Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

Okt__ber__Okt__ber.jpg

 

Zólya Andrea Csilla

Sok kis részletből összeálló egész

 

Történeteink úgy fonódnak egymáshoz és kötnek össze bennünket, mint ahogyan az erdők fáit láthatatlan és titkos szálakként kapcsolják össze a gyökereik. Erős kötelékekként szembesítenek magunkkal, korábbi és későbbi arcainkkal, a körülöttünk élőkkel s a tőlünk távol levő szeretteinkkel. Összekötnek és szétválasztanak. Egyszerre tanítanak elfogadni az összetartozásunkat, akárcsak a köztünk levő távolságokat, s magát az elfogadást és az elengedést.

Katya Balen Október, Október című 9‒12 éveseknek szóló ifjúsági regénye egy tízéves kislány történetén keresztül ábrázolja érzékletesen a családi történetek egymásra rétegződéseit, a titkok egymásba simulását, azt, ahogy azok fokozatosan elfedik egymást, hogy időnként mégiscsak átsejljenek egymáson leleplezve, felfedve az elrejtett történettöredékeket. Katya Balen könyve egy roppant izgalmas történet napjaink Angliájából egy kislányról, aki egy erdőben él az apukájával, távol a nagyvárostól, ahol az édesanyja lakik.

Minden érzékszervünket mozgósítja a regény. Előtérbe kerül az érzetek megléte és hiánya. „Az erdőben meghallom egy denevér hangját, és pontosan meg tudom állapítani, melyik fát választotta otthonául. Elkapom az eső illatát a levegőben, a hóét is, mielőtt leesne. A faluban az érzékeim összeomlanak, és minden inger, ami ér, csak egy kósza sikoly” – meséli Október (41). Az érzékletes képek az olvasóban is felidézik a tél, hó, tűz, föld illatát, a jeges víz hasító érintését, az erdő, fák, folyó, vadak, tűz és a szél hangját. Kiváló kontrasztot teremt azzal a regény, hogy párhuzamosan láthatjuk az erdőben élők harmonikus és szoros összekapcsolódását a természettel, másrészt a nagyvárosban élők életterének szürkeségét, sivárságát, hogy számukra a természetes környezetbe eljutás, a természettel a találkozás a távolságok legyűrése révén lehetséges.

A kötet címe a főszereplő lány nevét szólaltatja meg. Ismételve, ahogy az apa szokta mondani. E különös név eredetének is megvan a története: „apa azt mondta, hogy ő és a nő, aki az anyám, mindenféle nevet körbehajigáltak a szobában, de mind visszapattant a falról, és nagy puffanással a földre esett, egyiket sem érezték jónak. Aztán visszahoztak az erdőbe, és akkor a tűzhasú tűzhely, a madarak, a borzok, a hulló levelek azt mondták, és Apa is azt mondta, hogy Október, és ez a név repült” (20). E név egyszerre jelent szabad szárnyalást, lágyságot és erőt. E tulajdonságok fokozatosan mutatkoznak meg az egyes jelenetekben, miközben a kislány folyamatosan keresi és kutatja a múlt legkülönfélébb történettöredékeit. Azokból igyekszik építkezni, amelyeket talál a földben, a fák, a tárgyak és az emlékei között. Ezek pedig úgy ölelik körbe, mint a kisgyerekkori kedves ruhadarabjaiból összevart takarója: „Az ágyamon van egy háromszögekből varrt patchwork takaró; a szövetháromszögek mind a régi ruháimból, pólóimból, pulcsijaimból és nadrágjaimból vannak. A kis darabokból valami új egész lett, és én nagyon szeretem, ahogy a múlt történetei egymáshoz varrva rám terülnek” (18). A megtalált élet-töredékek viszont csak akkor kerülhetnek a helyükre, ha a hiányzó történetrészecskék is megvannak.

Az erdőben Október és az apukája ki vannak szolgáltatva a természet erőinek, miközben olyan összhangban élnek a környezetükkel, ami ma nagyon keveseknek adatik meg. Házuk az erdő mélyén rejtőzik, amelyet még a kislány születése előtt épített az édesapa. Ritkán találkoznak emberekkel, csak akkor, ha évente egyszer elmennek a legközelebbi faluba megvásárolni a legszükségesebb dolgokat, illetve a szomszéddal, ha átmennek hozzá tejért vagy sajtért. E lánynak nincsenek osztálytársai és játszópajtásai. Otthon tanul az apukájával, akivel harmonikus és szeretetteljes a kapcsolatuk. Az erdő az otthona, ismeri az erdő fáit, azok folyamatos változásait, az ott élő vadak rezdüléseit, szokásait és történéseit. Szeme előtt zajlik, bontakozik ki a születés, az élet és a halál megannyi története. „Az erdőben lakunk, vadak vagyunk” – hangoztatja többször is büszkén (11). Az erdőmagány kifejezésen keresztül mondja el, mi mindent jelent neki az erdő „ez az az érzés, amikor egyedül vagy az erdőben, nyugodt vagy és boldog, biztonságban érzed magad”(15).

Identitásának legfőbb vonását ragadja meg ezzel, ami egyszerre jelöli az ezzel a vállalt életformával járó szabadságot, a vadon törvényeinek tiszteletben tartását és az aszerinti életet.

Bizonyos értelemben az ember és a természet vélt és tényleges szabályainak, illetve törvényeinek megszegése okozza ezt a felfordulást, ami kikerülhetetlenül a dolgok és a szereplők közötti viszonyok újrarendeződését vonja maga után. Az ősz és a tél a visszahúzódás, a pihenés, az elrejtőzés, a tetszhalál ideje, melyeket a tavasz követ, mint a megújulás és az újraéledés korszaka. Az erdő lakóihoz hasonlóan a regény főszereplője is kénytelen a korábbi életétől elköszönni, elmélyedni, átgondolni és megérteni a vele történteket, így azokat is, amikről és akikről korábban nem volt hajlandó tudomást szerezni. Meghatározó a párhuzam Október, a főszereplő kislány és az édesapa tiltása ellenére megmentett kisbagoly története között. Az árva, magára maradt bagolyfióka megmenekülése tulajdonképpen a természet törvényének megszegése árán történik: miközben nem lenne szabad beavatkozni a természet rendjébe, e kisbagoly mégis csak így kap esélyt, hogy felnevelkedhessen és visszatérhessen a természetbe. Október is elveszítette kiskorában az édesanyját, amikor az visszament az erdőből a városba. A kislány onnantól kezeli nem létezőként. Viszont kénytelen átlépni a saját leszövegezett szabályain is és szembenézni az anyjával. Októbernek szembesülnie kell azzal is, hogy a titkok felfedésének és a megtalált történettöredékek beillesztésének kikerülhetetlen feltétele a megbocsájtani tudás, hiszen a mások és az önmaga tetteinek megértése, elfogadása nélkül egyre csak növekszik és mélyül benne és a körülötte levők között a szakadék és távolság. Valójában e szembenézés segíti megérteni és elfogadni az embereket és önmagát, illetve ennek köszönhetően lel barátokra és önmagára, így válhat számára teljessé a világ.

Az Október, Október kalandokkal teli és fordulatokban gazdag regény, ami nagyszerűn szemlélteti, hogy az apró rezdüléseknek, mozdulatoknak, a feltörő emlékeknek milyen nagy súlya lehet, mennyi minden következhet belőlük, s mennyire sok további fordulatnak és szerteágazó történetnek válhatnak a forrásává. A titkok leleplezése nemcsak elkerülhetetlen, hanem mindannyiszor tükröt is tart a szereplőknek.

Katya Balen regénye óhatatlanul arra készteti az olvasót, hogy a saját történetének darabkáit is elkezdje megkeresni, és egymáshoz illeszteni, mint törött cserepeket, amelyekből talán összeállhat az elrejtett teljes egész.

 

Katya Balen: Október, Október, ford. Rét Viktória, Pagony Kiadó, Abszolút Könyvek sorozat, Budapest, 2023


 

Főoldal

2024. február 15.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png