Szentmártoni János, Márkus Béla, Imre László
Szarka Károly
A legelő tehenek és az irodalom
Márkus Béla irodalomtörténész és egyetemi oktató hetvenedik születésnapjára szórakoztató műsorral és egy meglepetés-antológiával is készültek a Magyar Írószövetségben, ahol kiderül, hogy a tehenek legeltetése hogy függ össze az irodalom szeretetével, és ahol az est előző rendszerben felnőtt résztvevői nosztalgiázhatnak amiatt is, hogy akkoriban legalább a rendőrséget érdekelték az irodalmi folyóiratok, ma pedig már olvasókat is alig találnak maguknak.
Elsőként Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke köszönti Márkus Bélát, az irodalomtörténészt, akit először megpróbál a külső szemlélő nézőpontjából bemutatni: jó dolga van, mert reggeltől estig, estétől reggelig mást sem csinál, csak olvas, meg egy kicsit jegyzetelget, aztán ír valamit, és mindezért még fizetnek is neki. Mindenki sajnálhatja, ha nem ezt a hedonista szakmát választotta. Az egyetemi oktató Márkus Bélának sem sokkal nehezebb a dolga, hiszen csak azt kell tanítania, amit már olvasott.
Ünneplők
Szentmártoni szerint könnyű lenne Márkusról szuperlatívuszokban beszélni, de inkább a tudományos tevékenységet elismerő idei Széchenyi-díj odaítélésének száraz indoklásából indul ki, miszerint a díjazott irodalomtörténész a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb szakértője és egyik legkiemelkedőbb kritikusa, amihez a maga részéről hozzáteszi, hogy elfogulatlanul és egységben gondolkodik erről a huszadik századi (illetve előbbi és későbbi) magyar irodalomról.
Az est felolvasással és zenével folytatódik: Lázár Balázs olvas fel verseket, novellákat Kányádi Sándortól, Sarkadi Imrétől, Szilágyi Istvántól és Tóth Árpádtól, Tallián Mariann pedig hegedűn játszik. Az ünnepelt nemcsak meghallgathat, de haza is vihet néhány szöveget, mivel Szentmártoni egy születésnapi antológiával lepi meg. Az írásokat Márkus beszélgetőpartnere, egykori debreceni diák- és szerkesztőtársa, Imre László válogatta, és Erős Kinga, illetve az Orpheusz Kiadó gondozta.
Lázár Balázs felolvas
Imre László áttekinti barátja pályafutását a debreceni egyetemtől az újságíró karrieren, a Napló és az Alföld szerkesztőségén át a politikai szerepvállalásig, és megemlékezik szilárd értékrendjéről, elvhűségéről, közvetlenségéről, humoráról és sakktudásáról, aztán szóba hozza Márkus egyik mániáját is: rendre megkérdezi hallgatóitól és mindenki mástól is, honnan származnak, hol születtek, hol nőttek fel.
Ezzel a felvetéssel pedig magas labdát ad a születésnaposnak, aki válaszként kiselőadást tart szülőfaluja, Bükkaranyos és vidéke történelméről a középkortól kezdve az ’56-os forradalomig, a helytörténeti kuriózumokat pedig demográfiai és nyelvjárási érdekességekkel fűszerezi. A beszélgetés aztán visszakanyarodik az életrajzhoz, és kiderül, hogy az egyetemi hallgatói és oktatói, valamint az újságírói és szerkesztői karriert nem minden esetben a vágyak és az ambíciók, hanem sokkal inkább a véletlenek alakították.
Márkus Béla mesél
Az olvasás szeretete azért mégiscsak meghatározta az irodalmári pályafutást. A huszonéves koráig a szülői házban élő fiú a legelő tehenek őrzése közben is olvasott, a nosztalgiázó Imre pedig megjegyezi, az ’50-es és ’60-as években felnőtt, határok közé kényszerített, a hírektől és a szórakoztató tévéműsoroktól elzárt generációk számára az olvasással nyílt ki a világ. Megelevenedik a debreceni egyetemen oktató Bán Imre alakja is, aki komolyságot, felelősségérzetet és hazaszeretet adott át hallgatóinak.
Az Alföld kapcsán a folyóirat-szerkesztés múltja és jelene is szóba kerül. Márkus idejében olyan idősebb költőkkel és írókkal sikerült megerősíteni a szerzőgárdát, mint Csoóri Sándor, Kányádi Sándor vagy Sütő András, akik korábban a világról vagy az irodalomról alkotott eltérő elképzeléseik miatt nem publikáltak az Alföldben, míg napjainkban több folyóiratra jellemző egy adott ízlés kiszolgálása és egy másik háttérbe szorítása.
Imre mindehhez hozzáteszi, hogy akkoriban megfigyelték ugyan az írókat és szerkesztőket, de legalább fontos volt a kultúra, míg ma már nemcsak a rendőrséget, a potenciális olvasókat is hidegen hagyják a folyóiratok. A megjegyzés egyszerre mosolyogtatja meg és szomorítja el a közönséget, amely aztán felnevet, amikor a beszélgetőtárs elárulja, nem akart csak azért egy üveg bort hozni Debrecenből Márkusnak, hogy ő aztán ugyanoda vigye vissza. Inkább egy újabb Kányádi-verset olvas fel, mielőtt a születésnapi ételek és italok vennék át a főszerepet.
