Helyszíni tudósítások

 

 01_-_N__meth__Sipos__J__nossy_m__nyi.jpg
Németh Gábor, Sipos Balázs, Jánossy Lajos,
Reményi József Tamás

 

Szarka Károly

 

Azért tragikus, mert nem tragikus

 

Előhívás – Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójáról

Budapest, Nyitott Műhely, 2016. október 12.

 

Amennyire magától értetődő volt, annyira problémás is, hogy a Litera hagyományosan a budapesti Nyitott Műhelyben tartott, az utóbbi időkben önéletrajzokkal, memoárokkal, napló- és interjúkötetetekkel foglalkozó beszélgetéssorozata, az Előhívás idei őszi évadja Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójával kezdődjön. Problémás, mert ezek a szerda esték eredetileg arról szólnak, hogy négy irodalmár megosztja egymással és a közönséggel olvasmányélményeit, a legtöbbször mégis kritikai beszélgetést hallunk, a kritika viszont máshogy működik egy szépirodalmi mű, és máshogy például napló esetében – ha utóbbiról mondanak véleményt, a szerző személyét ítélik meg, a szerző halála viszont ebben az esetben túlságosan közeli ahhoz, hogy megfelelő távolságot tartva lehessen beszélni róla.

Németh Gábor ezzel a problémafelvetéssel kezdi a beszélgetést, de rögtön utána meg is jegyzi, hogy a könyv szépirodalmi műként is értelmezhető, ez az értelmezés pedig rögtön megoldja a problémát. Szerinte a tragédia úgy szivárog be a szövegbe, hogy az végig látványosan kerüli a tragikus hangnemet – Esterházy hiába szeretne lemondani a szöveg magabiztos uralásáról, arról, amit pályája legelejétől kezdve csinál, képtelen háttérbe szorítani az esztétikai szempontokat, nem tud máshogy állni a szöveghez, mint ahogy azelőtt szokott, ez pedig egyfajta kudarc. Sipos Balázs a napló szakaszai közötti különbségeket emeli ki: az elején az Esterházyra jellemző szellemességgel, humorral találkozunk, aztán kísérletezik, ami ugyancsak nem állt távol tőle, végül azonban melankolikussá válnak és szétesnek a bejegyzések, de talán éppen emiatt lesz valóban naplószerű a napló.

Sipostól izgalmas gondolatmenetet hallunk polgári lét, naplóírás és munka összefüggéseiről. Polgár az, aki a munkájáért önmagának tartozik felelősséggel, tehát magának dolgozik, önmaga főnöke, ebben az értelemben pedig az írók az utolsó polgárok, egyben az utolsó kézművesmesterek is. A naplóírás polgári tevékenység: míg a proletár memoárt ír, tehát élete fontos eseményeire koncentrálva összegez és rekonstruál, a polgár az unalmas hétköznapok monotonitását is tematizálja. Esterházy számára betegsége a munkanélkülivé válás egzisztenciális félelmét hozta el. Sipos, bár nem készített statisztikát, állítja, hogy a munka, az evés és a pihenés szavak fordulnak elő legtöbbször a bejegyzésekben, és utóbbi kettőnek is csak az a funkciója, hogy az előbbit segítse. Az író számára egyébként bűntudatot is okozhat a naplóírás, mert a fontosabb írói feladatok elől veszi el az időt, bizonyos esetekben viszont beilleszthető a munkarendbe.
Jánossy Lajos óvatosabban bánik a polgársággal kapcsolatos kijelentésekkel, Esterházy ugyanis játékosabb figura volt annál, hogy egyértelműen polgárnak lehessen nevezni, majd némi önkritikát gyakorolva azt mondja, az asztalnál ülők – beleértve tehát őt is – hajlamosak túlbölcsészkedni azt, ami valójában pofonegyszerű. Jánossy úgy gondolja, Esterházy betegsége és halála megrázó, attól függően, hogy ki milyen viszonyban volt vele, a Hasnyálmirigynapló szövege viszont nem tragikus, és vallomásosnak sem nevezhető, sőt talán még akkor sem lett volna az, ha – ahogy az egy ilyen gyors lefolyású halálos betegség esetében lenni szokott – valóban csak három hónapja marad, és nem kap mellé ajándékba még néhányat. Bizonyos értelemben nem volt tragikus egyébként az édesanya halálát feldolgozó A szív segédigéi sem, és nem volt tragikus az édesapának emléket állító Harmonia caelestis megjelenése és az ügynökmúlt kitudódása után írt Javított kiadás sem.

Reményi József Tamás is a Javított kiadással rokonítja a Hasnyálmirigynaplót: előbbi a gyerekkor, a múlt elvesztéséről szól, utóbbi a jövő elvesztéséről. A napló legadekvátabb recepciója maga a napló, mondja Reményi, és éppen Németh Gábornak a Revizoron megjelent naplószerű recenzióját ajánlja olvasásra. Megemlíti azokat a kritikus hangokat is, amelyek szerint Esterházy kirakatba helyezte a haldoklását, ő viszont úgy gondolja, nem tehetett mást: tudta, hogy az ország egyik legismertebb írójaként a nyilvánosság előtt fog haldokolni, ha akarja, ha nem, betegségét pedig elegánsan viselte, noha fárasztották az aggodalmak és a jókívánságok is. Meg kellett jelennie bizonyos helyeken, részt kellett vennie bizonyos eseményeken, találkoznia emberekkel, mert azt is tudta, hogy ezt már nem sokáig teheti meg, és muszáj volt írnia is, ez pedig így van jól.

Hajnóczy Péter Embólia kisasszonyát juttathatja eszünkbe a betegség Hasnyálkaként való megszemélyesítése abból a célból, hogy elviselhetőbb legyen – Esterházy különben megjegyzi, hogy agytumorban meghalni sokkal elegánsabb lenne. A rosszindulattal kapcsolatban szomorú párhuzam, hogy annak idején az agydaganattal műtött Karinthy is kapott olyan kritikát, hogy betegségével csinál reklámot, és most Esterházynak is kijutott az otromba megjegyzésekből. Ilyen volt Dippold Pál szerencsétlen írása a göteborgi könyvvásártól való távolmaradásával kapcsolatban – az újságíró nem értesült Esterházy hasnyálmirigyrákjáról, és szimulálással vádolta. A napló viszont, ha nem is idézi, megemlíti annak az Alexa Károlynak a bocsánatkérő levelét, aki évtizedes haragban állt vele. Reményi szerint egyébként nincs a naplóban számvetés, de önsajnálat és heroizmus sincs.

 

04_-_Rem__nyi__T__th-Czifra.jpg
Reményi József Tamás,
Tóth-Czifra Júlia

 

Érdekes olvasattal gazdagítja az értelmezést egy Népszabadságban megjelent cikk, mely szerint a hozzáállás, ahogy az írót kezelték, a magyar egészségügy csődje: ha egy híresség ilyen bánásmódban részesül, hogy kezelik vajon az egyszerű embert, aki egyáltalán nem is számíthat különleges bánásmódra. Reményi ezen a ponton megjegyzi, hogy az utóbbi napokban hiába kereste a postaládájában a Népszabadságot, pedig kíváncsi lett volna rá, mit ír a Népszabadság megszűnéséről. A beszélgetés végén a kötet szerkesztője, Tóth-Czifra Júlia kap mikrofont: elmondja, hogy Esterházy eredetileg jegyzeteket írt, ebből lett napló, amit aztán kénytelen volt lezárni, hogy következő regényén dolgozhasson. Egyébként ritkán javított, és ahogy Kosztolányi, ő sem nagyon írt a fióknak, ezért meglepő lenne, ha nem is elképzelhetetlen, hogy egyszer szekérderéknyi kiadatlan Esterházy-szöveg kerülne elő.

 


 Főoldal

2016. október 13.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Gyerekirodalmi íróképző indulHírek a Tokaji ÍrótáborbólArany János korától vizsgálja a magyar irodalom változásait a 45. Tokaji Írótábor Elhunyt Kántor Lajos
Versek
Vörös István: Hermész-szonettekBertók László szalmaszál-firkáiHorváth Veronika verseiGömöri György versei
Prózák
Beck Tamás prózáiAndrássy József: NagyszombatElmaradtGaraczi László: Hasítás
Kritikák
A kör teljes megismeréséhez szükséges „π”Latin világban - Géczi János: TörekValóságok között - Bogdán László könyvérőlAz emlékezés szerkezete
Esszék, tanulmányok
Halmai Tamás: A Gangesz rabbijaArany-recepció a kortárs költészetbenLövétei Lázár László esszéjeSzáműzöttek - Vitairat a humán szakos pedagógusokhoz
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA