A Scolar Kiadó által kiadott verskötet (Turczi István: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei - Für Emil rajzaival) felépítése a tágabb kontextusban értelmezhető, szövegek felől a személyesség, a belső elmélyülés felé halad. A filozofikusabb nyitószövegeket egy nagyon érdekes művészeti arcképtár egészíti ki. Ezekben a sajátos hommage-okban olyan jelentős alkotók jelennek meg, mint például Homérosz, Jean Genet vagy Laurence Olivier, a kötet záró szakaszában pedig érzékeny, személyes vallomások találhatók. A közel ötven vers és a hozzájuk készített ötven grafika izgalmas párbeszédbe lép egymással, az alakok megtörik az olvasás linearitását, és reagálnak a szövegre, illetve további jelentésrétegekkel egészítik ki a sorokat.
Kölüs Lajos
Für Emil performansz-kiállítása
Turczi István verseihez
Für Emil: Nulla- egész-hulla című performansz-kiállítása Turczi István verseihez készült munkáiból
2016.05.03 – 2016.05.10.
Újlipótvárosi Galéria
1136 Budapest, Tátra u. 20/b
Határozottan cáfolom, hogy kedd este a New York-i Bodies magyarországi kiállításán lettem volna. Mint köztudott egy mai technika lehetővé teszi, hogy az elhalálozott donorokról eltávolítsák a bőrt, testnedveiket leszívják, és különleges polimerrel helyettesítsék. A test friss, színes és tetszetős marad, és nem érezni a halállal járó kellemetlen szagokat.
A kiállítás első aktusaként Harsányi László kultúrtörténész és Szurcsik József képzőművész szövege hangzott el, Lerch István zongorázott. A kiállításon harminc rajz és vers látható, olvasható.
Az előtérben elhelyezett információs tábla egyértelműen tájékoztatja a látogatókat, hogy a hullák száma nulla egész nulla, helyesebben Nulla-egész-hulla. Nincs és nem is lesz plasztinációs cél, és a versek és rajzok tulajdonosaik saját akaratából vannak és lesznek jelen még egy hétig az Újlipótvárosi Galériában. Látogatóként arról is meggyőződhettem, hogy a rajzoknál, amelyeknek most szerves része a vers szövegteste, sehol nem találhatók idegenkezűségre, kínzásra utaló nyomok. Bár Turczi István kötetének címe: A fázisrajzoló átmeneti gyötrelmei mintha nem tagadná, valami hasonlóról lehetne éppen szó, de a versek melletti rajzokat látva mégsem támad az emberben az a képzet, hogy egy nem létező, vagy jelen nem lévő hulla maradványaiként olvassa, fogadja be a látványt.
A rajzokon az emberi alakoknak nem is az anatómiájára figyeltem, hanem a cselekedetekre és a viszonyokra, amelyben élnek, és amelybe belekerültek. Turczi István versei meg-megidézik ugyan az ismert sort:… egünkre, hol kínok ragyognak, a költő hasztalan vonít (József Attila), ám túl is lép rajta, mert a megértés, a megbocsátás gesztusa mások felé, de magának soha attitűd uralja a szövegeket. Miért átmeneti gyötrelem, vetődhet fel a kérdés? Én hiszek az egészséges erők játékában, mondta Turczi a Nemzetközi Könyvhéten könyvének bemutatóján. Első kötetei egyikének fülszövegébe még beleírta, hogy komolyan veszi magát, ha most nem is veszi magát komolyan, de a szövegeket igen. Olyan vagyok, mint a giliszta a betonágyban, fúrom, fúrom, aztán kilyukadok-e valahol, hol lyukadok ki, nem tudom. Itt tartok, fúrás állapotában. Ez a fúrás egy átmeneti állapot. A keresés maga a boldogság, és az igazságkeresés. Az igazság megéri, hogy hiába keressük.
Für Emil rajzai születtek később, másodszülöttek, az ikerpároknál is van elsőbbség. A kiállítás arról győz meg, hogy Für Emil rajzai egyenrangúak a versekkel, igaz a rajzok sokszor az erotika világába visznek, tobzódnak az erotikus jelenetekben, néha talán túlfűtöttek, mégis a halandó, esendő, útját, jelenét értelmező, kereső, kételyekkel teli embert idézik meg és fel, aki képes nem csak önmagára, hanem a világra is rácsodálkozni, megélni-felfogni mindennapjainak értelmét, ill. azt, hogy az értelemadás saját magától is függ. Ez egyben felelősség és tudatosság is, hogy ellene feszüljön annak, ami akadályozza az igazság keresésében és kimondásában.
Rilkének van egy kétsorosa: Elönt a sok, rendezzük, szétesik. Újra rendezzük, mi is szétesünk. Itt nem esik szét semmi, akár a versek, akár a rajzok, nagyon is összefogottak, egymásba kapaszkodnak, egymásra reflektálnak. A rajzokban is van valami időtlen, valami archaikus vonás. Többrétegűek, az erotikus mozzanat inkább látszat, az első réteg, amely mögött újabb rétegek bonthatók ki, ismerhetők meg. Ez a látogató mélyfúrása már. Felfedezi, hogy a rajzokban ott a szerelem, miként gondolkodunk a háborúról, a békéről, a kapcsolatokról, barátságról, nőkről, magáról a férfiról, aki már kopasz, időnként blaszfémikusan női alsót hord, vesz magára, kivetkezik férfi mivoltából, saját maga identitását kérdőjelezi meg. Az érzékenység uralja Für Emil rajzait, annak belátása, hogy az időnk véges, az életet élni kell, nemcsak értelemmel, de érzékien, tele érzelemmel. Nem is az élj a mának (carpe diem) felfogása a fontos rajzaiban, hanem a nyílt, őszinte fel- és kitárulkozás, hogy védtelenek vagyunk, álarcaink ellenére. Für Emil hangosan mondja ki, amit szemérmesen elhallgatunk mások, még talán önmagunk elől is. A nemiség bonyolult jellegét hangsúlyozza, egyszerre vagyunk nő és férfi, miközben csak nő vagy férfi vagyunk.
Amit kimondtál, már mindig mozdulatlan. Hallgass! – olvashatjuk Turczi egyik versében. Mintha azt mondaná, mondja is: Vedd vissza a levegőt, sem a vers, sem a rajz nem az elhallgatást hallgatja el, ellenkezőleg, valami lehet mozdulatlan, a helyzet olyan, hogy most fogd be a pofád, és figyelj a szövegre, vagy lásd a képet, vagy próbáld valamiféle módon a magadévá tenni. Attól a pillanattól kezdve, hogy kimondjuk, hogy hallgass, abban a pillanatban viszonyunk lesz hozzá. Innentől kezdve nincs szükség kommentárra, ott vagyunk, és az beszéljen, amit létrehoztunk, az beszéljen, vagy az szólaljon meg magunk helyett, magáért. Miértünk, látogatókért.
Bischoff Henrik performansza zárta a kiállítást, két videón láthattuk a felvillanó képeket, versidézeteket, zenei aláfestéssel.
