A Tóth Ilonka színházi plakátja
Józsa Péter
Tóth Ilonkáért Varsóba
Tudósítás a budapesti Nemzeti Színház ősbemutatójáról
Varsó, október 21.
Varsó igen messze van. Békéscsabától több mint 1100 kilométer. Budapest környékén fölveszem a Tóth Ilonka című darab szerzőjét, aki ősrégi barátom és harcostársam, s aki valamilyen érthetetlen és rejtélyes okokból lemaradt a társulatot szállító repülőgép utaslistájáról. A budapesti Nemzeti Színház ugyanis a lengyel fővárosban tartja az ősbemutatót. Szilágyi Andorral rójuk tehát kis Peugeot-nkkal a kilométereket a kiváló autóutakon, már a Kárpátokat is elhagyjuk, de még mindig csak Szilézia iparvárosai kísérnek bennünket. És ezeken a tájakon nincsenek kilométert jelző táblák az utak mentén. Bizonyos szakaszokként egy-egy nagyobb tábla mutatja ugyan az előttünk lévő jelentősebb települések távolságát, de elkeveredni így se lehet. Lengyelország nagy ország, ha itt valaki elindul a célja felé, valószínűleg édesmindegy neki, hogy az hány kilométerre van. Legalább is menetközben. Így nem bosszankodik az ember – oda kell érni. És kész. Akadnak azonkívül az utak mentén kiváló „Zajazd”-ok, fogadók, ahol ízletes főtt csülköt lehet enni tormával, bajor káposztával.
Az esős, szeles, hideg és ködös időjárás ellenére szerencsésen megérkezünk mi is időben a varsói Teatr Polski elé. A varsói Magyar Kulturális Intézet segítségével ugyanis itt lesz a szállásunk, a színház hatodik emeletén, a zsinórpadlás szintjén lévő néhány vendégszoba egyikében. Na, ez jó kezdet, színházban még sose aludtunk! És van még másfél napunk a premierig. Szokhatjuk a levegőjét. Már az is izgalmas, hogy egy magyar színházi ősbemutató lengyel földön lesz, de az esemény különlegességét fokozza, hogy a magyar társulat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján mutatja be a sokáig elhallgatott vagy éppen tudatosan félremagyarázott mártír medika elítélésének és kivégzésének történetét. Vajon hogy fogadják a lengyelek? Megértik? Szeretni fogják? Tóth Ilonka megnyeri a lengyel szíveket és fejeket? Siker lesz vagy bukás? – ezek a kérdések, általában, mint minden színházi premier előtt, gyötrik az alkotókat. Andoron ez mintha nem látszana, inkább a megilletődöttség vehető észre.
A varsói Teatr Polski
Ez bizony felemelő, pajtás, a színház is, és mi is most a nemzetünket képviseljük! Azért próbálom száraz tényekkel enyhíteni a feszültséget, s elmondom, hogy a lengyeleknek is volt egy „Tóth Ilonkájuk”, az „Inka” fedőnevű fiatal lány, Danuta Siedzikówna, akit a Honi Hadseregben és a háború utáni antikommunista ellenállásban való tevékenyégéért, szintén koncepciós perben ítéltek halálra s végeztek ki a kommunisták 1946-ban, s akinek csak 2014-ben találták meg földi maradványait egy gdanski tömegsírban. És ő is „egészségügyis” volt, ápolónővér. Úgyhogy aggodalomra nincs ok, érteni, érezni fogják a lengyelek az előadást.
És így is lett.
Műsorfüzet
De addig még. Érdemes megnézni hol is vagyunk. Járjunk egyet.
A Varsó belvárosában álló színházat 1909-ben alapította a 27 esztendős Arnold Szyfman, a filozófia doktora. Magánszínházként. Nem éppen a legkedvezőbb körülmények között, hiszen ekkor még nem is volt önálló Lengyelország, és a veszteséges állami színház vagy a filharmónia példáját nézve, senki se hitte, hogy életképes lehet egy magánszínház. Ám alig több mint két esztendő múlva, 1913. január 29-én megtartották az első bemutatót. S a Teatr Polski, a két világháború éveit leszámítva, máig él és működik töretlenül. Szyfman maga pedig, rövidebb-hosszabb megszakításokkal ugyan, de egészen 1957-ig igazgatta az 1949-ben államosított színházát. 2009-ben új kamaraszínházat is építettek mögé. Ebben a kamaraszínházban néztük meg Andorral Varsóba érkezésünk napján Sławomir Mroźek utolsó darabját, a Karnevál, avagy Ádám első felesége című előadást, amely lenyűgöző volt. Evvel a mroźeki katarzissal vettük nyakunkba egy kissé az óvárost másnap, a Nagy Napon, az ősbemutató napján. Még a kellemetlen időjárás ellenére is megérte, mert Varsó méltóan készült ’56 hatvanadik évfordulójára. A Magyar Kulturális Intézet kiváló szervező munkát végzett. Szabadtéri fotókiállítás mutatja be a budapesti forradalmi eseményeket, a Krakowskie Przedmieście még ideiglenesen „Csizma térré” is változott. A Tieschler János vezette intézet egyébként rendezvények sorát tartja, hiszen a jövő év májusáig zajlanak a Magyar Évad eseményei Lengyelországban.
Lengyel „Csizma tér”
A Tóth Ilonka ragyogó siker lett. Az Önök tudósítójának nem feladata kritikát, recenziót írni a darabról, ám arról örömmel számol be, hogy a Vidnyánszky Attila rendezte előadást a lengyel közönség viharos, tízperces állótapssal fogadta. Különösen nagy hatással volt a nézőkre, amikor az előadás végén a darab történetéből kilépve a magyar forradalomban részt vevő szereplők saját történetüket mondják el, tanuvallomásként. Így tett Bodrogi Gyula, Csurka László, Mécs Károly, Voith Ági; Dózsa László még néhány lengyel mondat kíséretében is.
A Nemzeti Színház művészei és az alkotók
megköszönik a viharos tapsot
Az egyik lengyel hetilap munkatársa szerint ekkor válik világossá, hogy nem egy szokványos előadásról van szó, hanem arról, hogy ez a szereplők életévé válik. A darab tiszteletadás a túlélőknek, az eltávozottaknak. Az évek múltával visszafizetett adósság.
A budapesti premiert megelőző varsói ősbemutatón részt vett Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter, Piotr Glinski lengyel miniszterelnök-helyettes, aki civilben egyébként történész, valamint a lengyel kulturális élet több kiemelkedő személyisége. Az előadás utáni fogadáson találkoztunk egy hajdani nemzetőrrel, Zdzisław Dzitko úrral, aki egyike volt annak a harminc Budapesten tanuló lengyel diáknak, akik a forradalom mellé álltak. Kiváló magyarsággal mesélt az eseményekről, még eredeti nemzetőr igazolványát is megőrizte, s csillogó szemmel, de szerényen meg is mutatta. Elmondta még, hogy a magyar kormánytól ő is meghívást kapott a magyarországi ünnepi megemlékezésekre, amit örömmel elfogadott, és hite szerint életének nagy pillanatai lesznek.
A szerző Szilágyi Andor (középütt), a tudósító Józsa Péter (balról),
Marek Maldis (jobbról) lengyel rendező társaságában az ősbemutató utáni fogadáson
Tóth Ilonkáért mentünk a lengyel fővárosba. És sokkal többel, gazdagabban tértünk haza. Varsó talán így már nincs is oly távol. Lélekben biztosan nem.
