Kritikák

 

 jonas-tamas_torzs.jpg

 

Oláh András

 

Az emlékezés szerkezete

Jónás Tamás: Törzs

 

Az ember örök kereső. Érdeklődése és megfogalmazódó vágyai hajtják, hogy akadályokat leküzdve eljusson valahová, vagy éppen zátonyra fusson – a körülmények alakulásától függően.

A célok megvalósításáért folyó küzdelem okán az emberi élet szerves részelemét alkotják a kapcsolatok és viszonyulások, a szándékok és elképzelések, az események, a cselekvés vagy éppen cselekvésképtelenség, a kutatás, a tervezés, az ábrándok dédelgetése, az örömök és bánatok, az építkezés és persze a pusztulás, a leépülés, a megsemmisülés is.

A jelenvalóban élő ember alapvetően két dologba kapaszkodhat. A múlt emlékeibe és a jövendő reményeibe. Ám mindkettő bizonytalan.

A jövő a lehetőségek tárháza, de a majdani eredmény rendkívül sok összetevőtől függ: az egyén bátorsága, döntésképessége csak aprócska rész, mert a választott út milyensége sohasem borítékolható előre. A célok bizony olykor szertefoszlanak, romba dőlnek, és nemcsak az emberi gyengeség miatt, nemcsak az ellenérdekek s az előre nem látható tényezők miatt. Hisz a kalkulálható lehetőségek mellett folyton megjelenik valami, ami több, mint emberi – amit véletlennek szoktunk nevezni.

De ugyanígy bajban vagyunk az emlékekkel is. Mindenkinek saját víziója van a múltról, hiszen ugyanazt a szituációt is másként élik meg a szereplők – attól függően, hogy éppen honnan látták az eseményeket, és milyen összefüggésben váltak annak érintettjeivé. A színek épp ezért gyakran keverednek. Persze nemegyszer maga az emlékező rajzolja át a múltat. Máskor az idő vesz el, vagy pótol hozzá. Néha érdekek motiválják a kozmetikázást.

Jónás Tamás azonban nem színezni, nem kozmetikázni akar. Nem érez frusztráltságot, nem keresi a számára kedvezőt, vagy a környezete számára szimpatikus változatot. Tényeket rögzít: „Az emlékeim megbízhatatlanok. / Akármilyen múlt elfogadható” – szögezi le (Abszolváció). Szembe tud nézni az emlékek esetlegességével. A rosszal is. Az elhallgatottal, a kimondatlannal is. „Az emlékek alatti titok / még világít, mint a vélemény. / Újraszőni a kárpitot / lehet. Felesleges remény. / Összepakolni pár ruhát / minek, ha minden útra kész. / Feledkezésbe fordul át / a túlbecsült emlékezés.” – magyarázza az Idősíkok című versben.

A kimondatlan feszítő jelenléte vezette elő az alábbi sorokat is: „Az elhallgatott versek árulójaként / figyelek a nyárra… /… / Nincstelen Dárius vagyok” (Nagy levegő). Az ellentétpár (a nincstelenség és Dárius gazdagsága) rendkívül plasztikusan ábrázolja azt a sajátos létállapotot, ami a megfelelési kényszerek által megnyomorított lélek önfeladásához, kiüresedéséhez, illetve befelé forduláshoz és elnémuláshoz vezet.

A két felvázolt tétel alapjait összegzi a Nem véletlen című alkotás paradoxonba hajló soraiban: „Csak / túl a harmadik iks / zen kezdtem félreérteni / a gyermekkorom. Ma má / r egészen pontosan érte / m félre.” … „csak a véletlen műve leh / et, ha van műve egyáltal / án. A véletlen általában / műveletlen…”. Mert a gyermeki tisztaság, romlatlanság és őszinteség mindig is tájékozódási pont marad. Legfeljebb az évek, évtizedek alatt magunkra szedett viselkedés-lélektani szabályok miatt már nem értjük, vagy naivitásnak hisszük.

A költő kölyökkori énjének előbukkanása néhol persze inkább csak nosztalgia. („Harminc éve az égbolt más volt /… // Én vagyok itt, aki, csak, mint régen, / hangyát nézni a földre ülök.” [Régi tavaszi én]). A kényszerek okozta változást a költő is tetten éri önmagán is – és általános érvényűen is megfogalmazza az Elrabosítás című költeményében: „Szorít minket a rend. /…/ A szeretet tévedhetetlen / ütemében szabad a / szabadságban szenvedők / csuklójára fűzni / a bilincs egyenként fénylő / acél láncszemeit.” Élünk tehát a belénk szuggerált klisék szerint vagy szabadon. Nem összetévesztve az öntörvényűséget a szabadsággal. Mert a szeretetben meglelt szabadságnak is vannak korlátai, szabályai.

Persze az emlékezés képessége önmagában még nem megtartó erő. Kell, hogy legyen mire emlékezni. A szeretet és a belőle fakadó öröm mellett a fájdalom is olyan pont, ami köré az emlékképek leginkább gyűlhetnek. Jónás Tamás mindegyik elemet magáénak tudhatja. „Nekem csak ez az egy fotó, nekem csak ez az egy van. /…/ Megvan vagy negyven éve már, s csak három része tiszta: / háromszemnyi fénysugár, ez a fotó nagy titka. / … / De éjszaka, ha rettegek, mert rettegésem késik, / s már nyögdécselni sem merek, futok eddig a képig. / … / Miért is nem szerettetek?” – hallik a fájdalmas sikoly a kötet címadó verséből (Törzs).

Ezért fontos a törzs. A kapcsolódási pont, az eredet, a valahová tartozás tudata. És a szeretet. Aminek a léte és a hiánya egyaránt meghatározó.

A legnagyobb szeretetgyűjtő tégely is a család. És a legnagyobb fájdalmak is innen származhatnak. A család – ha már nincs – pótolhatatlan veszteség. Mert magunk is addig vagyunk, addig létezünk, míg emlékeznek ránk. E kölcsönös feltételre utalnak az alábbi sorok: „Amikor még voltak. És. Amikor még voltam én” (Az emlékezés szerkezete).

Erre rímelnek a Genezis alábbi sorai is: „Megteremtette akkor az embert, / nyugtalan-reménytelen szívűt, / legyen, aki túléli, és ha kell, / legyen, aki számon tartja őt…”. Számon tartva lenni. Tartozni valakihez, valahova. Istenhez, családhoz, feleséghez, gyermekhez. Ez adja a megtartóerőt.

Jónás Tamás több tekintetben is a hiányt kénytelen számon tartani. A gyermekkort idéző versek szeretethiány-fájdalma mellett a felnőttkor veszteségei is ott sorakoznak: a széthullott házasság („itt maradt az ágy alatt / egy nyugta, kis papírdarab, / miket vásároltál nekünk, / mikor sorsunk még egybetűnt…” [Margóra]), a megpróbáltatások okozta kiúttalanságból táplálkozó sorstalanság érzése („Hagyom, tüskés remények közt derengjen // egy isten, nem az én istenem. / Mint aluljáróban két idegen: / magamon kívül, ő meg idebenn.” [Eredet]), és a lét végletekig való leegyszerűsödése okán az identitás-kérdéssel való folytonos szembesülés („Mit tagadjam? Kocsma vagyok. / Füstös mind a két szemem. / Magyar. Cigány. Ki tudja, mi. / Értelem és érzelem.” [Hagyomány]).

A szeretet és szeretethiány mindenek felettiségét támasztja alá a Kikelet című vers is: „Mikor a hűtlenek sírnak, már késő.” Az idő, az idővel való gazdálkodás szintén a mi felelősségünk. Ha elmulasztunk vagy elodázunk valamit, azzal visszafordíthatatlan pályára állítjuk az életünket.

A korábbi könyveiből ismert szikárság, szókimondás jellemző Jónás Tamás új kötetére. A figyelmet és koncentrációt igénylő sortörések mellett érdekes szójátékokkal (pl. A pára – apára) is kísérletezik. De idesorolhatjuk a Jékely Zoltánnak dedikált Dobókockacukor című verset is: „Hazámban a kegyenc, fegyenc és a lelenc / túl sok ma. Mindenre vigyázni kell. / Bajba jut ma is, ki jól énekel. / … / Jobban járt, Uram, hogy régen halott.” A profán szöveg mögül itt is kiütközik a Jónástól megszokott kritikus hang, ironikus sejtetés és a keserűség.

A Magvető Kiadó Időmérték-sorozatának 4. kiadványaként megjelenő karcsú kötet versei a múlt emlékeit kutatják. A vágy és valóság kereszttüzében élő ember őszinte kitárulkozásának lehetünk tanúi. A sorsát maga építő, de szerepeinek megfelelni nem mindig tudó ember esendőségét mutatja be. Birkózását a döntés felelősségével. Mert csak a felelős élet számít. A többi csupán mese és ábránd: „A szívből a vágy az emléket kikaparja.” (Körpatak).

Az egyik fiamnak – így szól a kötet talányos ajánlása. Nem mondja ki a szerző, hogy melyiknek. De mindkettőnek. És mindannyiunknak.

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2016. 

Megjelent a Bárka 2017/3. számában.


Főoldal

2017. július 18.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Könyvhétzáró irodalmi délután BékéscsabánKincsek cserélnek gazdát az Országos Széchényi KönyvtárbanTöbb mint háromszáz új kötet jelenik meg a 89. Ünnepi KönyvhétreIII. Kolorádó Fesztivál
Ütőér
Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái
Versek
Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila verseiTurczi István verseiBeck Tamás versei
Prózák
Abafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái Haász János: Üzenet
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Nagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomábanProfán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA