Kritikák

 

Banki_Elsodort_ido.jpg

 

Bene Zoltán

 

A tömeg- és a bolytársadalom veszélyei

Bánki Éva: Elsodort idő

 

Bánki Éva Fordított idő című regénye kapcsán arra jutottam, hogy „Bánki Éva prózája mitikus próza.” Azt is állítottam, hogy regényében „a mítosz az egyedüli valóság, a valóság fölötti, valóság alatti realitás, a kompakt VAN, amiben az idő nem egyirányú utca, amiben sosem maradunk magunkra, amiben kérdéseink megválaszoltatnak, amiben a félelem, a szorongás föloldódik, amiben az ember igazán, valóságosan és természetesen ember…” (Spanyolnátha, 2015/6.) A szerző által trilógiának szánt regényfolyam második darabja, a Fordított idő tovább erősítette ezt a meggyőződésemet.

Noha a Fordított időnek és az Elsodort időnek talán legerősebben a feminista olvasata jelenik meg a recepcióban (amely távolról sem irreleváns, ám szerintem beszűkítő), azért több kritikus fölfigyelt filozófiai, világmagyarázó jellegükre is. Benes Krisztina szerint például „Bánki Éva kora középkorban játszódó trilógiájának második kötete, az Elsodort idő valószínűsíti, hogy maga a számtalan módon tematizált idő lesz a tervezett regényfolyam hőse.” (SzegediLap.hu, 2017.10.19.) S ez a megközelítés egyértelműen a regényfolyam filozofikus-világmagyarázó jellegére utal, hiszen az idő önmagában egy összetett filozófiai probléma (is). Igen figyelemreméltó továbbá, hogy Botár Attila a XIX. századi svájci tudóst, Johann Jacob Bachofent idézi a Fordított idő kapcsán: „A mítosz és történelem elválasztásának [...] az emberi fejlődés folyamatosságával kapcsolatban semmiféle jelentősége és létjogosultsága nincs.” (Pannon Tükör, 2018/2.) Mindez alátámasztja azt az elgondolásomat, miszerint Bánki Éva regénytrilógiája mitikus próza, amely a mitológia eszközeivel és ambíciójával kínál egy teljes, koherens és önmagában zárt világmagyarázatot.

A regényfolyam második részének mitológiai épülete is grandiózus alkotás, amint az első könyvé. Rendkívül szerteágazó ez a regényvilág, számos olvasata létezhet. Ami azonban számomra talán a legizgalmasabb ennek a prózából épített csodapalotának a második felvonásában, az a közösség és az egyén lehetőségeinek vizsgálata a mítosztól el nem választható történelem kiszámíthatatlan idejében. Jóllehet tisztában vagyok azzal, hogy a regényfolyamhoz rengeteg közelítés lehetséges, ezúttal maradok ennél az egy (és véleményem szerint az egyik legfontosabb) motívumnál.

Rieger Zoltán úgy véli, „[a] Fordított idő-ciklus (amelynek második darabja a talán az első kötetnél is összefogottabb és izgalmasabb Elsodort idő) egyén és társadalom viszonyát, az egyén történelmi meghatározottságát az ideológiák kialakulásán keresztül vizsgálja.” (Lenolaj.hu, 2018.04.04.) Ebben a megállapításban föltétlenül van igazság, hiszen a Fordított idő egyik alapvető mozgatórugója a társadalomnak és az egyénnek a közösséghez való viszonya. Az az organikus rend, amelyben az egyén és a társadalom (~ állam) között, előbbihez sokkalta közelebb, mint az utóbbihoz, megtalálható a közösség (koinónia) mint az individuum természetes közege, kétféleképpen borulhat föl jóvátehetetlenül: vagy az egyén, vagy a közösség irányába billenhet a mérleg nyelve.

Ha az egyén a természethez közeli társadalmakban elveszíti a közösségét, óhatatlanul elpusztul. Csakhogy − szimbolikus értelemben − ugyanez történik akkor is, ha a közösségek tűnnek el, s mintegy szívódnak föl a társadalomban, ami a nyugati civilizáció ipari forradalmat követő történelmének legtragikusabb és legmeghatározóbb folyamata. Az egyén, az egyéniség ebben az esetben is megszűnik, az emberek egyedekké változnak – pontosan ez adja a magát individualistának nevező euroatlanti társadalom alapellentmondását: a közösségek megszüntetésével az individuumok is ellehetetlenültek, helyüket állampolgárok veszik át. Azaz a közbeszéd szintjén folyamatosan különbözőnek és egyedinek, egyszerinek és megismételhetetlennek nevezett modern kori homo sapiensek a valóságban uniformizált tömegemberek.

Amikor viszont a közösség válik túlhangsúlyossá, éspedig bollyá vagy (Bánki Éva regénybeli szóhasználatával) rajjá változik, ugyanennek a jelenségnek lehetünk tanúi: az individuum meghal, helyére példányok, egyedek özönlenek, akik bármikor bátran és következmények nélkül fölcserélhetők és jelentéktelenek, ugyanolyanok, mint az individualista társadalom uniformizált polgárai − azzal a különbséggel, hogy esetükben nem is állítja senki, hogy egyediek vagy fontosak lennének. Ilyen értelemben tehát Rieger Zoltán megállapítása tökéletesen helytálló, az Elsodort időben a szerző valóban az egyén meghatározottságát, egyén és társadalom viszonyát (is) boncolgatja az ideológiák (individualizmus, boly-társadalom) formálódásán keresztül.

Na mármost, nem nehéz észrevennünk, hogy mindez alapvető kérdés az emberi faj történetében. Vajon mi a helyes állítás: minden egyes emberi élet szent − vagy a csoport megmaradása számít mindenekfölött? Még ha a faj előbbre való is az egyénnél, igaz ez vajon a faj egy-egy populációjára is? Bánki Éva regényének egyik legfontosabb kérdése pontosan ez: tömeg- vagy bolytársadalom? Az individualizmus kezdeményeit a germán törzsek kezdetleges társadalmai hordozzák magukban, a római örökséget saját barbár hagyományaikkal ötvözve teremtik meg a másfél évezreddel későbbi polgári (euroatlanti) világ alapjait, amely fokozatosan, majd a II. világháború után egyre gyorsulva szükségszerűen mind tökéletesebb fogyasztói társadalommá formálódott. A másik alternatíva, a boly-szemlélet letéteményesei az Elsodort idő lapjain a hispániai mórok. Az Elsodort idő Tökéletes Városa egy gigantikus kísérlet arra, hogy az egyént végleg föláldozza egy ideológia mentén szerveződő civilizáció oltárán. A nyugati individualizmus csíráival szemben borzongató lehetőséget mutat az a hispániai gyakorlat, amelynek eredményeképpen a szláv rabszolgafiúk muszlim harcosokká lesznek, s eközben eredeti identitásukat teljesen elveszítik, hogy tökéletesen föloldódjanak a nagy muszlim rajban.

Észre kell azonban vennünk, hogy amikor ezt a regényben fölmutatott két pólust fürkésszük, nem szabad a kronológia meghatározottságában vergődnünk. A muszlim vallásnak valóban létezett egy korszaka, amikor a boly-társadalom felé látszott mozdulni, ám ez a korszak régen elmúlt, s noha a közösségek ma sokkal erősebbek az iszlám világban, mint az euroatlanti civilizációban, arról szó sincs, hogy ezek a muszlim közösségek rajok vagy bolyok lennének. Amiképpen a raj-társadalom ellentettje, az abszolút individualista társadalom sem a regény idejének, hanem a XX. század közepe utáni korszaknak a valósága. Mert a mítoszban nem fontos a kronológia, a mítoszban a szimbólumok és a folyamatok, a magyarázatok, az elvek, a támpontok, az irányok a lényegesek. És Bánki Éva ezt nagyon jól tudja. Ezért villantja föl a két végletes és végzetes pólust, a két lehetőséget, amelyek valósággá válhattak, ám el is keveredhettek a történelem lomtárában. Hogy mi történt velük a valóságban, azt az olvasó képes eldönteni.

Amit azonban Bánki Éva fog eldönteni, vagyis a történet befejezését és föloldását, egyszersmind a mitologikus világmagyarázat lehetséges kicsengését, kifutását, azt a tervezett harmadik részben osztja majd meg velünk. Érzésem szerint a válasza a közösség, az organikus, valódi közösség lesz, amely sem az individualizmusnak nevezett tömegtársadalom, sem a falanszterszerű raj irányába nem moccan. S ami az emberi létezés természetes közege. Úgy érzem, Riolda ezt fogja megtalálni a trilógia befejező darabjában. Kíváncsian várom!

 

Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017.

 

Megjelent a Bárka 2019/4-es számában.


Főoldal

2019. szeptember 27.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Mogyorósi László verseiSzálinger Balázs: Zrínyiújvári dalTompa Gábor verseiTóth László: Badar radar
Prózák
Abafáy-Deák Csillag: VeronikaEgressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigó
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA