Változatos múlt

 

Kulakbanat_borito.png 

 

Erdész Ádám

 

A nép ellensége: a kulák

 

A 20. századi diktatúrák propagandistái sokféle ellenségképet alkottak. Minél nagyobb volt a társadalmi ellenállás egy-egy erőszakra épülő politikai rezsimmel szemben, annál fontosabb volt az ellenség arcának felmutatása. A mindenre elszánt, gonosz ellenségre mutatva meg lehetett magyarázni, hogy miért adódnak nehézségek és miért késik a tejjel-mézzel folyó kánaán eljövetele. A különböző színű diktatúrák bukása után lassan az ellenségképek többsége feledésbe merült. Van azonban egy-két, különösen határozott kontúrokkal rajzolt s éveken keresztül mutogatott diabolikus fogura, amely évtizedek múltán sem halványodik el. Ezek közé tartozik a kulák alakja is. Milyen volt a kulák? Először is rettenetesen kövér, kabátjának gombjai épp, hogy le nem pattantak irdatlan méretű hasáról. Többnyire bajusszal ábrázolták, kalapot és csizmát viselt, sok rajzon élvetegen pipázott. Lusta volt, rosszindulatú, korlátolt, sőt buta, viszont, amikor a nép államának kellett ártani, vágott az esze, mint a borotva.

 

K__perny__felv__tel__18_.png

 

A Rákosi-korszakban éveken keresztül beszéltek a falusi osztályellenség e prototípusáról, a lapokban egymást érték a kulákokról készült gúnyrajzok. Hogy a kulák alakját nemzedékek múltán is sokan fel tudják idézni, az mégsem a nagy ambícióval dolgozó propagandistáknak köszönhető. A kommunista diktatúra a kulákellenes propagandával egy széles, a vidéki társadalomban komoly tekintéllyel bíró réteget sértett meg, gazdasági és erkölcsi értékeiben. Mégpedig nagyon mélyen, újra és újra, kíméletlen kegyetlenséggel. A sérelem tudata az érintettek körében nem múlt el, generációkon keresztül átöröklődtek a rossz emlékek. A helyenként máig parázsló sérelemtudat szakmán kívüli olvasókat is hozott a kulák tematikával foglalkozó történeti munkáknak. Ugyanakkor mindezidáig nem született olyan könyv, amely ezt a témát a szakma és a szélesebb közönség számára egyaránt feldolgozta volna. Sőt, a hosszabb ideje folyó kutatások ellenére, a fontosabb kérdésekben is maradt homály, például elég sok bizonytalanság övezte a kuláklisták kérdését.

Most viszont megjelent egy olyan könyv, amely egyszerre nóvumokat hozó történeti összefoglalás és a szélesebb közönség számára is érdekes, színes olvasmány. A Mezőgazdasági Múzeumban két napja mutatták be Tóth Judit Kulákbánat – Kulákellenes propaganda a Ludas Matyiban című könyvét. A terjedelmes, több mint 330 oldalas könyvben a szerző két egymásra vetített látószögből vizsgálta meg választott témáját. Egyfelől sorra vette a kuláknak minősített gazdaelittel kapcsolatos politikai, társadalomtörténeti kérdéseket, másfelől vizsgálta a propagandát, annak is az egyik leghatásosabb korbeli fórumát, a Ludas Matyi című élclap kulákábrázolását. A két közelítés együttes alkalmazása rendkívül termékenynek bizonyult. Az eredmény egyfelől egy szabályos, nagyon jó stílusú értekező szöveg. Tóth Judit nagy forrásbázisra támaszkodó írásában nem ítélkezik, hanem történészi távolságtartással politikai és társadalmi struktúrákat és folyamatokat mutat be. Viszont a könyv szövegébe ágyazódik a Ludas Matyiból vett, mintegy 90 színes illusztráció. A könyv második részében az élclap karikatúrái kerülnek a középpontba, a szerző tematikus fejezetekben mutatja be és elemzi a rajzokat. Bár a korbeli gúnyrajzokat magyarázó, és azok politikai kontextusát bemutató szövegek ugyanolyan távolságtartóak, mint a nyitó fejezetek, ezekben a részekben a karikatúráknak köszönhetően mégis elevenen felizzik a múlt. A történészi távolságtartás és a képi források által közvetlenül megjelenített múlt együttes jelenléte kimondottan izgalmassá teszi a könyvet. A következetesen alkalmazott kettős ábrázolás miatt gondolom azt, hogy Tóth Judit könyve népszerű lesz. A könyv címe is kettős jelentésű: a kulák-tematikára szakosodott Pályi Jenő 1951-ben Kulákbánat cím alatt rajzolta meg a tsz-csoport beadási, mélyszántási és kulturális eredményei miatt megsemmisülten borongó, borzasztóan kövér kulák alakját. Ugyanakkor a könyv címe mást is kifejez, az önálló, gazdasági és önkormányzati tapasztalatokkal rendelkező gazdaréteg saját sorsát illető bánatát.

 

K__perny__felv__tel__17_.png

 

A könyv első részében olvashattunk az ’50-es évek parasztpolitikájáról, a paraszti terhekről, a kulák ellenséggé válásának folyamatáról. Különösen érdekes a Ki a kulák? című fejezet, amelyben Tóth Judit sorra veszi a kulákká minősítés kritériumait. Úgy tudtuk, azokat sorolhatták a kulákok közé, akiknek 25 hold területű vagy 350 aranykorona értékű földje volt. A könyvből az derül ki, a valóság sokkal bonyolultabb képet mutat. A Magyar Dolgozók Pártja egyik oldalon megpróbálta a középbirtokos parasztságot – „a dolgozó parasztokat” – leválasztani a „nagygazdák”-ról, hiszen ez a két réteg hasonló stratégiát követett. Ez a törekvés feljebb tolta a határt, viszont a nagyobb földterület birtokosai hiába váltak meg földjeik egy részétől, a kulák-minősítéstől nem szabadulhattak meg. Ugyanis a közellátás helyzete nem javult, továbbra is fel kellett mutatni a kártékony falusi osztályellenséget. Tóth Judit pontosan felidézi, hogy nyílt ki e kategória a kisebb területen gazdálkodó intenzív zöldségtermelők, a szőlőbirtokosok, a cséplőgép-tulajdonosok, a fuvarozók és más csoportok felé. Adódik a kérdés, milyen széles is volt ez a réteg? Tóth Judit vállalkozott a nyilvántartások áttekintésére, ám a számok bizonytalanok. Az MDP 1949-es kongresszusára készült jelentés 104 000 kulákkal számolt. Az egymást követő adatok legfontosabb tanúsága az, hogy még 1952-ben is 70 000 fölött volt a nyilvántartott kulákok száma, holott a birtok nagyságát rögzítő gazdalajstromok szerint ekkor 30 000-nél alig több ember rendelkezett 25 holdnál nagyobb földterülettel. Azaz hiába váltak meg földektől, a stigmatizált helyzetből nem lehetett szabadulni.

 

K__perny__felv__tel__19_.png

 

A könyv leglátványosabb része a „kollektív agitátor”, a Ludas Matyi karikatúráinak tematikus rendbe szedett bemutatása és elemzése. A fejezetek a következő sorrendben követik egymást: A beszolgáltatási kötelezettség megszegői; A közellátás kártevői; A szabotáló kulák; Minden, ami fekete; A klerikális reakció szövetségesei; Az imperialisták ügynökei: a rémhírterjesztő kulákok; A kollektivizálás kerékkötői; Állatszimbólumok. Egymás után villannak fel a gondosan kiválasztott karikatúrák Zsíros gazdáról, aki nem szánt, nem vet, hogy kevesebb legyen az élelem, aki kenyérrel eteti a disznóit, aki, noha lusta, de mégis tele a kamrája elrejtett terményekkel, és így tovább. A fekete szín a feketevágásokra utal, amely kedvelt témája volt a Ludas Matyi rajzolóinak. Az állatszimbólumok között ott találjuk a károgó varjakat, a baglyot, amely a kulákkal együtt huhog, a disznót, amely éppen olyan, mint a kulák. Mellesleg a hörcsög is éppen olyan, mindkettőnek van pofája eldugni a terményt. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a kulákellenes agitáció idején egészen súlyos közellátási nehézségek voltak, de a Rákosi-rendszer inkább vállalta a hiányt. Ez sem volt nagy ár azért, hogy a legerősebb, önálló egzisztenciával rendelkező vidéki társadalmi réteget megtörjék. – Rövid ismertetésünkben csak néhány mozzanatot villantottunk fel Tóth Judit, több rétegű, izgalmas munkájából, amely az egyik legérdekesebb, Rákosi-korszakról szóló könyv.


Főoldal

2021. július 02.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Illyés Gyula és a magyar halloweenA Nagyszalonta-Doboz sertéstengely, avagy a makkoltatás, ami összeköt
Bék Timur versei Gál János: Kísérletezés, Költő Imre újabb szenvedéseiFalusi Márton: Dal, ellendalKiss Judit Ágnes humoros versei
Fehér Béla: Közösségi hálóGömöri György: Harmadik karantén-naplóLantos László Triceps: Jézus fiaOravecz Imre: Alkonynapló
Márton László: Nibelungok – Negyedik felvonásMárton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanom
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA