Mándy Iván

„Nem a történet foglalkoztatta, hanem az, ahogy előadták.

A manírok, az előadásmód, a szóhasználat - ezek érdekelték"

beszélgetés Mándy Ivánról Vojtek Évával,
a Különlegességi (Lukács) cukrászda egykori alkalmazottjával

„A nőkön belül egészen különös helyet foglalnak el az életemben a presszósnők. Talán,
amiért korábban mindig oda menekültem áldatlan családi helyzetemből, ahol, hogy
sematikusan fejezzem ki magamat, otthont találtam. A presszósnők uniformisától egy
időben úgy elájultam, mint régen a cselédek és varrólányok a katonaruhától."
Bertha Bulcsú : [Beszélgetés] Mándy Iván[nal] = B.B.: Írók műhelyében (Szépirodalmi, Bp., 1973. 324.)

Először kezdjük azzal, ki is vagy te, és hol dolgoztál, amikor Mándyval találkoztál...

Vojtek Évának hívnak, 1974-ben végeztem egy vendéglátó-ipari szakközépiskolában. Először a Gerbaud-üzletlánchoz tartozó Különlegességi cukrászdában dolgoztam, amelynek a régi, becsületes neve: Lukács cukrászda. Itt találkoztam vele. Mind a mai napig cukrászdaként üzemel az intézmény, hol Különlegességi, hol Lukács néven. Az Izabella utca és az Andrássy út sarkán található, elegáns hely. Reggel mikor mentünk dolgozni, már fantasztikus kávéillat lengte be az egész környéket, mert minden napra ott pörkölték frissen a kávét - nem csak a Különlegességibe, hanem a Művészbe, a Nagy Gerbaud-ba, a Kis Gerbaud-ba és az Aero presszóba, tehát a Gerbaud-lánc összes cukrászdájába. Hajnal négykor bement a fűtő, begyújtott a hatalmas sütőkemencékbe. A cukrászok és a kelt tésztások hatkor kezdtek. Mi, felszolgálók fél hétre jártunk, az üzlet nyolckor nyitott. Abban az időben, amikor itt dolgoztam, '74-től '76-ig, nem bonyolított nagy forgalmat a hely, de az ínyencek ismerték a finom termékek miatt. Főleg szombaton és vasárnap jártak hozzánk egészen távolról is süteményezni a vendégek. Velünk szemben állt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Belügyminisztériumnak is valamilyen épülete. Itt voltak a külföldieket ellátó hivatalok, a Bábszínház, a Képzőművészeti Egyetem, közintézmények - ezekről a helyekről is sok látogatónk akadt.

Vojtek Éva a Különlegességi uniformisában

Mándyn kívül ismertél más művészeket, híres embereket, akik a Lukácsba jártak?

Lehet, hogy más művészekkel is napi kapcsolatban álltam, de 18 évesen az ember nem tudja, hogy ki kicsoda, és nem is nagyon érdeklik az idősebb hölgyek és urak. Sportolók sokat jártak ide. A vízilabdázók, a Faragó-Csapó-féle banda, ők állandóan itt tartották a megbeszéléseiket, s a fagyi- és parfékészletünket pillanatok alatt megették. Híres színészek is megfordultak, vagy említhetném még Schaffer László fotóművészt. A főnöknőnk, Teca néni férje, Zentay Ferenc is színész volt, egy korrekt, kellemes úriember, ő is idevonzott egy csapatot. De káderek is jöttek a környékről.

Mándy egyik kedvenc tevékenysége közben

Hogyan ismerkedtél meg Mándyval?

