Tárca


DobosLaszlo

 

Tőzsér Árpád

 

Dobos László halálára

 

(1930–2014)

 

Meghalt Dobos László, a jeles író és politikus, jó fél évszázadon keresztül a szlovákiai magyar irodalom és szellemiség legnagyobb formátumú szervezője, vállalkozója, a fél szlovákiai magyar irodalom munkaadója.

Az ötvenes években tulajdonképpen ő szervezte meg Szlovákiában a magyar irodalmi élet intézményeit. Írószervezetet, könyvkiadót, irodalmi folyóiratot, különböző lapokat alapított és vezetett, a prágai tavasz idején a szlovák kormány tárca nélküli minisztere, amiért aztán Csehszlovákia szovjet megszállása után megkapta „méltó” büntetését: a husáki időkben, azaz húsz évig megbélyegzett és űzött ember volt. 1989 után tért vissza a közéletbe, amikor is a Csemadok országos tiszteletbeli elnökévé választották, majd az Együttélés politikai mozgalom színeiben a szovák parlament képviselője. 1989–1991 között a Magyarok Világszövetségének társelnöke, majd alelnöke. S közéleti tevékenységével párhuzamosan újra vezetője a Madách Könyvkiadónak, majd 1994-től a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatója.

            Az 1969 és 1989 közötti húsz évben írja meg legjobb regényeit: az Egy szál ingbent (1976) és a Hólepedőt (1979), s ebben az időben jelennek meg gazdag közírói tevékenységét összefoglaló publicisztikai gyüjteményei is.

Dobos prózaíróként a hagyományos vallomásos próza műfaját műveli, állandó témája a felvidéki magyarság történelmi megpróbáltatásai. Amiben mégis ellép a hagyományoktól, az egyfajta sajátos lélektani igény (s főleg ebben az igényben különbözik attól a „népi iskolától“, amelybe mindegyre besorolták). Ez a műformálási plusz leginkább a Hólepedőben figyelhető meg, amely tulajdonképpen a közéletből kiszorított író regényes parabolája. Hőse egy tanárnő, aki a „nyilvános társtalanság kínjaiból” a halálba akar menekülni, de csak a kórházi ágy és gipszpáncélok fogságába kerül, ahol a tudatregényekből tanult módszerrel gondolja újra életét. A lélektani igény Dobos egyéb regényeiben nem ennyire nyilvánvaló, de a nyomott, monoton, zsoltáros tudatfolyamokban szinte mindenhol tetten érhető.

            A fentiekből is kiderül, mennyire változatos, sokrétű volt Dobos László munkássága, tevékenységének legjellemzőbb két területe talán mégis az Irodalmi Szemle című folyóirat (főleg annak kezdeti szakasza) és a Madách Könyv- és Lapkiadó volt. Mindkettő létrejötténél Dobos bábáskodott. E sorok írójának viszont abban a szerencsében volt része, hogy itt is, ott is hosszú éveken keresztül munkatársa lehetett az írónak, s így közvetlen közelről figyelhette meg életének alakulását.

            Az írók, politikusok külső megjelenését nemigen szokták a meghatározó ismérvek közé sorolni, Dobos magas termete, tekintélyt parancsoló komolysága viszont, azt hiszem, elidegeníthetetlen része volt teljes habitusának: ha ő valamiről beszélni kezdett, az mindjárt nagyvonalú kezdeményezés lett. Például az Irodalmi Szemle szerkesztősége mint a Szlovák Írószövetség magyar fóruma, sokáig az írószövetség épületében székelt (a mai Štefánik utcában, az ún. Szlovák Állam idején a magyar nagykövetség székhelye volt itt, a lap helyét az épületben szintén Dobos „harcolta” ki). Az Irodalmi Szemle szerkesztősége olyan elegáns helyiségben, helyen volt, hogy az Írószövetség külföldi vendégei rendre ott álltak meg először, s Dobost nézték az írószövetség elnökének. Lapunk (illetve hát persze elsősorban Dobos lapja) ezen külsőségeknek megfelelően (s persze nem ezek folyományaként) erős külföldi kapcsolatokkal rendelkezett, s mindig is a közép-európai régiók fórumának ambíciójával dolgozott. S hasonlóképpen, a Dobos által igazgatott Madách Könyvkiadó is túlnőtte a nemzetiségi kiadó méreteit, volt úgy, hogy évente közel száz könyvet ki tudott adni, közvetítette a cseh és szlovák irodalom kiemelkedő alkotásait a magyarországi olvasóközönség felé, s a közös könyvkiadási szerződések alapján a kiadó kiadványai a magyarországi könyvpiacon is tartósan jelen tudtak lenni.

            Azaz, a szlovákiai magyar szellemiséget és főleg irodalmat akármelyik kiterjedésénél fogva vizsgáljuk, Dobos László személyiségébe ütközünk: az elmúlt fél század jellegzetes, emblematikus alakja volt, nagy tervekkel és nagy teljesítményekkel. Ebben a korszakban tájainkon persze sok volt a nagy képzeletű, tehetséges ember: ő azon kevesek közül való volt, akik meg is tudták valósítani terveiket.

            A „hegyek alatt” (Szalatnai Rezső nevezte így a felvidéki régiókat), az „Északi Géniusz” tájain (ezt Dobos szájából hallottam sokszor) Dobos László halálával egy korszak ért véget. 

 


 

Főoldal

 

2014. július 28.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szerkesztőségi információDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-benBodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjban
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Szálinger Balázs: A siriusiakHodossy Gyula verseiLackfi János: A húsvirág zsoltáraSzékely Csaba Ady Endre-paródiái
Prózák
Tóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkraTemesi Ferenc: Méretségi vizsla
Kritikák
RendszerújraHideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA