Kritikák

 

mezei_mark.jpg

 

Bence Erika

 

Az árulás testi kényszere

Mezei Márk: Utolsó szombat

 

Mezei Márk regényére, noha a szerző első megjelent könyve, egyáltalán nem jellemzőek az elsőkötetes írók bizonytalanságaiból következő hiányosságok: egy kiforrott elbeszélő szólal meg lapjain, aki a választott téma (az árulás), idő- és térkontextus (a magyar holokauszt ideje), illetve motívumainak kifejtéséhez és megjelenítéséhez alkalmas, egyéni nyelvet teremtett az Utolsó szombat átgondolt kompozícióján belül. E szerveződés elsősorban a kettős tükör eljárásán alapul. A két szálon futó elbeszélés egyrészt Áron Rokéách belzi rabbi, másrészt Adler Magda alkoholista, biszexuális, kommunista lány történetének utolsó (budapesti) napját meséli el; egyetlen nap (1944. január 14.) eseményeit a Nagyatádi Szabó utca 32. alatti lepusztult bérház lakásaiban. A két történet, noha azonos léthelyzetről, az üldözöttség, a rejtőzködés és a félelem létállapotáról szól, nem kapcsolódik egymáshoz közvetlenül, pontosabban csak a történelem elvont terében, metaforikus értelemben ér össze; sohasem találkoznak.

Áron Rokéách (1880 – 1957) történelmi személyiség, haszid zsidó család, a híres belzi rabbidinasztia sarja. A Pesten töltött utolsó sabbath történései, a menekülni és ezáltal híveit elhagyni (egyes értelmezésekben: elárulni) szándékozó idős férfi lelki vívódásai, ezeknek belső beszéd formájában történő (tipográfiailag is elkülönülő) kivetítődése – nyilvánvalóan – az írói képzelet szüleménye, minden más körülmény referenciális vonatkozás. A rabbi valóban cionista ügynökök segítségével, katonai egyenruhában és az ortodoxia egyértelmű jeleinek (szakáll és pajesz) eltávolítása mellett, testvérével, Mordeháj Rokéách (1903–1949) bilgoráji rabbival Románián, Bulgárián, Görögországon és Törökországon át jutott el a Szentföldre, az angol mandátumterületi Palesztinába. Távozása előtt nem értesítette, mások szerint utolsó – később módosított formában kiadott – tanításában félrevezette híveit a közelgő veszélyt illetően. Adler Magda, a párhuzamos történet szereplője fiktív hős, de csak olyan értelemben, hogy a történetírás nem tart számon azonos nevű mártírt a magyar holokauszt és ellenállási mozgalom idejéből – nem létezett, ugyanakkor „létezhetett”, azaz sorsazonossága nagyon is elképzelhető a valóságos áldozatokkal, miként az az asszimiláns zsidó családmodell is elterjedt jelensége a kornak, amelyben – az elbeszélés tanulsága szerint – a művelt, identitásvesztett, szenvedélyfüggő lány felnőtt. A hagyományokhoz kötődés eltérő típusát megjelenítő (kifejezetten ortodox, illetve neológnak is alig nevezhető) magatartásuk és beállítottságuk ellenére helyzetük a vészkorszak idején nem sokban tér el egymástól, ugyanaz a leszorítottság és életveszélyes üldözöttség határozza meg életüket. A különbség talán, annyi, hogy míg a rabbi tisztában van a veszély nagyságával, Magda nagyrészt sodródik az árral, véletlenszerűen keveredik bele a mozgalomba, miként az is a körülmények furcsa összejátszásából következik (a titkosszolgálati tisztek az adott pillanatban fontosabbnak tartják a kommunista pártsejttel való leszámolást, mint a rabbi letartóztatását!), hogy kettejük közül a rabbi menekül meg, s a lány válik áldozattá. Noha nem ismerik egymást, nem találkoznak, Áron Rokéách közvetett módon mégis szembesül a lánnyal: a katonai járműből a városra vetett egyik utolsó tekintete elé ugyanis pont az a kép úszik be, amikor a rajtaütés során életét vesztett Magda lecsüngő kezű testét kihozzák az épületből. Ha a rabbi menekülését a hívei cserbenhagyásának, árulásnak fogjuk fel, akkor ez az utolsó kép emblematikus értelmet nyer: előrevetíti Rokéách számára tette majdani következményeit. A két hónap múltán bekövetkező náci megszállás során ugyanis sorstársai nagy tömegekben jutnak Magdáéhoz hasonló sorsra.