Az első beszélgetésünkre jól emlékszem. Már hetek óta kiszolgáltam őt, mindig kávét és sand kuglófot kért - ez egy nagyon száraz sütemény. Kuglóf, csokifonddal leöntve, alatta egy kis lekvárral. Odamentem hozzá, és azt mondtam: megkérdezhetem, ha már hetek óta hordom önnek, hogy mit bír ebben szeretni. Azt válaszolta, hogy jajj, hát a sand kuglóf a sivatag száraz homokja. Gondoltam, ezzel az emberrel én nem fogok sokat beszélni... Teljesen tükrözte a jellemét ez a felelet. Úgy látszott, hogy amolyan csodabogár, különc, akivel nem lehet csak úgy cseverészni, mint a többi vendéggel. De aztán egy idő után már ő keresett a cukrászdában, hogy bent van-e az Évike. Ha felszolgáltam, mindig a földszint bal hármasra ült vagy fel az erkély kettesre. Fentről be lehetett látni az egész földszintet, a süteményes pulttól kezdve a vendégekig.

A Különlegességi felszolgálói - az Abbáziában

Miről beszélgettél vele?

Teljesen hétköznapi dolgokról. Körbeálltuk hárman, négyen is, kérdezett minket, aztán csak hallgatott és mosolygott. Olyannak maradt meg az emlékeimben, mint egy törékeny madárka. Félénk, tapintatos, szelíd volt. Vékony, és alacsonyabb nálam. Ha csak egyetlen dolgot kellene mondanom róla: finom kis úriemberként viselkedett.
Mindig egyedül, asztaltársaság nélkül ücsörgött. Csöndes vendégnek számított, a többiek, a bennfentesebbek mondták, hogy ki ő, mert az elején én még egyáltalán nem ismertem. Nagyon sokat beszélgettünk. Olyanokat kérdezett, hogy melyik iskolában tanultam, mi a kedvenc színem, hova járunk a kolleganőimmel, mit néztünk meg a moziban - ilyen apróságokat. Könnyed beszélgetések voltak, semmi mélyre ásás. Szerintem ő ezt terepmunkának tekintette, itt találta meg a novellái, regényei szereplőit. És a vendéglátóipar erre nagyon is alkalmas. A háború után rengeteg - hogy úgy mondjam - nagyságos asszony, úrinő talált a szakmában állást, egy másik jelentős része pedig a vendéglátásban dolgozóknak a bezárt bordélyházakból menesztett nőkből került ki. Ezért az ilyen helyeken felszolgáló nőkről elég vegyes kép alakulhatott ki, főként az '50-es, '60-as években. Ismertem például egy korábbi kormánybiztos feleségét, aki szintén vendéglátásban dolgozott, miután a kitelepítést is át kellett élnie...

"Tulajdonképpen a Tisza Kálmán tér [a mai Köztársaság tér] volt nekem a gyermekkorom tere"

Hogyan kell elképzelni egy beszélgetést Mándyval? Ő kérdezgetett nagyobbrészt?

Délelőtt érkezett, amikor még nem volt nagy forgalom. Ha egy vendég egyedül ült, nekünk megmondták, hogy menjünk oda hozzá, kérdezzük meg tőle, hogy érzi magát, finom-e a kávé, kér-e még valamit. Törzsvendégekhez - aminek ő is számított - végképp. És ha egy vendég egyedül ül, és látod, hogy mondani akar valamit, eleve automatikusan odalépsz hozzá. Hiszen a vendéglátósok nem csak felszolgálnak, hanem lelket is ápolnak. Mándy elég zárkózott embernek tűnt.

"A Mátyás térről egy elég jellegzetes novellát írtam, ez a Könnyező fák."

Hogy öltözködött? Mit csinált bent: olvasott, írt?

A ruházatára sohasem lehetett panasz. Ápolt, tipp-topp ember volt. Abszolút konvencionális ruhákban járt, szürke nadrág, ing, mellény, esetleg zakó. Soha nem láttam lazábban öltözve. Kedves, mosolygós, nyitott, mindenkire kíváncsi emberként emlékszem rá. A kérdéseit nem udvariasságból, illemből tette fel, inkább azt leste, hogyan válaszolunk rá. Jó megfigyelőnek tűnt, leszűrte például a beszédből, ha valaki vidékről jött fel. Nem a történet foglalkoztatta, hanem az, ahogy előadták. A manírok, az előadásmód, a szóhasználat - ezek érdekelték. Egyébként jegyzetelt is sokszor, mikor magára maradt az üzletben. Rengeteg kis cetlivel érkezett. De az is jellemző, hogy nem kért papírt tőlünk, mindig akadt nála. Precíz volt. Sokan tartoztak - Mándy nem, ő soha, senkinek. Arra nem emlékszem, hogy olvasott volna bent. Inkább csak bámészkodott, hallgatta a körülötte ülőket. Néha irodalmi lappal jött be. Ha kértük, ideadta, és amíg nálunk tartózkodott, elolvastunk belőle egy-egy írást. Kaptam tőle egy könyvet, az Autóbusz és Iguanát [ez egy akkor kortársnak számító amerikai elbeszélők műveit tartalmazó, 1968-ban megjelent kötet - D.F.]. Megmutattam neki egyszer egy írásomat - azt mondta rá, hogy nem is lenne rossz, csak a végét elrontottam. Átnézte, elmondta, mi nem jó benne.

A régi Teleki tér - a Telekin "[m]inden sarkon volt legalább egy kocsma... Oda bevetődtem egy fröccsre,
és ... csak hallgattam a beszélgetéseket, és azért ezekből a beszélgetésekből én nagyon sokat kaptam."

Honnan jött a Különlegességibe, és hová tartott innen?

Nálunk kezdett, mindig kávéval és ezzel a szörnyű sand kuglóffal. Amikor szedte a sátorfáját, az Abbáziába vagy a Savoyba indult. Sokszor a Savoyban ebédelt - tudom, mert jó kapcsolatban álltunk a srácokkal, akik ott dolgoztak. A Lidóba is járt, mindig menüt evett, nem költött sokat. A végállomás a Művész cukrászda volt, ott már társasága is akadt. A Gerbaud-ban is előfordult. Olykor-olykor fordított irányban tette meg az utat. Életformaként űzte ezt, az utolsó mohikánok egyikeként.

Mándy Iván sírja a Kerepesi temetőben (34/1-1-39)
Bertha Bulcsu (Mándy Fiumei úti lakásának erkélyén állva, a Kerepesit nézve):
"- Nem zavar ez a temető?"
Mándy Iván: "- Nem... Még az a jó, hogy ez itt van..."

Olvastál tőle valamit?

A Régi idők fociját láttam. Nem nagyon jutott időm az olvasásra. Amikor '76-ban elmentem a Különlegességiből, a Korona cukrászdába kerültem, a Korona Pódium időszakában. Itt pezsgő színházi élet volt, Mikes Lilla szervezte a rendezvényeket. Ruttkai Évára épült a Pódium, de Darvas Iván, Bessenyei Ferenc, Paudits Béla is felléptek. A Pódium elvitte minden időmet. Olvastam Mándytól, de így utólag már alig emlékszem rá. És egy vendéglátósnak, aki ugye reggeltől estig dolgozott, nem is maradt semmire ideje... Távol állt Mándytól amúgy, hogy a saját könyveit reklámozza másoknak. Egyáltalán nem tartotta fontosnak, hogy tudják körülötte, mivel foglalkozik.

(Darvasi Ferenc)

Mándy Ivánhoz kapcsolódó anyagok a barkaonline.hu oldalon:

Beszélgetés Sándor Ivánnal Mándyról

Ménesi Gábor: "Maradt egy árva fa" - Mándy Iván novelláiról (olvasónapló)

Darvasi Ferenc: Láthatatlan, titkos barátok - Mándy Iván, Molnár Ferenc, Kiss Ottó (olvasónapló)

Darvasi Ferenc: Otthon lenni - Mándy Iván: A villamos (olvasónapló)