Kritikák

 

 Vojnics-Rogics_R__ka_bor__t__.jpg

 

Vojnics-Rogics Réka

 

Jók, rosszak (és műfajok) harca Piliscsudán

 Viola Szandra: A világfa kilenc ága

 

Az ifjúsági irodalmi és young adult kötetek gyakran élnek azzal a jól bevált sémával, miszerint a világot pusztulás fenyegeti, és egy (legtöbbször eleve kiválasztott) gyerek/kamasz főhős rendeltetése lesz, hogy megmentse azt. Viola Szandra első ifjúsági regénye erre a szinte már klisésnek mondható fabulára épül, ám a regény szüzséje, vagyis az a mód, ahogyan a szerző cselekménnyé szervezi a történetet, nagyon is kreatív. Lichtenberg Hajnalka, a regény 16 éves protagonistája Piliscsudára költözik apjával a kovid-járvány kellős közepén, ahol egy vajákos asszony, annak jóképű unokája és egy csapat furcsa lény társaságában helyreállítja a világfa rétegeinek ökoszisztémáját. Már a rövid cselekményleírás is előrevetíti, hogy A világfa kilenc ága alműfajait tekintve szokatlan kombinációjú, a mese, a mítosz és a fantasy keresztmetszetében helyezhető el. Ezért a regény legnagyobb tétje számomra nem az volt, hogy Hajnal végül megmenti-e a világot, hanem hogy lehetséges-e egyáltalán ezekből az eltérő, más-más szabályrendszerrel bíró műfajokból koherens, hiteles regényt alkotni? Ugyan az ifjúsági regények majdhogynem szükségszerűen ötvöznek különböző zsánereket, de mi történik akkor, ha ezeknek a műfajoknak a természete ellenkezik egymással? 

A regény alapötlete (szó szerint és átvitt értelemben is) csodás: a sötét és titkokkal teli piliscsudai erdő mélyén áll a világfa, amelynek kilenc ágán kilenc különböző, egymástól elszeparált univerzum terül el. Ha a mi világunkban valami baja esik a fának, felborul a rétegek közti egyensúly, és a hatodik-hetedik rétegben tanyázó lidércek, markolábok és egyéb ártó lények más világokba kerülnek át. Ez a nemkívánatos jelenség a fény és sötétség örökös harcának következtében minden tavasszal bekövetkezik, de azáltal, hogy a Föld egyre szennyezettebbé válik, a világfa 2021-re már nem kap elégséges tápanyagot a tavaszi megújuláshoz. A regény fabulája tehát a varázsmese, fantasy, illetve az (eredet)mítoszok cselekménymozzanataira épül: a gonosz erők el akarják pusztítani a világot, azonban segítőtársainak hála, Hajnal végül megmenti az emberiséget. A tradicionális mesék világszemléletéhez hasonlóan Piliscsudán is hiányoznak az árnyalatok: a „rossz oldal” csúnya, félelmetes és a velejéig romlott teremtményekből áll, a segítők pedig a végletekig jóságosak. Mitmitke, a kívánságteljesítő ellenlidérc, Cicelle, az öntudatos macska, valamint Csicsörke, a megállás nélkül csicsergő kismadár mind szerethető, nyelvileg kidolgozott karakterek. Hajnalkához illenek a hol flegma, hol poetikus megnyilvánulások, Cicelléhez is a kioktató, felsőbbrendű hanghordozás. A túlzottan egyéniesített bögölytündér nyelvi stílusa azonban legyen bármilyen kreatív, idegenül hat az olvasóra. „Kefir az züm-zömmel rossz, málnaszhörp az zhöm-mel jó.” (79.) Kilóg ez a túlságosan egyedi hang, mivel más transzcendens lények egyáltalán nem beszélnek, vagy nincs sajátos hangvételük. Felemás megoldásnak tűnik, hogy míg néhány karakter kapott jellegzetes szólamot, addig más, akár velük egyenrangú szereplő nem bír egyéni hanggal. Ami viszont a regény nagy erénye, az az aprólékos, kreatív nyelvteremtő munka. A szöveg bővelkedik humoros intertextusokban, meghökkentő társításokban és groteszk poénokban. „Ha kipusztulnak az énekesmadarak, oda az üdvösség. Hát milyen Mennyország az, ahol csak varjak kárognak, vagy legfeljebb csirkék kapirgálnak?” (78.) Szívesen olvastam a piliscsudai környezet kedves kis mikrovilágáról, a bájitalok, ételek receptjeiről és Luca néne világnézeti fejtegetéseiről. „Az összes fajtájú köd közül azonban egy igazán veszélyes létezik: a téveszme. Ezek közül van olyan, amelyik kábító, sűrű folyadékként áramlik, az ember efféle közegben úgy érzi, akárha folyó mélyén járna, nem leli meg saját jelenét, emlékeit sem, és van olyan, amely elvakult emberek szájnyílásából pöfög ki és ködösíti el mások tudatát.” (114.)

A világfa kilenc ága a mesei jegyek ellenére mégsem illik a meseregények sorába. Mivel a történetet egy kamaszlány narrálja, nem érvényesül a mesékre jellemző, csupán E/3-as elbeszélő nézőpontjából elvárható átfogó, külső nézőpontú narratíva, másrészt Hajnal nyelvileg nem alkalmaz és nem is parodizál ki népmesei formulákat. Nyelvileg is az marad, aki: egy átlagos, normális kamaszlány. Azáltal, hogy az író tudatosan elhagyta a meséket keretező, és ezáltal az olvasóban biztonságot keltő nyelvi paneleket, a regény egy komolyabb, sötétebb világ kibontását is lehetővé teszi. És ezzel el is érkeztünk a fantasy terepére! A világfa kilenc ága ugyanis bizonyos aspektusait tekintve urban fantasy, illetve ökofantasyként olvasható. Számos utalás vonatkozik arra, hogy a történet mai korban játszódik, amelynek eklatáns bizonyítékai a szuperélelmiszereket vásárló apuka, a maszkviselés kötelezettsége és a távoktatás jelensége. A racionális mindennapok mögött azonban titokban ott rejlik a mágia. A regény szemlélete nem feltételez különbséget emberek, állatok és növények között: „Az ember nem becsüli eléggé a természetet, nem vigyáz rá, szennyezettek a folyóink, tele van mérgekkel a levegő, a föld. Mindez a rossz erőknek kedvez, emiatt gyakrabban visszatérnek a szörnyek, a lidércfajzatok.” (76–77.) A regény felkínál egy olyan olvasatot, miszerint az ártó teremtmények a természetet nem tisztelő, ezáltal a Föld, illetve saját maguk pusztulását okozó embereket jelképezik. Gondoljunk csak a Holdat fogyasztó markolábra vagy a húslidérce, amely kinézetre leginkább egy nukleáris pusztítást túlélt dögkeselyűre hasonlít!

Tzvetan Todorov szerint egy szöveg akkor tud fantasztikus hatást kelteni, ha feszültséget támaszt világunk észszerűnek gondolt működése és egy általunk meg nem magyarázható esemény között.[1] A mesékben a csodás elemek nem bírnak meglepő hatással, Hajnal ezzel szemben igenis érzékeli az események fantasztikumát. Szinte megérkezése pillanatától furcsa jelenségek veszik körül: miután apjával beköltöznek a gótikus kísértetkastélyra emlékeztető kúriába, a falut járva nyomasztó érzés lesz úrrá rajta. „Bár az utca kihalt volt, mégis úgy éreztem, hogy mindjárt elém toppan valaki egy kereszteződésnél, rám ugrik egy ablakból vagy akár a föld alól bújik elő.” (10.) Nem sokkal később a lány egy beszélő macskával barátkozik össze, az állat tulajdonlásáért cserébe pedig a bájitalokat kotyvasztó és egyéb boszorkányos praktikákban járatos Luca asszony szolgálatába áll. Todorov értelmezéséhez visszakapcsolódva, a főhős (és az olvasó) a fantasztikus események bekövetkeztekor két lehetőség közül választhat. Amennyiben a képzeletnek, esetleg érzéki csalódásnak tulajdonítja a történteket, akkor a különös, ha pedig elfogadja a fantasztikumot, akkor a csodás műfajába lép át. A világfa kilenc ága húszoldalnyi feszültségteremtés után egyértelműen állást foglal a csodás mellett, ezért a fantasy követelményei érvényesek rá. A racionális és a természetfölötti közötti habozás teremti meg a fantasztikus hatást, vagyis joggal várhatnánk el a szövegtől, hogy a történet az új játékszabályok feltételrendszerén belül hihető legyen, de ez nem teljesül maradéktalanul. A cselekmény tere, Piliscsuda (beszélő neve miatt) eleve mesei keretbe helyezi a történetet, de Hajnal nagyanyja, Lichtenberg Alteregónia eltúlzott neve is a történet mesei töltetét leplezi le. A jól felépített történet zárásaként pedig valamiféle epikus, vagy legalábbis a hős számára nehézséget okozó küzdelmet várnánk, ehelyett egy gyermeteg, mesei valószínűtlenségbe torkolló befejezést kapunk. Megtudjuk, hogy a lány egy különleges képesség birtokosa, amelynek köszönhetően irányítani tudja a hajnal időtartamát. Szuperereje jóvoltából még éppen időben öntözi meg a világfa gyökérzetét, hogy végül az ősi növény ágai ismét működésbe lépjenek mint világokat elválasztó határvonalak. A történet rögtönzöttnek érződő lezárása, vagyis a túl könnyen kézhez kapott megoldás miatt bagatellizálódnak Hajnal korábbi tapasztalatszerző útjai, hiszen ezekre semmi szükség sem mutatkozik végül a világfa megmentése során.

A világfa kilenc ága elsősorban a pogány magyar hiedelemvilágra épül, de más mondakörökből vett elemeket is felhasznál. A szerző humorosan kódolja újra a keresztény, a skandináv, vagy a keleti hitrendszerek motívumait is. Csak hogy két példát idézzek a szöveg gazdag mitológiai utalásrendszeréből: az eurázsiai ősi pogány vallások mindegyikében szerepel (életfa, világfa, égig érő fa, stb. néven) egy világokat összekötő fa. De nemcsak az ősmagyar hiedelemvilág központi motívuma a kilencágú világfa! A skandináv mitológiában ezt a szerepet Yggdrasil tölti be, amin Ratatoskr, az üzenetközvetítő mókus szaladgál fel-alá, nem véletlen tehát, hogy Viola Szandra világfájának megöntözéséhez mókustejre van szükség. Hajnalka csirketestű, kívánságteljesítő lidérce szintén honos a magyar mitológiában, a képzeletbeli lényt többek között mit-mitkének is nevezték a Kelet-Dunántúlon és az Alföld egyes részein. Ezek mindegyike remek ötlet, azonban az egymással össze nem egyeztetett mitológiai utalások eklektikussá teszik a szöveget. Ha a regényt a pogány magyar mitológia felől olvassuk, nem igazán értjük, hogy Hajnal miért tologat bútorokat szobája feng shui-jának kialakítása céljából, vagy hogy hogyan lehet (az egyébként csakravonalak keresztpontjában elhelyezkedő) világfa egyik ága a mennyország? Mindezzel nem az a probléma, hogy Viola Szandra több mitológiai forrásból dolgozott, hanem hogy a felhasznált motívumokat nem dolgozta össze, hiányzik a regény világát átfogó kontextus. A kötetről írt kritikáikban Juhász Kristóf és Majoros Nóra is a regény néprajzi hitelességét emeli ki,[2] amellyel maradéktalanul egyetértek, viszont úgy vélem, a szerző nem jól bánt az arányokkal. Folyton részletgazdag fejtegetésekbe bocsátkozik, míg az univerzum hitelességét megalapozó információk elsikkadtak. Alig tudunk meg valamit a világfa többi ágáról, Hajnal nagyanyjáról és a lány képességéről, pedig ezek a történetvezetés szempontjából adekvátabb információk lennének, mint teszem azt, a Luca asszony által számba vett ködtípusok.

Összességében olyan érzés volt olvasni ezt a könyvet, mint Marvel- vagy DC-filmeket nézni. Viking istenek, amazonok, buddhista szerzetesek, Aquaman – valahogy mindenki megfér egy helyen. Csakhogy ami a szuperhősfilmeknek sikerül mitologizálás terén, az A világfa kilenc ága című regénynek nem igazán. Ami miatt a regényt mégis jó szívvel tudom ajánlani, az a szerző nyelvi kreativitása és fantáziában gazdag világteremtő munkája. Kíváncsian várom, hogy Viola Szandra a Hajnal öröksége sorozat második részében hogyan építi tovább – remélhetőleg immár nemcsak apró részleteiben, hanem nagyobb vonalaiban is – a piliscsudai világot.

 

Scolar Kiadó, Budapest, 2023.



[1] Tzvetan Todorov, Bevezetés a fantasztikus irodalomba, Bp., Napvilág Kiadó, 2002.

[2] Juhász Kristóf, A világfa szintjei, avagy hogyan alkalmazzuk mai kamaszlányok tudatához a magyar mitológiát, IGYIC, 2023.07.19; Majoros Nóra, Amikor az ősi mitológia a modern kamaszok világával keveredik, Napútonline, 2023.06.23.

 

Megjelent a Bárka 2023/5-ös számában. 


 Főoldal

2023. november 30.
Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Gergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősorKovács István verseiKopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel versei
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png