Kolozsi Orsolya
„Megemelem kalapom mélyen”
Szilágyi István 80
A nyolcvan esztendős Szilágyi Istvánt október 15-én, este hat órától tartott ünnepi esten köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Írószövetség és a Magvető Kiadó a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth- és József Attila-díjas író tiszteletére rendezett ünnepségen sokan gyűltek össze, a múzeum díszterme nem is volt elég, az erkélyes termet is meg kellett nyitni, ahol kivetítőn lehetett követni az eseményeket. Az első köszöntő és az est tulajdonképpeni házigazdája a PIM most leköszönő igazgatója, Prőhle Gergely volt. Az estet nyitó közvetlen laudációjának végén egy Arany János egyik nagyszalontai koszorújából származó levelet adott át Szilágyinak, ezzel a szimbolikus gesztussal is hangsúlyozva azt a kontinuitást, mely az erdélyi szerző és a nagy költőelőd között fennáll, többek között a nyelvi gazdagság és a balladai hagyomány kiteljesítése, gazdagítása miatt. Ezek után a szervezésben részt vevő szervek delegáltjai köszöntötték Szilágyi Istvánt, elsőként az MMA alelnöke, Marosi Miklós, aki röviden összefoglalta az életmű fontosabb állomásait. A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János hosszabban méltatta és köszöntötte a Kő hull apadó kútba szerzőjét, a „mindössze” négy elbeszéléskötetből és négy regényből álló korpuszt a neutroncsillagokhoz hasonlította, melyek kisméretűek ugyan, de iszonyatos tömörségűek. Idézte Szilágyi egyik fontos mondatát is: „Ha magunktól nem félünk, bármire képesek vagyunk.” Dávid Anna, a Magvető igazgatója néhány mondatos megszólalásával zárult a köszöntők sora. A jelenlévők kíváncsiságát felcsigázva mind ő, mind Szentmártoni utalt arra, hogy az író műhelyében régóta készülőben van egy új szöveg, melyre mindenki nagy várakozással tekint, erről azonban nem tudtunk meg többet az este folyamán.
A Svájcból érkezett Oplatka András következett, aki hosszú, érdekes és személyes anekdotákkal tűzdelt megszólalásában egy negyven esztendős barátság főbb állomásai rajzolódtak ki. Az első találkozás emléke, a pipázó és hallgatagon „hümmögő” író képének felidézése, a zilahi és kolozsvári beszélgetések felelevenítése magánemberként hozták közelebb a hallgatósághoz Szilágyi Istvánt. A Securitate elől egy régi Skodával Kolozsvárról kimenekített kolléga története, a Szamosra néző fűtetlen szobában alkotó szerző képe mind ezt a képet árnyalták. Oplatka nem csak a szépírót méltatta, de kiemelte, hogy Szilágyi a Helikon főszerkesztőjeként az „erdélyi magyar irodalom utolsó bástyájának” is áldozatos és kitartó őrzője. A hallgatag, emberséges, megalkuvásra képtelen, elvei mellett a végletekig kiálló ember képe állt össze a történetekből, és végső összegzésként Oplatka hozzátette, hogy sokan és sokféleképpen akarták már beskatulyázni Szilágyit, de – intézte szavait végig a szerzőhöz – „te nem férsz be skatulyákba.”
A színes, élményszerű köszöntő után maga az ünnepelt állt színpadra és Ady Endre Zilahi ember nótája című versét olvasta fel, szuggesztív, erős, megrendítő része volt az estnek ez a minden kommentár nélkül elhangzó költemény. Az ünnepi est hátralévő részében az MMA által készített, Pacskovszky József rendezte Zárványidő című portréfilmből láthattunk részleteket, majd Kubik Anna színművész olvasott fel szemelvényeket a Kő hull apadó kútba és a Hollóidő című regényekből, valamint egy 2008-as intejúból. Szilágyi monográfusa, Márkus Béla volt ennek az etapnak a házigazdája. Az ünnepséget záró koccintás és tortázás előtt, a műsor utolsó perceiben Szilágyi István újra színpadra állt és ismét egy Ady-verset olvasott fel. A Krisztus-kereszt az erdőn sorai azt a benyomást erősítették, hogy habár a nagy klasszikusok között Prőhle és a kritika egy része is Aranyban találja meg az elődöt, azért nem lehet véletlen (és talán nem csupán a zilhai átfedés az oka), hogy két Ady-vers hangzott el az írótól. Arany és Ady, nagy elődök – és egy méltó, nagy utód. Isten éltesse még sokáig!
Fotók: Sándor Csilla Mária
