Színház

 

szinpadkep_Hamlear.jpg

 

Fazekas Sándor

 

Hamlear – a dán királyfiból lett brit király

 

Az idei gyulai Shakespeare Fesztivált egy igazán sikeres produkció zárta, amely a Gyulai Várszínház és a Dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház közös vállalkozásaként valósult meg, Őze Áron rendezésében. A nézők még a vasárnapi ősbemutató előtt, pénteken délután – a Kamarateremben megrendezett Shakespeare és Győrei Zsolt című beszélgetésen, majd az új dráma kötetbemutatóján, mert a művet a Gyulai Várszínház a Gondolat Kiadóval közösen meg is jelentette – közelebbről is megismerkedhettek a szerzőkkel, Győrei Zsolttal és Schlachtovszky Csabával, akik már évtizedek óta összeszokott szerzőpárost alkotnak, a Pitymalló Kesely fantázianevű írótársulásban. Az elnevezés árulkodó: mutatja a régi korok nyelvezete iránti elkötelezettséget, másrészt a pitymallás, amely hajnalodást jelent, a hajdani pályakezdésre utal. A kesely a keselyű régies alakja, amellyel önironikusan magukat írják le: a régi kor irodalmán élősködő dögmadárként láttatják magukat. Két regényük (Emmuska, Orczy Emma bárónő korából, és a Magyariné szeretője, Hatvani István, a magyar Faust idejéből, száz évvel korábbról) mellett több drámakötetet is jegyeznek, Győrei pedig műfordítással is foglalkozik. Drámaíróként eddig aránylag kevesebb figyelmet kaptak, pedig a most látott előadás is ékesen bizonyítja, hogy sajátos stílusuk képes megszólítani a közönséget. A darabhoz méltó előadásban minden adott volt a sikerhez, ami nem is maradt el. Azt lehet mondani, hogy a telt házas nézőtér az első pillanattól kezdve ráhangolódott arra a meglehetősen kacifántos nyelvezetre és észjárásra, amely szerzőink sajátja. A rengeteg kulturális utalás, áthallás és idézet szinte záporozott a színpadról, helyenként szóviccekkel, poénokkal fűszerezve.

 

Nagy_Ervin.jpg

 

A darab a Hamlet és a Lear király történetének összeolvasztása: Hamlear nem hal meg, hanem születik három leánya, akikkel furcsa viszonyt ápol. Az emigráns magyar, Bánk bán pedig Horatio helyére illeszkedik be a történetbe, Hamlear furcsa, helyenként virtuskodó, tisztaságmániás jóbarátjaként. A szöveg egyszerre régies, hiszen idézi és megidézi Arany Hamlet-fordítását, illetve Vörösmarty Lear királyát, ugyanakkor, ahogyan azt megszokhattuk a szerzőpáros korábbi műveiben, egy mai nyelvi humorral átszőtt, friss, sajátos stílusú szöveget kapunk, sok abszurd megoldással és szójátékkal. A vár ideális terepet kínál az előadáshoz; a jelmezek látványosak.

 

Hamlear_csoport.jpg

 

Az erős színészgárda számára jutalomjáték-lehetőséget kínál ez az abszurd Shakespeare-iáda, amellyel tudnak is élni. Nagy Ervin és Sipos Imre között kiváló a kapcsolat: a korábbi osztálytársak teljesen egy húron pendülnek, ami nagyon fontos a darab szempontjából, hiszen Bánk Bán társfőszereplőként áll Hamlear mellett. Míg a főpróbán a címszereplő visszafogottabb alakítást nyújtott, az előadáson már egyáltalán nem fogta vissza magát; ez a váltás teljesen szándékos volt. Persze Nagy Ervin az egyik húzónév, aki egész életében fürdik a közönség szeretetében, és azt is tudjuk, hogy az ősbemutatón az ember igyekszik bebiztosítani magát; nem kétséges, hogy néhány előadás múlva már egy kevésbé szélsőséges előadásmódot fog követni. Az tőle természetes, hogy ezt leszámítva remekül teljesített. Bánk bán megformálója, Sipos Imre érthető, pontos alakításával jól pontozta ellen Nagy Ervin játékát: ő vitte a darabban a magyar vonalat, megelevenítve a magyar Hamlet, Bánk bán karikatúráját. Edmund és Edgar kettős szerepe szintén nagyszerű lehetőséget ad a színésznek, amellyel Ágoston Péter maradéktalanul él is: teljes átéléssel és fanatizmussal alakítja A gyűrűk ura Gollam-Szméagol karakterét. Marjai Virág Opheliája szintén meggyőzően hozza a tenyeres-talpas anti-Opheliát, de Reganként is saját jelenléttel rendelkező, egyenletes és átgondolt alakítást nyújt. Papp János friss és erőteljes, lendületes játékát szintén öröm volt látni a színpadon. Kovács Vandától is megszoktuk, hogy teljes átéléssel dolgozik, és az abszurd elemeket bőven tartalmazó előadásban is lubickol. A nézőnek szinte hiányérzete van, hogy miért nem kapott még nagyobb súlyt az előadásban; hiányoltam például az anya-gyermek kapcsolat megjelenítését a Hamlet-átiratból. Claudius (Vasvári Csaba) pösze, enyhén LMBTQ-jelleget öltő alakítása jól fokozta a színpadon tapasztalható általános zűrzavart, amelyben minden szereplő szépen megtalálta a maga helyét és karakterét.

 

Lear_lanyai.jpg

 

Cordelia Alberti Zsófi alakításában szintén igen meggyőző alakítást nyújt; a színésznő általában pozitív karaktereket szokott alakítani (mint például a Szentivánéji álom Hermiája), de ez nem tartotta vissza a gonosz meggyőző ábrázolásától. Itt talán szerencsésebb lett volna úgy megírni a karaktert, hogy örökké rosszra törjön, de mindig jót műveljen, mert így Hamlear folyamatos imádata a maliciózus nőszeméllyel kapcsolatban nem volt motiválható mással, mint az abszurd kifacsart logikájával. Jó volt látni Koltai Róbertet is, akinek jellegzetes hangja mellé ezúttal bolondos szellemjelmez társult. Az első felvonást kitöltő Hamlet történetében szintén van egy csavar; szegény Claudius Vasvári Csaba alakításában tényleg egy jóindulatú, kedves, bolondos, de erőszakmentes figurává változott. Jegercsik Csaba Laertese hasonló átíráson ment át; szintén meggyőzően jeleníti meg az ártalmatlan, de apja által elhanyagolt gyermeket. (Talán némi indulattal belőle is cselekményformáló erő lehetett volna: az ő problémája ugyanaz, ami Hamlear-é, s talán szövetségesek lehettek volna egy generációs váltás kivívásában.)

A második felvonás Lear-átirata egy fokkal bonyolultabb és mélyebb, mint az első Hamlet-parafrázis. A dalbetétek során egy ízben megbonyolódik, érzelmekkel telítődik, elmélyül az abszurd szituáció, gondoskodva arról, hogy ne maradjunk katarzishoz hasonló pillanatok nélkül. Goneril és Regan együtt a szeretetről, mégpedig a szülőkhöz fűződő ellentmondásos szeretetről énekel, amely a szerzőpáros műveiben fontos visszatérő motívum. Ez a tartalmi elem kötötte össze a két felvonást. Élmény volt látni, hogy a közönség mennyire vette ezt a pillanatnyi komolyságot: együtt lélegzett az előadással, és az sem törte meg az összhangot, ha tartalmasabb részhez érkeztünk. Bár a szöveg itt is ironikus-humoros nyelven fogalmaz, a két színésznő, Marjai Virág és Kovács Vanda előadásmódja, illetve a szöveg tartalma miatt az darab érzelmi csúcspontjaként értelmeződik.

A darab és az előadás tökéletes nyáresti szórakozást nyújtott, amelyből minden viccelődése ellenére sem hiányzott a mélyebb tartalom. A Győrei–Schlachtovszky-párosra egyébként is jellemző, hogy jól mérik fel a közönség igényeit; bízunk benne, hogy a gyulai bemutatót hasonlóan sikeres és színvonalas előadások követik majd, hasonlóan jó társulat közreműködésével.

 


Főoldal

2021. július 09.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA