Lyukak az osztálykönyvben

Mezey Katalin könyvbemutatója a Magyar Napló Kiadó könyvesboltjában november 11-én

A prózaíró természetesen saját életéből dolgozik, ez a legfontosabb antennája, mert az átéltek megszenvedett tudása ott él benne – mondta Mezey Katalin Kossuth-díjas író, költő Lyukak az osztálykönyvben című regényének bemutatóján, amely életműsorozatának legfrissebb kötete. A szerzővel Szentmártoni János Magyarország Babérkoszorúja-díjas író, költő beszélgetett, a regényből Bálint Márta Kossuth-díjas színművész olvasott fel részleteket.

Elsőként egy lírai epizódot hallhattunk Tordai Pistáról, a füttyművészről, aki meglátogatja a regénybeli Czeglédi családot. Írója azért választotta ezt a részletet, mert vidám oldaláról mutatja be az 1950-es évek elejének fonákságát. A történet Sztálin halála után játszódik, amikor a párt különböző hullámokat írva próbált jobb politikai arculatot nyerni, de a sztálinizmus Magyarországon továbbra is meghatározó volt. Szentmártoni János úgy mutatta be a művet, hogy amellett, hogy egy nagyon szépen, lélektanilag is tisztán megírt ifjúsági regény, felnőtteknek is tanulságul szolgál, mert a besúgók korszakában játszódó történetben egy kislány, a főszereplő Czeglédi Erzsike hasonló konfliktusba keveredik, nem akarja és nem is hajlandó elárulni osztálytársait. A konfliktus forrására a regény címe is utal: egy végzős nyolcadikos osztály mindennapi életét megzavarja, hogy az osztálykönyvből – nem tudni, kik – jegyeket pengével kivakartak. A tanárok gyanúja joggal esik a diákságra, ki is derül nagy nehezen, mi történt. Nem lenne világrengető dolog, de mivel a tanári karban is vannak megbízottak, akik a pártosságra teszik a hangsúlyt, ügy lesz belőle. Irma néni, a tornatanár, egy ávósból tanárrá vedlett asszony, szabotázsakciót lát benne, és nyomozást indít.

A regény fősodra maga a történet: van egy renitens lánycsapat – vezére a lázadó alkatú, rossz tanuló Lelkes Zsuzsi, akinek a kegyeire a jó tanuló Erzsi is áhítozik, bár szülei tiltják ettől a barátságtól –, egy óraközi szünetben bent maradnak az osztályban és tanárjátékba kezdenek, előveszik a naplót és kivágják pengével a kémia egyeseiket. Erzsi véletlenül becsúszott tornaegyesét is kipengézik, ő látja is ezt, amikor éppen bemegy az uzsonnájáért, de csak utólag rakja össze, mi történt. Így kerül szégyenpadra és konfliktusba a militarista Irma nénivel, aki ővele akar példát statuálni. Az igazgató elsimítaná az ügyet, az osztályfőnök Erzsi pártján áll, de az ügy folytatódik, a gyerek belebetegszik, végül is vallomást tesz az iskolában, azt a történetet mondja el, amit látott és tapasztalt. Lánytársai közben lapítanak, nem vallják be, hogy igazából ők a tettesek. Erzsi megússza intő nélkül, de a szégyen, illetve a kiközösítés rajta marad, már-már apátiába süllyed. Helyzetéből végül a szerelem menekíti ki.

Szentmártoni János rámutatott, hogy a fősodor mellett a történetnek van egy időnként felcsillanó láthatatlan szála is, az pedig az örökös teher a gyermek szívében, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Az író leginkább a történet segítségével mutatja be a korszakot – fűzte hozzá Mezey Katalin. A történet olyan, mint egy konzervnyitó; ha végigfutunk vele, akkor kinyílik az a kor, amit az írás hordoz. Egy olyan generációról van szó, amelynek a kor kettétörte az életét, elpusztította egzisztenciáját, és a háború alatt, közvetlenül utána született gyerekeiben próbálja helyrebillenteni kizökkent személyes sorsát. Azt szeretné, hogy legalább a gyerekeknek legyen jobb. Többféle élethűen megrajzolt karakter bukkan fel a könyvben, ilyen például a nagymama, aki nem akar engedni az erkölcsi tartásból, vallásosságból. Lehet ezt kettős nevelésnek nevezni, de Mezey Katalin pozitív dolognak tartja, mert akármilyen bűnös és kegyetlen egy korszak, a kicsi egységekben, a családokban, amelyben fölnő a következő nemzedék, megtanulhatják, hogy a külvilág drasztikus kilengéseit hogyan tudják értékén kezelni. Akkoriban még nincs a családok életében az új nevelőeszköz, a média, a rádió nem játszik központi szerepet, kevésbé hozza be a világot a lakásba úgy, mint később a televízió, bár az iskolák, a munkahelyek abban az időben is igyekeztek deformálni az életet, a személyiséget a maguk kényszereivel. Érdekes módon azonban, ma sem az igényes erkölcsi választások felé mozdult el a világ, ugyanúgy az élettel szembemenő eszmékkel bombázzák a felnövekvő generációkat, csak más politikai címszó alatt. Amikor az életműsorozatban az 1986-ban írt regény újrakiadására sor került, szerzője úgy érezte, nem vált idejét múlttá ez a fajta kettősség. Ma a „légyfogó” a média és az internet világa, ahol tulajdonképpen a nevelés első vonala zajlik.

A szereplők megformálására, a lélektanilag nagyon finom, letisztult technikára terelődött a szó. Mezey Katalin a karaktereket leginkább összegyúrja az általa ismert emberek személyiségjegyeiből, ugyanakkor különböző helyzetekbe hozza őket, fölrémlik neki, hogyan viselkedne az a karakter abban a szituációban és ez hogyan tudja előbbre vinni a történetet. Mivel az életnek többféle vetülete van, bizonyos epizódok kiegyensúlyozzák a brutális valóságot. Szerette volna például a húsvéti jelenetben megrajzolni, hogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben is reményt ad a természet, mert veteményezni, palántázni akkor is kellett – a mindennapi életben ezek voltak a kis menekülő utak, segítettek túlélni a családnak a legnehezebb időket. Ő maga is ebben az időben volt gyerek, ő is szeretett nyáron akár egy hordóban fürdeni, amikor felmelegítette a vizet a nap, játszani, virágot szedni, miközben őt is érték ehhez hasonló megnyomorító élmények. De elárulta azt is, hogy az igazgató bácsit, az osztályfőnököt, a tornatanárnőt valós személyekről mintázta. Ilyen embereket nem is tudnék kitalálni – mondta, mert ki gondolná, hogy egy általános iskolai tornatanárnőt arról lehet felismerni, hogy felcseng a folyosón egy ocsmány, trágár káromkodás – az osztályban is így beszél, és nem ő szégyelli magát, hanem a gyerekek meg a tanártársak, akiknek ez nem tetszik. A korhangulatot idézte meg ezekkel a jelzésekkel, ugyanakkor több karakter megrajzolását fűszerezte költészettel, melegséggel, és felhívta a figyelmet azokra az emberi képességekre is, amelyekkel túl lehetett élni a korszakot.

Az est végén Mezey Katalin életműsorozatáról is szó került, ez 2014-től indult el a Magyar Napló Kiadónál az Ismernek téged című kötettel, amelyben elbeszélések és kisregények olvashatók. Fontos helyet kapnak benne A kidöntött kerítés című, korábban megjelent könyvének gyerekkoráról szóló novellái, illetve egy fejezetben az ’56-os történetek és a ’60-as években játszódó újabb novellák – Ismernek téged címmel –, az egyetemi évek és az első munkahelyek tapasztalatairól. Az Ajánlott énekek összegyűjtött verseket tartalmaz, azt követte a Levelek haza, amely szintén újrakiadás, majd az Élőfilm című regény. A Régi napok rendje megint csak egy összevont kötet, benne az 1987-ben született elbeszéléseivel, amelyeket a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentetett volna meg, de a kiadóvezető, Illés Endre halála után az új vezetőség felbontotta a szerződését. Ez hosszú évekre megnyirbálta önbizalmát a prózaírás terén, mígnem 2003-ban, amikor 60 éves lett, rádöbbent, hogy egy csomó dolgot nem írt még meg, amit szeretett volna. Költözködés közben, 2011-ben előkerültek a kiadatlan kéziratok, de akkoriban férje – Oláh János író – betegsége és halála nagyon lefoglalta, így ez az anyag csak 2019-ben jelent meg, a Régi napok rendje elbeszéléskötetben. Ezután következett a 2013-20 között született naplójegyzetekből, tárcákból álló Rövid a farsang című prózakötet, szövegeit a Katolikus Rádió felkérésére kezdte írni. A jövő évben jelenik meg a Kivala Palkó Nemlehet-országban című meseregénye, Berki Viola illusztrációival; jelenleg pedig egy verseskönyv összeállításán dolgozik. A Régi napok rendje elbeszélései a Kossuth Rádióban is elhangzottak, ami további prózaírásra ösztönzi: tervei között szerepel egy epizódokból, mozaikokból összeálló regény.