Versek
Versek
„Ma nyugodt szobában ér el a hallgatás, / sors csillan tollam hegyén, aranylón a láz, megtelik kacajjal a ház, / hajt a világló akarat, / s az éj rejtőző jelet ad.” Ungvári László Zsolt versei...
„s forralnánk nedveinket száz fokosra, / hogy megégett dolgainkat lemossa. / Csak ami most. Ne ezt. Cserélni kéne.” Becsy András verse.
„Ami benned hulló levél, nem bennem ér földet, / s mi bennem, az benned szélfúvásra nem lel. / Van hallgatni miről.” Géczi János versei.
„Fiókák és új dallamok a születő galaxisnak ható, / Egyre izgalmasabb fakoronában! / A hetvenes évek New Yorkja volt az a környék, / Dühöngött benne a fékeveszett béke.”
„Amikor először jártunk lenn a pokolban, / mi voltunk a legolcsóbb árucikk. Százával / vettünk magunkból, ama teher fejében, / mit elhagytunk, ők majd rendezik.” Szondy György versei a legfrissebb...
„a hétköznapok ihlettelenségében újabb és / újabb verseket felejtek el egy-két szóból / kibomolható jegyzékét felhőséták lila / nyugathasadásának” - Mohácsi Balázs versei.
„Pedig kívánta / volna még a kép, az aranymetszés arányai / helyett csak a testedet, a rajtad elkent vér-vörös / festék lett az ösztönös lendület: a téged harapó / mozgatóideg.” Szilágyi András...
„Véglegesre száradni bármilyen közösség / Ölén, ez mióta lett maga az üdvösség? / Elbűvölő, szeretnivaló fejleménynek / Tetszik a lakosság – de mondom máshogy: / Öregszem?” - Szálinger Balázs verse.
„A tavon járni hívott a / szél és a föld, / mert fuldokoltam a tűzben.” Turai Laura versei a Bárkából.
„Aki ütött, nem én voltam. / Szóval, tenyérrel: az nem én. / És nem ő volt, aki ütött, / mikor ütött, szegény.” Nógrádi Gábor versei.
