Papírhajó - Mentőöv

 

M__sz__ly___gnes___j.jpg

 

„Csak le kellett írni”

 

– Mit szóltál, amikor felkértek, hogy a betűzgető sorozat első kötetét Te írd meg?

– Egyrészt örültem: az ember még akkor is örül minden felkérésnek, amikor már ezerszer megfogadta, hogy nem vállal el semmit. De a legtöbb felkérés egyszersmind kihívás is: meg tudom oldani ezt a feladatot? És ha elkezdek gondolkodni egy feladaton, már jönnek is az ötletek, szóval elég reménytelen nemet mondani az ilyesmire. Vagy legalábbis nekem még nem megy igazán. Másrészt meg is rémültem: fogalmam sem volt, hogy ki tudok-e találni és meg tudok-e írni ilyen rövidke terjedelemben egy olyan mesét, ami elég érdekes, mókás, izgalmas ahhoz, hogy kedvet csináljon a gyerekeknek az olvasáshoz.

– Személy szerint mi a véleményed erről a sorozatról?

– Minden olyan ötletet szeretek és támogatok, ami az olvasóvá nevelést bármilyen módon segíti. Nem csak azért, mert nekünk, íróknak szükségünk van az olvasóinkra, hanem azért is, mert pedagógusként tisztában vagyok azzal, hogy az olvasás mennyire fontos az elvont fogalmi gondolkodás fejlődéséhez, a magasabb szintű tanulási folyamatokhoz meg még egy csomó minden máshoz is. Tehát örülök, hogy a Cerkabella fejéből kipattant ez a remek gondolat.

– Mi ebben a kötetben a különleges, a más?

– Az, hogy azoknak a gyerekeknek is olvasásélményt ad, akik még csak ismerkednek a betűkkel. A legtöbb olyan gyerek, aki spontán tanul meg olvasni – sokszor a legkisebb szülői segítség nélkül, egy vagy két évvel az iskolakezdés előtt – a nagybetűket tudja először kisilabizálni. A Róka útra kel kötet többek között nekik nyújthatja az „elolvastamegykönyvet-élményt”. De remekül használható közös olvasásra is, hiszen a tipográfiai megoldások segítségével adja magát, mely részeket olvashatja könnyedén a még bizonytalan képességű gyerek is, és mely részeket esetleg a szülő.

– Azok a kicsik is olvashatják, akik még nem járnak iskolába, de a betűket már ismerik? Vagy még sok lehet nekik?

– Természetesen! Mivel a szöveg rövid, és a mondatok nem bonyolultak, a kezdő olvasók is megértik a történetet. Épp ez az egész lényege, hogy élményt nyújt azoknak, akik csak ismerkednek az olvasással. Maga a történet könnyen követhető egy négy-öt évesnek is. Bár nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy a négy-öt évesek hihetetlenül bonyolult szövegeket és történeteket is képesek követni, ha lehetőségük adódik rá.  Ezekben a kötetekben az a klassz és a különleges, hogy a szöveg olvasástechnikailag egyszerű, a tipográfia gyerekbarát, de a történet nem bugyuta és nem is klisés.

 

R__ka___tra_kel.jpg

 

– Avass be, hogyan találtad ki Róka meséjét!

– Nálam alapvetően mindig a karakterek határozzák meg a történetet, tehát Rókát mint személyiséget kellett csak kitalálnom, és ő már, mondhatni, „lediktálta” nekem a saját történetét. Róka pedig valahogy elősétált egyszer csak az agyam egyik zugából, mintha mindig ott lett volna, a maga szerethető slamposságával, esendőségével. Ezek után egyértelmű volt, hogy ennek a szereplőnek komoly kihívást jelent majd a környezete és az entrópia. A többi jött magától, csak le kellett írni.

– Miért pont egy róka a főszereplő? Szereted a rókákat?

– A rókát mint főszereplőt Lovász Andrea szerkesztőtől kaptam, de nálam-általam vált Rókává. És nem, nem szeretem a rókákat, de nem is „nemszeretem” őket, egyszerűen semmiféle viszony nem fűz a rókákhoz mint állatokhoz. Sőt, bevallom, hogy az állatokért sem vagyok oda, őket sem „nemszeretem”, csak éppen nincs hozzájuk sok közöm. A növényekkel jobban elvagyok. Tudom, hogy ez jellemhiba, gyerekkorom óta elég sok furcsa pillantást és rosszindulatú megjegyzést kaptam, ha bevallottam, hogy engem nem vonzanak a szőrös-tollas lények. Erről egyébként írtam egy mesét is a Parti Medve antológiába. Tehát az én rókám, azaz Róka sokkal inkább meseszereplő, mint állat, és persze bizonyos szempontból hasonlít rám is: szereti jól érezni magát a környezetében, és ahol nem komfortos számára a világ, onnan viszonylag gyorsan odébbáll. Mondjuk én hozzá képest, azt hiszem, rend- és tisztaságmániás vagyok.

– Van kedvenc állatod?

– Mondom, nem igazán vonzanak az állatok. Érdekesnek tartom őket, mint a világ dolgait általában, de ahogy kedvenc időjárási jelenségem vagy fizikai törvényem sincs (ja, az van!), nem tudnék megnevezni egy fajt, mint kedvencet. De ha muszáj, akkor egyértelműen a macska. Illetve két macska, Zokni és Kámfor, elég jó fejek. Velük remek szimbiózist tudok kialakítani, nem függünk egymástól, mint a kutyások, de van valami láthatatlan cinkosság közöttünk. 

– Mit szólsz az illusztrációhoz? Ilyennek képzelted, amikor írtad a mesét?

– Tudtam, hogy Hanga Réka fogja illusztrálni a kötetet, és már előre rajongtam a képekért. Persze nem csalódtam, Rékában nem lehet csalódni, sőt! Annyi szépség és rejtett humor van minden oldalon... biztos vagyok benne, hogy a könyv sikere nagyban köszönhető a fantasztikus rajzoknak.

– Rá lehet szoktatni még a gyerekeket az olvasásra a sok és azonnali instant élményt adó okostelefonok világában?

– Ez csak és kizárólag a szülői szándéktól függ. Ma például egy orvosi rendelőben várakoztam, egy kábé hároméves kisfiúval és a mamájával együtt. A váróteremben ki volt rakva egy csomó mesekönyv, oké, nem a legjobbak, de mesekönyvek. Meg játékok is. A kiskölköt még érdekelte volna a dolog, de a mamája ahelyett, hogy ölbe vette volna, és elolvasta volna neki a három nyulakat, a kezébe nyomta a telefont valami videóval... hát, ez nem az, amit olvasóvá nevelésnek nevezhetnénk. Szóval azt hiszem, hogy igen, lehet olvasásra nevelni, de az olvasásra nevelésnél is ökölszabály az, ami minden másnál: hogy példával nevelünk. Ha te nem bírsz ki tíz percet anélkül, hogy ránézz a telódra, és esténként sorozatot nézel, ne csodálkozz…

– A mai kütyüs virtuális világban néha már különcnek nézik azt, aki olvas „igazi” könyveket. Neked erről mi a véleményed?

– Az, hogy és akkor mi van? Különcnek lenni jó. Egyébként meg környezet kérdése az egész. Egy könyvtári klubban nem néznek különcnek. A könyvfeszten a tumultusban sem néznek kölöncnek. Az a lényeg, hogy az ember megtalálja azt a közeget, ahol mindenki úgy hülye, ahogy ő.

– A következő kötetekben folytatódik Róka története?

A következő kötet, mondhatni, egy spin-off, ahol egy mellékszereplő, Borz jelenik meg fő karakterként. Majoros Nóra írta a mesét, és már nagyon-nagyon várom... mert azt ugye nem mondtam az első kérdésnél, hogy az egyik fő ok, amiért elvállaltam a felkérést, az volt, hogy Majoros Nórával lehetünk egy sorozatban?

 

(Mészöly Ágnessel Schütz Gabriella beszélgetett.)


 Főoldal

2019. május 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Bertók László verseiDávid Péter versei Bánkövi Dorottya versei Filip Tamás versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Mivé válhat a világunk, HA…Több irodalomtakarót a csupasz szenvedélyreVégtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA