Kritikák

 

 Baráth Tibor

 

Visszatérés vagy újrakezdés?

Grecsó Krisztián: Magamról többet és Grecsó Krisztián: Belefér egy pici szívbe

 

Grecsó Krisztián az Angyalkacsinálás (és a Caspar Hauser) után két évtizedig regényekkel jelentkezett, és úgy tűnt megtalálta közönségét és az irodalmi helyét, joggal vált ismert és elismert prózaíróvá. Éppen ezért meglepetésként hatott, amikor a tavalyi esztendőben rögtön két kötettel tért vissza a lírához. A Magamról többet a számvetésvers hagyományát folytatva az életút és önismeret fogalmaihoz köthető szövegeket közöl, a Baranyai (b) András rajzaival kísért Belefér egy pici szívbe gyermekekhez (is) íródott verseket, mondókákat tartalmaz. Az első kérdések egyike, amely megfogalmazódhat az olvasóban, az, hogy Grecsó Krisztián új versei visszatérnek-e a korábbi poétikákhoz, a megelőző kötetek versvilágához, vagy teljesen más alapokról, új koncepcióról van-e szó. Az induló Grecsó épphogy felnőtt volt, amikor első kötetei megjelentek, és ez érezhető a korszak verseiben is, ám az életének negyvennegyedik évében publikált két könyv gyökeres eltérést mutat. A Magamról többet a témaként felvetett problémákat alaposan és érzékenyen járja körül, mindezt érett, sokáig érlelt versnyelven teszi; a Belefér egy pici szívbe darabjai pedig műfaji újdonságot hoznak az életműbe. Érzékelhető marad nyomokban a pályakezdő poétikák hatása, de a két évtized úgy átformálta a költő írásművészetét (és feltehetően személyiségét), hogy inkább újrakezdésről van szó.

BORITO_GRECSO_Magamrol_tobbet.JPGA Magamról többet hét ciklusból épül fel, a versek számát tekintve sokszínű és gazdag anyag áll az olvasó rendelkezésére. A kötet minden versét egybefogja az önéletrajzi indíttatás és az önmegértés, önfeltárás igénye, az olvasó mégsem reked kívül a versek szövegén, mert az idegen élményekben – hol kisebb, hol nagyobb mértékben – magunkra ismerünk, nem válnak közömbössé a témák. A ciklusokat három vers vezeti be, itt előlegeződik meg az a létpozíció és keret, melyből a lírai én megszólal: az utolsó ház, a megtalált szerelem és a megtartott múlt. Egyféle révbe érés, véglegesség tapasztalatát érezzük, ez a benyomás a kötet szerkezetének is keretet ad, hiszen a zárásban tér vissza véglegesen ez a hangulat. „Mindent őrzöl, ami hozott anyag bennünk, ami a másé. / Hogy az a kevés jövő elférjen majd nálunk valahogy.”

Grecsó Krisztián erősen támaszkodik a hagyományra (elsősorban Babits, József Attila és Pilinszky hatása említendő), ám az intertextusokból vagy az átírás, továbbírás eszközeiből merítő versépítkezés megszokott formáival szemben nem az alapszöveg módosított verzióját közli. A Magamról többet a nagy számvetésverseket és modern poétikákat arra használja fel, hogy érvénybe léptessen egy onnan eredeztethető atmoszférát; de a jelenlévő és távollévő vers egyszerre szólal meg, vagy mind a kettő hat, vagy az alapszöveg tételeihez és világához való viszonyulás révén képződik meg a Grecsó általi átírások értelme. A kötet hangsúlyos alakítója a betegség és az általa megtapasztalt múlandóság, ezeket az Istenhez forduló, vele perlekedő vagy róla szóló beszéd egészíti ki, a hit és a kétkedés kérdései, az imák és gyónások tónusai végigkísérik a művet. Megfogalmazódásuk hátterében mindvégig ott érezhetjük a fent említett három költő hatását: „Óvj meg az anyámnak, / Hadd lehessek egykor volt szép, / Ödémás, égett arcú, szerető fia”, „Hogy most már érted, / Miért sarjad a fű, ha azután elszárad”, „Ezekért a szavakért tanultam sírni, / Ezekért a rozsdás, reményvesztett szavakért”, „Milyen óvatosak az újratanult léptek!” A témákból és a számvetésvers műfajából adódóan a lírai én jelentősége felerősödik, a Magamról többet az alanyi költészet hagyományvonalait követi – szinte magától értetődően jelenik meg egy Ady-érzet is: „minden törött tovább tört”. A költő mintha tudatosan használná ezt a reminiszcenciát arra, hogy az egyéni világérzéstől ellépve a korhangulat ábrázolását költészete tárgyául tegye.

A közhelycsomagok helyett olyan tapasztalatokat közvetít a lírai én, amelyek a rádöbbenés pozícióját lehetővé teszik, példának okáért az Érkezési oldal sorai („Tudsz beszélni, de minek, / Bele tudsz gondolni, de minek, / El tudod képzelni, de minek. / Tékozlás, kóválygás.”) arról az élményről számolnak be, amikor az ember látja, hova lehetne megérkezni, de lecövekel, mert az indulási oldal talán nem is létezik. Igazi útravaló ez kortársainak, az indulási oldalt keresőknek és visszatekintőknek egyaránt. Olyan gondolatok, melyekkel a költészet szembesít minket a legplasztikusabb módon. A kötet erőssége mégis a hangulatteremtésben keresendő, abban, amikor a legegyszerűbb szavak is éreztetni képesek a lírai én érzelmeit: „Egyiken sem találom magam”, „Nincs titok, / Meglelni sincs mit”. A kötet kevésbé megkapó jellemzője ennek ellentéte, amikor a költő versnyelve kimódolttá, túlságosan művivé válik, mert ezek a szintagmák, sorok és metaforák kizökkentik az olvasást, kissé elfárasztják az olvasót (például: zsenge zsongás, foncsikjából egy fürge fürt, gömbölyű gomolygás, az anyaméh szarkofág-bábjába visszabújni).

Az előbbi ellenpéldáktól eltekintve a versnyelv magában hordozza az azonosulás esélyét. A múlttal és idővel szembenéző darabok a kötet utolsó ciklusaiban a saját önvizsgálatunknak nyitnak teret: „Miféle szilánkok vagyok, mennyi múltmaradék? / […] / Mennyi réteg hántható le, amíg még vagyok”. A kötet bár ritmikailag változó, az eddig idézett példák jól mutatják, hogy egy szinte prózai modalitás uralja a versek terét, a verszene több helyen alig érezhető ki, elsősorban a metaforák absztrakciói teszik líraivá a szövegeket, anélkül, hogy erősebb ritmus jelenne meg. A Magamról többet versei „csendesek”, megteremtenek egy atmoszférát, benne tartják az olvasót, de a jelentés érezhetően elnyomja a jelenlétélményt. A jelentés elsőbbsége nem negatívum, sőt talán szükség is van rá: a Mondatok 3 zárlatát például jobb megérteni, mint átérezni: „Nincs szabály, jóvátétel van, lázadás. / Láz inkább, eltévézett este. / Nem halad előre nagyjából semmi. / Az egyik időpont foglalt, a másik elfeledve”.

Az idő változását észlelő és ezeket rögzítő versek után fordul át a kötet szerkezete: a Másik megjelenésével kissé háttérbe szorul a lírai én, azaz annak összefüggésében válik fontossá. „A komor középkorúság” hiába van jelen, mert az élet szép oldala és a boldogság felé sodródunk lassan. A kötetet záró Magamról többet a költő életének másik fontos eseményét, a szülővé válást mutatja be, a létezés egy ismeretlen dimenziójának átélését, az apaság érzelmeit, azt, hogyan lesz az „én”-ből „mi”, hogy milyen a révbe érés boldogsága. „Az apaság mindenestül vagyok”, mondja a lírai én, majd megörökíti a legfontosabb eseményeket és felismeréseket: a korábbi élet csonkaságát és lezárását, a családalapítás és nevelés első perceit, annak örömét, hogy a Bóbitát lesz kinek elénekelni, arról, hogy az élet értelmét a gyermekében találta meg – hogy ez az összetartozás elszakíthatatlan. Megrázóan szép versfüzér, Grecsó Hanna egykor majd örömmel olvashatja az utolsó sorokat: „Apa lettem, / Magamról, tőle teljesen függetlenül, / Többet nincs mit mondanom”.

Máshogy nem is lehetne: a Belefér egy pici szívbe a Bóbita átdolgozásával kezdődik, ez a kiemelt vers (az egyetlen, amely nincs ciklusba sorolva) jelzi a versek születésének egyik okát és ihletadóját, hiszen Grecsó Krisztián elsősorban saját lányának írta ezeket, hiába vált végül mindenki verseskötetévé: „A Bóbita az Bóbita, az Bóbita, az Bóbita, / Akkor is, ha Szabó Sári, akkor is, ha Tóth Ida”. A Bóbiták verse, csakúgy, mint a kötet költeményei, a klasszikus gyermekvers hagyományába illeszthető, énekelhető, erős dallamú, kedves, ösztönző üzenettel bíró szöveg: „Minden álom kerek lesz, ha fújunk bele levegőt”.

