Csapody Kinga

Primula

450 Ft, nézegette a nő a bedobált reklámújságot. Évről évre célozgat, elmeséli, hogy mennyire szereti őket, hogy ez a cserépnyi, színes, vidám kajlaság jelenti számára azt, hogy itt van a tavasz. Mindig hümmögés a válasz, az a fajta, amitől az ember elkezd reménykedni, hogy jó, most ugyan nem ugrik a másik, hogy egyből vegyen egy raklappal, de talán, mondjuk a legközelebbi vásárláskor a szatyorból, a csülök mellől, kikandikál a kankalin is. Aztán persze nem. Nőnap előtt már beérné a sárgás-narancsos helyett a rózsaszínnel is, majd 8-án este mindig a legmeggyőzőbb hangján biztosítja, hogy világ életében erre a csokorra (amiről nehéz eldönteni, hogy az ára vagy az ízléstelensége nagyobb), na, pont erre vágyott. Majd egyből felszúrja radiátor mellé, fejjel lefelé, a többi száradó virág közé - home made potpourri.

Gimiben mindig kiküldték őket a fiúk a teremből, míg szépen kiporciózták a hóvirágokat a padokra. Persze nem egyformán voltak azok a csokrok tömöttek, frissek. Diszkréten, de egyértelműen árulkodtak arról, hogy ki számít jó nőnek az osztályban. Ott volt a legjobb barát, egy külön rituálé, a nőnapi virágért névnapi meglepi járt, a sokadik költözésnél keveredett el a levél, amelyen ez állt, Köszi az ajándékot, de az egészben a puszi volt a legjobb. Akkoriban a nő - aki nem is volt még nő - ezen könnyen továbblépett, hiszen márciusban már elő lehetett szedni az új tavaszi kollekciót. Reggelente az anyjával jó pár csörtéjébe került, hogy a legfrissebb szerzeményekben léphessen ki a lakásból, mert szerinte -az anya szerint - ahhoz a hosszúságú szoknyához sem az év-, sem a napszak nem alkalmas. De megérte. Az osztályfőnököt ugyan a szívszélütés kerülgette a látványtól, de ami fontosabb volt, a végzős fiúkat is. Ha nem is pont az, de valami nagyon hasonló, a tünetek egyeztek: emelkedő pulzusszám és vérnyomás, beszéd helyett makogás. Ilyenkor általában suli utánra már biztosítva volt a randi. Amit szigorúan az akkor nyílt gyorsétterem arany M betűje alá, a teraszra kellett szervezni, nem csak azért, mert vagány volt a hosszú sültkrumpliszálakat a vanília fagyiba döfni finoman, és arról szopogatni le, hanem, mert mindezt nem csak az ott sajtburgerevőversenyt rendező lúzer osztálytársak, de a hazafelé tartók is láthatták. Az egy szál vörös rózsát hanyag eleganciával kellett a kiürült papírpohárba állítani, lehetőleg valami feltűnő helyre, majd hazafelé úgy babrálni vele, mint a régi filmeken a kisasszonyok a napernyőjükkel tették.
Arra is emlékszik, hogy az egyik hősszerelmes roppant romantikus ötletnek tartotta rózsaszirmokkal telihinteni az ágyat, amiben ő konkrétan még benne aludt, és emiatt képes volt a szülőkkel is egyezkedni. Sima ügy, gondolta, nem kell csengetnie, beengedik, fellopózik, szór, s elnyeri méltó jutalmat, mint a szőke herceg. A mesében. A valóságban a hintés után söprés, lapát lett, akkoriban émelyítőnek találta az ilyen gesztusokat, főleg, mert azt a kókadt kórót, amit előző este a bőrdzsekis basszeros tollal a kezére firkantott, annál menőbbnek.

Februárban már az üzletek is készülnek a tavaszra, lesöprik a polcokat, szabadulni akarnak a nehéz téli cuccoktól, ennek legjobb hozadéka a sok kiárusítás. Tegnap vett is egy ceruzanadrágot, meg két bokáig érő kötött kardigánt, jó melegek, különben is 50%-os leárazás volt, megérte. Mondjuk, egy kis liba majdnem elhappolta a csizmát, amit kiszúrt még magának, de amikor ránézett, s kellően kimért arisztokratikussággal tanácsolta neki, hogy a szoknyája anyagához és hosszához inkább papucsot keressen - na, az hatott. Ez az öröm körülbelül addig tartott, mint amikor Szörnyella azt hitte, hogy legyőzte a 101kiskutyát. Úgy is érezte magát.

Ma meg itt ül, és bámulja a grafikusokat dicsérő, rózsaszín szívecskékkel gazdagon meghintett szóróanyagot a helytől, ahol a legkisebb is számít. Egy pillantás a pénztárcába, két nagy kerek, meg egy kisebb, hirtelen meg is győzi magát arról, hogy ez kell, megéri, mert hátha, mert ki tudja, talán egy primula is csinálhat tavaszt.