Az Utolsó szombat mindkét történetszála dehonesztáló tartalmakkal szembesít; a múltról és a legendákról alkotott illuzórikus elképzeléseinket bontja le. A múlt legsúlyosabb válságkorszakát megjelenítő regénynek nincs reményteljes kimenete, de még csak pozitív szereplője sem. Kicsinyes, nemcsak tárgyi világában lepusztult (mint például az adott bérház), hanem egy intellektuálisan is lezüllött társadalom képe bontakozik ki előttünk, amelyben – s nem csak a külső erők, például náci megszállás következményeként – már eleve benne van a katasztrófa elkerülhetetlen beteljesülése: egy olyan társadalomban, ahol a leselkedő és feljelentő szomszéd intézménnyé lesz. A kritika rendre Zoltán Gábor Orgia (2016) és Szomszéd – Orgia előtt és után (2018) című könyvei, valamint Gyurkovics Tamás Mengele bőröndje – Josef M. két halála (2017) című regénye, azaz a holokauszt-irodalom legújabb kori műfajsorának reprezentáns alkotásai mellé helyezi az Utolsó szombatot. A „szomszéd” jelenségéről jómagam fontos és érdekes reflexiót utoljára egy összetett műfajú könyvben, Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei (Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről) című 2018-ban megjelent recepteskönyvében/breviáriumában olvastam, lapjain mondja egy holokauszt-túlélő: „Figyeld csak meg a szomszédot, mint intézményt! Nem akarok rosszat mondani róluk, mert végtére is egy halott nemzedékről van szó. De mennyi irigység, kémkedés, fürkészés tapad hozzájuk!”

   Mind Áron Rokéách, mind Adler Magda egyfajta önpusztító életmódot folytat: kiszolgáltatja magát saját és mások által generált lelki és testi kényszereknek. Ami annál is inkább paradox vonás, hiszen a rabbit „cádik”-nak, azaz „igaz ember”-nek tartják: „A »tökéletes cádik« akinél a rossz átváltozott jóra – és ezért nevezik őt úgy, hogy »cádik és jó neki« – úgy, hogy teljesen levetette a rosszból származó »szutykos ruhákat«. Ez azt jelenti, hogy a cádik teljesen elveti ezen világ élvezeteit, úgy ahogy azokat az emberek szokták élvezni, amelyek a test vágyait elégítik ki csupán és amelyeknek semmi közük Isten szolgálatához, mivel azok a klipából és a szitrá áchrából erednek” (http://zsido.com/fejezetek/vetkezik-e-a-cadik/). Vele foglalkozó források úgy tartják, a budapesti zsidók a rabbi jelenlétét egyfajta biztosítéknak tekintették, akinek oltalmában nem érheti őket baj. Viszont Rokéách nem képes megszabadulni saját (bűnös) fantazmagóriáitól, testi gyarlóságaitól: felülemelkedni félelmein, nemi vágyain, devianciáin. Ismét más forrásokban viszont arról olvashatni, hogy nem önszántából ment el, hanem a zsidó tanács határozott úgy, hogy a belzi rabbinak el kell hagynia a várost. A kérdés az ismeretlen és saját vallási hagyományaihoz semmilyen módon sem kötődő Adler Magda sorsában is tükröződik. Hogyan jutott oda, hogy kiszolgáltatja magát egyrészt egy erőszakos és fasisztoid beállítottságú férfi agressziójának, másrészt egy önérzetében sértett, tudatlan cselédlány (akihez szerelem fűzi) bosszújának? Miért nem képes tenni bármit is önmagáért? Nagyon egyszerű kérdésekre lebontva: miért nem képes értelmezni saját helyzetét sem a nagy tudású, mélyen hívő rabbi, sem a saját vallási hagyományaitól eltávolodott fiatal nő?

Cselekedeteik nem egyértelműek: Magda élete utolsó perceiben szégyent érez önmaga és társai méltóságot vesztett magatartása miatt (menekülnek, rimánkodnak, fejüket vesztik, amikor reájuk tör a csendőrség!), a rabbi viszont egyfajta önigazoló magyarázkodásba kezd önmaga előtt szökését illetően. Mi sem tudjuk megoldani a dilemmát. Vajon gyávaság-e vészhelyzetben futni, menekülni, félni? Vajon Magda, ha őrzi, vállalja a zsidó identitást, több esélye lett volna-e életben maradni? Vajon ha a rabbi felülemelkedik saját lelki problémáin, tehetett volna-e bármit is hívei érdekében? Egyáltalán lehet-e ma ítéletet mondani?

                                                                                   

Kalligram, Budapest 2018.

Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.


Főoldal

2019. július 19.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei Sütő Csaba András prózaversei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA