Nagy M. Anna
A szabadság egy szépen becsomagolt üres doboz
„Zsuzsika úgyse veszi fel, ugyanis éppen határokat húz.”
(Czakó Zsófia)
Czakó Zsófia harmadik regénye a szabad akarat hiányának zsigeri témájáról szóló olvasmány. Kényszerhelyzetbe ragadt emberek lesújtó életéről szól, és nincs benne egyetlen karakter sem, akit kedvelni, vagy akivel azonosulni lehetne, pedig minden egyes szereplő ismerős az olvasónak, abból a világból jönnek, ahonnan mi is, a magyar valóságból. A szereplők inkább típusok, mintsem egyéni karakterek; nagyon sok Éva, Margit, Janka és Zsuzsi van.
A négy generációról szóló kvartett az ezerkilencszázhúszas évek végén született Évával kezdődik, az első házasságából született Margittal folytatódik, majd Margit Janka nevű lányával, végül Zsuzsival, Janka lányával. Margit története a legkidolgozottabb, akit a második világháború utáni Rákosi- és Kádár-rendszer torz társadalmi berendezkedésének áldozataként értelmezhetünk.
„Elvesztettem önmagam” – ezt mondta állítólag az első Alzheimer-kórral diagnosztizált beteg. Az Alzheimer-kóros Margit azonban sosem veszítette el önmagát, mert nem volt mit, mások életét élte gyerekként és felnőttként is. Betegsége sokkal előbb keletkezett, mint a diagnózisa, pszichéjét a családi-környezeti és a strukturális társadalmi elnyomás lassanként őrölte fel. Diagnózisa nemcsak orvosi kifejezés, hanem metafora is, elvesztette azt, aki egy normálisan működő világban lehetett volna.
Éva (Margit anyja), a dömsödi falu archaikus keretei közé zárt nő elszenvedi mindazt, amit a nők elszenvedhetnek: autonómiahiány, erőszak, perspektívanélküliség, a sorsba való beletörődés, és a generációkon átívelő szabadság sem lesz több, csak az üres dobozt csomagolják be szebben. Zsuzsi lesz az első, akiben a nyomás ellenére ébred fel az igény a szabadságra. Mi a közös a négy nő világképében? A hatalomnélküliség, a kiszolgáltatottság, a nyomasztó társadalmi elvárások, ahol a konform szépségideál mindennél fontosabb.
A könyv narrátora feltételezhetően maga a szerző, aki retrospektív időkezeléssel a jelenből tekint vissza a huszadik század elejére, ahol a nők története elkezdődik. Neutrális, szikár, lényegre törő nyelven beszél, hangneme nagyon is illik ehhez a kietlen világhoz. Elbeszélésmódja ostromló, lendületes, de bizonyos fajta nyelvi szólamosodás, nyilvánvalóság és didaxis is jellemzi.
A Távoli rokonok szociografikusan realisztikus könyv egy olyan világról, ahová a kortárs olvasó nem szívesen menne vissza, nem szívesen élné ezeknek a nőknek az életét, pedig a valóság nem változott akkorát, mint szeretnénk.
Czakó Zsófia: Távoli rokonok. Scolar Kiadó, 2025., Budapest, 173 oldal, 4499 Ft.