A Belefér egy pici szívbe öt ciklusból épül fel, a versek tematikai összetartozása teremti meg a kötetrendet, de ez praktikus is, mert az otthoni és óvodai foglalkozásokon például nagy segítség a szülőknek és óvónőknek az eligazodásban vagy mondókaválasztásban. Az „ünnepek és szép napok” címszó alá sorolt darabok alkotják az első ciklust, a másodikba a „mondókák és pici versek” kerültek. A harmadik ciklus „nyammogókból” és ismert dalok variációiból áll, a negyedik állatos versekből (bár a viharokat vagy a sárga színt témává tevő darabok is ide kerültek), míg az utolsó vegyes válogatás, a bensőségesebb hangulatú versekből (Belefér egy pici szívbe, Altató). Ez az áttekintés is bizonyítja, hogy a gyermekversek legtöbb fajtájára és témájára a humoros játékoktól a komoly üzenettel bíró szövegekig, a tátikáktól a Kisjézusig találunk verset. Grecsó első gyermekverskötete jól strukturált, sokszínű és hasznos társa lesz a gyerekeknek a szabadidő eltöltésében.

Mint a legtöbb gyermekvers esetén, itt is a jelenlétélmény kialakításán múlik a kötet sikere. A kisebbBORITO_GRECSO_Belefer_egy_piciszivbe.jpg gyermekek csak másodsorban figyelnek a szövegek jelentésére, játéknak tekintik a verseket, így a költőnek olyan eszközöket kell bevetnie, amelyek szórakoztatóvá tudják tenni művét, bizonyos mértékig el kell engednie komolyságát és fantáziáját, jó gyermekverset csak (és ezt nem pejoratívan értem) „gyerekes” gondolkodással lehet írni. Ennek egyik eszköze a gyermeki nézőpontba való ereszkedés, amit Grecsó haszonnal aknáz ki. Ilyenkor a lírai énnek a későbbi olvasó (vagy inkább versmondó) pozícióját kell magára öltenie, a versnyelv naivvá válik, a versvilág kevésbé rendezett, még alakulófélben lévőnek mutatkozik. Ez a könnyed nyelv szinte mindig erős ütemhangsúlyos ritmussal párosul – ez Grecsónak többnyire mindenhol tisztán sikerül –, és sok ismétléssel, a nyelvi anyag viszonylag szűk metszetével rendelkezik. A Belefér egy pici szívbe című kötet egyetlen kritikus pontja éppen ez utóbbi: sokszor zökkentik ki az olvasót és versmondót a stílust törő kifejezések, olyan szavak, melyek kevésbé illeszkednek a gyermekversek világába, furcsán hangzanak a versek kontextusában (zigóta, karbonit, perpetuum mobile, Travolta, kvartett, Aldi). Érteni vélem, hogy a költő a versvilágot korunkhoz igyekezett igazítani, de nem érzem eléggé indokoltnak ennek szükségességét.

Minden más szempontból prototipikus óvodai mondókákkal találkozunk, a versek egyik fő szervezőereje a nyelvi játék, a szabad, szabályoktól független beszédmód, ahol nem a jelentés dominál, hanem a költészeti élmény, a líra ereje: „Messze-massza, szép Óperencia, / Engec-bengec, egy cica, két cica…”, ami legerőteljesebben az átiratokban érhető tetten. Az átirat már ismert dalok dallamára és szövegére épít (például: a Boci-boci tarka és a Most múlik pontosan), ezért könnyebben tanulható. Nem maradhatott ki a költő eszköztárából a humor sem, a Csalfa állatok például felnőtteket is megmosolyogtató módon mutatja be a nem létező állatokat (ökörnyálat, lókötőt, lúdbőrt és a többit). De ami igazán megkapóvá teszi a szövegeket, az a lapokon átütő gyermekek iránti szeretet és csodálat, amely nélkül jó gyermekverset nem lehet írni. A kötetet záró és annak címet adó vers utolsó versszaka jól mutatja ezt: „A világnak ezer íze / Belefér egy pici szívbe. / Belefér egy pici szájba, / Ami mindig ki van tátva”.

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2020.

 

Megjelent a Bárka 2021/4-es számában.


Főoldal

2021. szeptember 07.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Egy nyomasztóan hosszú év történeteiA mérnökök háborúba mentek
Domokos Márton: Mit csinál a polcCsikós Attila: 1990
Katics ága és virága – novemberi bálok és jóslásokBabonák és libák
Márton László: Veronai lovagok harca az óriásokkalTompa Gábor verseiPoós Zoltán: Felragyogó, eszelős fény – Battonya, 1981Tóth Krisztina humoros versei
Fekete Vince: Porlik minta…Kiss László: Édes EmmaBödőcs Tibor: …ha lenne tengerünkHáy János: Szerelmes vers
Márton László: Nibelungok – Negyedik felvonásMárton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanom
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA