aztán merőkanállal ette:
A sárga, zöld vagy barna lé
Csorgott az állán százfelé.
4.
Így él tehát e szörnyű házba’
Csokisminyon, ki napra nap
A rücskös kőpadlót sikálja,
Mos, főz, vasal, rosszkedvű rab.
Csak úgy ragyog a sziklafészek,
A sárgarépák konyhakészek,
S Minyon a forráshoz siet,
Hogy onnan hozzon friss vizet.
Igyekszik, mert ha itt az este,
Megérkezik a Vérpuding,
És éhesen jő rendszerint,
Mogorva képpel azt keresve,
Hogy kész-e már az estebéd –
Hol gőzölög a főzelék?
5.
Királykisasszonyunk tehát most
Kezébe kap egy megkopott,
Repedt zománcú, kajla lábost
(Mit még a Vérpuding lopott).
A sziklafészek oldalában
Ott csörgedez dacos-vidáman
Egy gyors folyású kis patak,
Amely a forrásból fakad.
Onnan merít vizet Minyonka,
És felsóhajt keservesen,
Nem vigasztalja semmi sem.
Mi tudjuk jól, szívét mi nyomja,
Hogy egykor oly vidám-merész,
Meleg szíve mitől nehéz.
6.
Így szól Csokisminyon: „Vizecske,
Te kristálytiszta kis patak!
A messzeségbe futsz sietve,
Futásod boldog és szabad…
Kacagva szöksz át száz határon –
Számomra ez csupán csak álom.
Itt élek én, magába zárt
A roppant sziklaszirt-világ.
A régi, színes életemhez,
Úgy érzem, nincs többé közöm:
Árnyékot vet rám börtönöm,
S az árnyék mindent újrarendez:
A tarkabarka Tortavár,
Hinném, igaz se volt talán…”
