Kritikák



Hanti Krisztina
"A szárnyas ember monológja"
Marsall Lászó költészete – részletek 



   Az 1933-ban Szegeden született Marsall László tanult az ELTE matematika-fizika szakán, mégsem lett tanár vagy hírneves tudós. A számok világa helyett a költészetet választotta. (Számos esetben a kettőt kiválóan sikerült mégis összhangba hoznia.) Költői munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2002-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Ugyanebben az évben jelent meg Szélketrec című gyűjteményes kötete is. Mindezek ellenére kései pályakezdés az övé, első kötete a Vízjelek (1970) megjelenésekor csaknem negyven éves. A korszak irodalompolitikájának köszönhető e megkésettség. Az 1953-65 között keletkezett versek ugyanis, „politikai háttérrezonanciáik” s a „megszokottól eltérő látásmódjuk miatt” nem jelenhettek meg kötetben – fedi fel az igazságot a szerző Szélketreccímű kötetének fülszövegében. Ez a vallomás bővebb magyarázatra szorul.Marsall László 1956 előtt olyan politikai hangot ütött meg verseivel, mely idegen volt a Rákosi-rendszer irodalompolitikájától. Önmérsékletre volt tehát szükség. Versei a hatvanas években a neoavantgárd törekvéseit követték, ám az akkori hatalom nem nézte jó szemmel ennek az irányzatnak a képviselőit sem. (Márcsak azért sem, mert a neoavantgárd képviselete a hatalom szemében fölért az ellene való lázadással.) Mégis akadtak olyanok, akik gyökeres változást, újítást próbáltak megvalósítani a lírában. Ilyen volt például Tandori Dezső, Tolnai Ottó és később Oravecz Imre mellett Marsall László is, aki a maga módján mérsékelten radikálisnak mondható ezen a téren. Számára az újítás többek között megkövetelte a költészet újraértelmezését, a költői nyelv átalakítását. Fontos feladat volt, hogy új hangot alkosson a különböző nyelvi regiszterek egyesítésével. Nyelvi fantáziája kimeríthetetlen: archaikus, matematikai-tudományos, szleng, hétköznapi, tájnyelvi elemekkel, valamint akusztikus nyelvi kísérletekkel bővítette a költői nyelv szótárát. 

  Pályakezdését hétköznapi nyelven megszólaló, merész képi világgal, merész gondolattársításokkal élő versek jellemzik; és „a versbeli beszélő pozíciójának megrendüléséről tanúskodva a lírai alany elszigetelésével kezdi az útkeresést, - írja róla Keresztury Tibor - bár törekvése ekkor még nem a személyesség kiiktatására irányul."
Marsall kevésbé radikális újító, mert az irodalmi hagyományok tiszteletben tartása mellett kívánt formanyelvi újításokat alkalmazni. Egyszerre volt avantgárd és konzervatív. Ezért nehéz pontosan besorolni a költői irányzatok valamelyikébe, és ezért nehéz egyik vagy másik költői csoporthoz tartózónak gondolni. (Akárcsak Weöres Sándort, Marsall mesterét.)
   Ilyenformán, mindenkori költői törekvései - a pályatársak összképében - közelebb állnak a költészetet szintén a hagyomány és kísérletezés összhangjában átértelmező Orbán Ottóéhoz, mint például a radikális újító, nyelvteremtő Tandori költői szándékaihoz. Marsall mégsem olyan módon fordul a hagyományhoz, mint Orbán, aki imitatív költészetet folytat, és verseivel a költőelődök modorában szólal meg - felidézve az ő költészetük tartalmi, műfaji, képi hangsúlyait. Ő tanítómestere, Weöres Sándor tanácsára - „ritmus nélkül nem költő a költő” - elsősorban a metrika tanulmányozásába kezdett. Ez a verstani iskola a valóságos költői lét előszobájának bizonyult, itt sajátíthatta el a költői mesterség fortélyait. Weöres mindent szigorúan megkövetelt. Egy ízben például azt kérte számon rajta, hogy miért hiányzik nyolc alkaioszi strófa az előírt húszból. Az ifjú költő ugyanis a megszabott témában - írjon verset a legelésző lóról - tizenkettőnél kifulladt. Aztán persze megtanulta a leckét: „… a forma mindenhatóságának megértése világokat nyitott meg előttem. Weöres megtanított arra, ami a költészetben megtanítható."
    A Weöres-iskola hatására Marsall - jóval első kötetének megjelenése előtt - kísérletet tett egy barátjával együtt arra, hogy tudatosan fölmérjék, rendszerezzék a „modern költészet” (nem szinonimája a „mai költészet”-nek) feladatait, formai lehetőségeit. Így született meg a Tellér Gyulával közösen jegyzett Formai vizsgálatok a modern költészet területén című átfogó verselméleti írás. 
  A tanulmány legfontosabb tétele, hogy „a „modernség” elsősorban tartalmi kategória”; azaz egy új „élményvilág” versbefoglalását jelenti. A formára csak a tartalom által van hatással, vagyis az új élményvilág kifejezéséhez szükség van a meglévő formák átalakítására, illetve új formák létrehozására. Az értekezés egészében ezt az összetett tételt próbálják kifejteni a szerzők. Érveiket részben már használt, részben általuk bevezetett verstani, nyelvészeti fogalmakkal, szakkifejezésekkel támasztják alá; valamint számos versidézettel illusztrálják. A szó alkotóelemei az akusztikai, logikai, képi, hangulati-effektív és grammatikai tartományok. Ezek egymásra hatását, egymáshoz való viszonyát vázolják fel, kiválasztva a hozzájuk illő magyar vagy világirodalmi versrészletet Rimbaud-tól T. S. Eliot-ig, Petőfitől Weöresig.
   A vers tartalmát általában a logikai tartomány hordozza. A tanulmány második felében arról olvashatunk, hogy miként fejezhető ki a tartalom a többi tartomány által. A költészetnek két lehetősége van erre. Az egyik módszer az úgynevezett sűrítés, amit a hagyományos költészet is használt. A másikkal inkább a modern költészet jellemezhető: ez a kioltás. (E két módszer nem mindig különíthető el élesen.) A kioltáskor a költő úgy jár el, hogy „… abban a szférában, amelyet nem akar tartalmassá tenni, az illető szféra szempontjából értelmetlen szókapcsolatokat teremt, s ugyanakkor valamely más szférában az illető szféra szempontjából értelmes szókapcsolatokkal egyszerű folyamatos, vagy sűrített közlést hoz létre.” A következő oldalakon a költői mű szerkezetét vizsgálják közelebbről.
Figyelemmel kísérve Marsall László költészetét elmondható, hogy szorosan kötődik a tanulmányban tett megállapításokhoz. Valóban jelen vannak verseiben a modern kísérletező költészet lenyomatai. A nem logikai szférákkal való kísérletezés a megformáltság által hozható kapcsolatba a hagyománnyal. (…)
  Már tettem említést arról, hogy mennyire nehéz Marsall Lászlót besorolni a költői irányzatok, és a költői csoportok valamelyikébe. Egyetlen „csoportosulás”, amelyet meg szoktak említeni vele kapcsolatban a Belvárosi Kávéház asztaltársasága. Ehhez a hatvanas évek első felétől működő baráti körhöz tartozott többek között: Csoóri Sándor, Konrád György, Hernádi Gyula, Tellér Gyula, Sík Csaba, Tornai József, Mészöly Miklós, Orbán Ottó. Mindenki önálló értéket képviselt, mégis megértették egymást. Hosszas beszélgetések során körbe adták és értékelték egymás írásait. Igazi szellemi iskola volt ez. Néhány év múlva - a költő ezt „értelmiségi betegségnek” nevezte - mindenki külön utakon indult tovább.
   Marsall többé-kevésbé magányos, egyedi költője lett a magyar irodalomnak. Egyediségét többek között az utóbb említett sajátosság bizonyítja: felhasználja a matematikabeli tudását a versépítéshez. Verseiben a kezdetektől erős a hajlam az elvont, filozofikus mondanivaló kifejtésére, metafizikai kérdések megválaszolására. (Nincs ez másként A megpördített orsó (2001) című kötetben sem.) Számára ebben rejlik a világ jelenségeinek megragadhatósága. Mindig a dolgok leglényegét keresi, költészetben, matematikában. A legutóbb megjelent kötet, a Holnapután? (2005) jellegzetesen marsallos versei szintén az ez idáig megfogalmazottakat támasztják alá. Méltó folytatása ez a kötet az eddigi életműnek. Az ebben szereplő központi fogalom az idő. A kötet ciklusaiban visszatérő motívumként jelenik meg a címadó időhatározó szó. A jövőidő titokzatosságot sejtet. Többek között azért, mert ebben a kötetben sem ragadható meg az idő teljessége, folyamatossága. „Csak lélegzetnyi / önmagát elharapó / fonal az idő.” (Sors-enigmák) Azaz, kizárólag a jelen pillanat formálódik idősíkká a versekben – hogy ennek van-e kiterjedése, az bizonytalan. „… „most”-nak mondott tűhegy-pillanat… van-e honnanja és van-e hovája” (Logikai bökkenő) – teszi fel a kérdést Marsall a kötet mértani közepén. „Most az Idők és Események e teljességében / találkozom Önnel, mikor jelenné lőn a múlt, / és jelenné lesz az eljövendő is.” (Találkozás az Idők teljességében) – válaszolja meg az utolsó versben.
   Eszerint, létének bizonytalansága miatt szerepel kérdőjel a címként megjelenő holnapután szó mögött.



Megjelent a Bárka 2008/3 számában









Főlap

2008. július 03.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png