Színház

 

Beretvás Gábor

 

Komafeszt

 

Január végén zajlott Nagyváradon a második MAFESZT. Az ötnapos fesztivál a Partiumban és Belső-Erdélyben működő Magyar Színházi Szövetség eseménye volt, azaz bemutatta itt néhány előadását az előbb említett MASZÍN hat tagszínháza: a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a nagyváradi Szigligeti Színház, Székelyudvarhelyről a Tomcsa Sándor Színház, Temesvárról a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, illetve az új tag, Csíkszeredából: a Csíki Játékszín. A rokon problémákkal küszködő színházak szövetsége, ugye, tavaly szervezte meg első találkozóját, akkor Szatmárnémetiben. A nagyváradi fesztivál célja továbbra is ugyanaz, mégpedig hogy a különböző városokban dolgozó társulatok és műszaki dolgozók közös workshopokon fejlesszék tudásukat, és szorosabbra fűzzék a szakmai és baráti szálakat, amik összekötik őket.

A fesztiválindító táncszínházi előadást, Idegen címmel, Györfi Csaba álmodta színpadra. A Nagyvárad Táncegyüttes Borges inspirálta produkciójában a rendezőn kívül Brugós Sándor Csaba, Kacsó Bálint és Tőkés Imola táncoltak. A vallásos ihletésű előadáshoz megfelelő keretet nyújtott Cristina Breteanu díszlete és a játéktér szélén helyet foglaló zenekar, Szerefi Ilona énekessel az élen. Az ünnepélyes hangulathoz nem csak a mozgáshoz jól illeszkedő zene, a gyertyafénnyel való játékok vagy az égi világosság imitálása járult hozzá, hanem az is, hogy a fesztivál első napja egybeesett a Himnusz Kölcsey általi első letisztázásával, azaz a magyar kultúra napjával, a határokon is átívelő közös sors felmutatásával. (Ez izgalmasan találkozott az „idegen” befogadása vagy kiközösítése témájával.) Nyilván a magyar kultúra kérdésének húsbavágó jelentősége van a partiumi városban, ahol a mű születésekor a város kilencven százaléka vallotta magyarnak magát, míg napjainkra ez a szám alig több mint húsz százalékra rúg.   

 

Idegen.jpg
Idegen

 

A fesztivál nyitónapja tehát január 22-e volt, a szokásos politikusi megnyilvánulásokkal és díjátadókkal. A felszólalók sajnos nem mind rendelkeztek figyelemreméltó szónoki képességekkel. A hosszúra nyúlt ünnepség igencsak próbára tette a színházi előadásra érkezett honi közönség türelmét és a fellépő művészek energiaszintjének sem tett jót. Bár a díjazottak bizonyára megérdemelték a politikusok figyelmét...

A csíkszeredaiak érkeztek a legmesszibbről, ezért hálátlan dolog volt, hogy a másfél órásra nyúlt ünnepség leginkább az ő produkciójukat gyengítette. Mint megtudtam, technikai problémáik is voltak, emiatt mondhatni az első felvonásban alig lehetett hallani a dalok szövegét, és a hangzás sem hozta a stúdióminőséget.

 

Kaktusz_viraga.jpgA kaktusz virága

 

Sándor Anna ezúttal is leginkább bájos megjelenésére helyezte a hangsúlyt, de játékát láttam már máskor jobbnak, kidolgozottabbnak. Sajnos Kozma Attila sem tudta elhitetni velünk, hogy ez a nőcsábász fogorvos valóban sármos lenne. (Ő a fesztiválon más rendezésben, A főfőnökben, az udvarhelyiek társulatát erősítve mintha már sokkal inkább a helyén lett volna.) Dálnoky Csilla viszont hozzáadott a szenvtelen és munkamániás asszisztensnő karakteréhez némi ismerős kelet-európai ízt, amivel közelebb hozta hozzánk a figura ki nem mondott összes frusztrációját. Bár ő meg túl óvatosan mozgott a táncos jelenetekben. (Betudható ez talán a Csíkban nem létező zenekari ároknak és a váradi színpad méreteinek.) Bár tény, hogy ezek a körülmények Bokor Andrea mozgását mondjuk semmiben sem befolyásolták. Persze nem voltak nála sem nagy bravúrok, de őrajta már korábbi előadásokban is látható volt, hogy ha a szerep úgy kívánja, van mersze bevetni a testét, vagy akár kockáztatni a biztonságát. Az átvezető részeket Zsigmond Éva Beáta énekelte: valamiféle dizőz szerepében tetszelegve az ő próbált hangja többnyire jól érvényesült. A jelmezek pedig, mondhatni, egyedül rajta voltak szembetűnők. Kelemen Kata igazán itt élte ki kreativitását, a díszleten ez nem látszott meg túlságosan. A magyar dalok eredetileg Szenes- és Nádas-szerzemények, de ezek némi zenei kozmetikázáson mentek át, Bene Zoltánéknak köszönhetően.

Az előadás alapján nem értem még az új igazgató irányvonalát. Mert kíváncsi vagyok, persze, hogy merre kormányozná Kányádi Szilárd a csíkszeredaiak hajóját. De ez egy korábbi rendezése volt. A csíkiak mellesleg egy mesejátékot is hoztak, a Csipike, a gonosz törpét. A csíksomlyói születésű Fodor Sándor népszerű meséje így Csíkban, mondhatni otthonos terepen mutatkozott meg újra. De a nagyváradi gyerekek is magukénak érezték a történetet. Nem igazán zavarta őket, hogy nem mindenben passzol a méretarány. Elvégre meséről lévén szó, ami nincs realizálva a színpadon, azt kiegészíti a gyermeki fantázia.

 

Csipike.jpg
Csipike, a gonosz törpe

 

Megközelítőleg ehhez hasonló képzelőerő szükségeltetett ahhoz, hogy a néző rájöjjön, mit is akart létrehozni igazán Raymond Cousse szövegéből a szerzőgárda: Nótáros Lajos, Tapasztó Ernő és Fekete Réka. A Sonkamenüett igazából a békéscsabai színész, Tege Antal egyszemélyese, az Aradi Kamaraszínház zenével támogatott monodrámája. Itt azon áll vagy bukik az előadás érthetősége, hogy a Tege Antal szájába adott szavak hogyan is kelnek életre, hogyan tudják megnyitni a néző felfogását és értelmezési képességeit.

 

Sonkamenuett.jpg
Sonkamenüett

 

A meglehetősen csavaros észjárású Lars von Trier filmjéből építkezett Anger Zsolt, aki a székelyudvarhelyieket rendezte. A főfőnök most nem Trier északi drámaiságát hangsúlyozza, hanem a dán humor egyik reprezentánsa. (Inkább a Jensen-féle humorhoz hasonlítható.) A főfőnökben a Tomcsa Sándor Színház színészeit a már említett Kozma Attila egészíti ki, Csíkszeredából. Kettősük Barabás Árpáddal felettébb jól működik, mint ahogy külön-külön is színesítik a Trier által megírt karaktereket. A Tóth Árpád által játszott Finnur fel-felbukkanása az előadás üde színfoltja, kirohanásai ugyanúgy humoros hatást keltenek, ahogy google-fordított csendes szitkozódásai is. Ezeket Pál Attila rezignált tolmácsa teszi érthetővé, ezzel is többrétegűvé varázsolva a vígjátékot. Itt csak kiragadtam pár momentumot, de Anger Zsolt rendezésén végigtekintve a dicséret tulajdonképpen majd minden szereplőnek kijár.

 

Lars_von_Trier.jpg
A főfőnök

 

Természetesen az udvarhelyiek is hoztak bábelőadást. Ők ebben eleve jók szoktak lenni. Most Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjával szórakoztatták a gyerekközönséget és minket. Kiemelném a színészek önfeledt játékán kívül a játékteret, mely emlékeimbe idézte a valamikori szekérszínház-formát. Egy székelykapun keresztül láthattuk a bábozást, a térben néhány szalmabála és egy házikó, amit egy parabola-antenna hozott közelebb a mához. Így egyesült a mesében az autentikus és a modern.

A nagyváradiak Apátlanulja váltotta fel az önfeledt szórakozást. Botos Bálint majd négy órában nyitotta ki Csehov sokáig elveszettnek hitt, cím nélküli, de leginkább Platonovként ismert klasszikusát. A díszlet egyszerűsége segítette a cselekmény kibontását, akárcsak Bocsárdi Magor visszafogott zenéje is. A személyiségek megfelelő ütemben bomlottak ki, a két szünetet körülölelő felvonásokban végig megmaradt a feszültség: Botos Bálint rendezése célzott pontossággal érte el katartikus csúcsát. Balogh Attila szépen oldotta meg a feladatát: nem csoda, hiszen a főszerepet játszó színész rendezőként is végzett, így tán még közelebb áll hozzá Csehov, és ő is Csehovhoz. Szotyori József az orvos szerepében néha szintén megrendítően játszott. Mi több, külön érdekesség, hogy a rokoni szerepeket játszó színészek, arcberendezésüket tekintve, mintha tényleg hasonlítottak volna egymásra. Kardos M. Róbertről például abszolút hihető volt stúdióközelségből nézve is, hogy ő tartja el, mint atyja, Sebestyén Hunort.

 

Platonov.jpg
Platonov

 

Tom Dugdale Hatházi Andrásra érvényeztetett írása és rendezése, a Tizenöt próbálkozás a színészetre mondhatni „fesztiválelőadás”. Ily módon többször láttam már: ha rutin mozgatja, akkor nincs sok újdonság az előadásban, annak ellenére, hogy némileg az improvizációt is az előadás struktúrájába próbálja építeni. A sokatmondó cím nem árul zsákbamacskát, itt a színész belső világában találhatjuk magunkat, és gyújthatunk lámpást. Mondhatni, ez Hatházi one-man-showja. Bár Hatházi Kolozsváron élő szabadúszó, nem mellesleg egyetemi tanár, az előadás a szatmári Északi Színház Harag György Társulata produkciójaként fut, bizonyára jó okkal.

 

Tizenot_probalkozas.jpg
Tizenöt próbálkozás a színészetre

 

A temesváriak Jörg Graser Rabenthalját hozták Nagyváradra. Radu Afrimnak nem ez az első közös munkája a társulattal, de nem is a legjobb, szerintem. Bár tény, hogy az előadás összeért azóta, hogy legutóbb, a temesvári TESZT fesztiválon láttam. Jót tett neki az is, hogy nagyszínpadra került az egyébiránt kamarakörülmények közé szorított előadás. Tokai Andrea rutinosabban játszott, bár nekem tetszett a korábbi izgágaság, és Bandi András Zsolt most mintha sokkal jobban ki tudott volna teljesedni mint perverz halszakács. Borbély Emília hozta tokkal-vonóval, akkor is, és most is, az afrimi világra jellemző dívát. Csata Zsolt Rabenthalja viszont mintha nagyobb visszafogottságot kapott volna, mint annak idején.

 

Rabenthal.jpg
Rabenthal

 

A temesváriak is hoztak gyerekdarabot, a Hókirálynőt, Andersen és Tasnády-Sáhy Péter dramaturg szövege alapján. Carmencita Brojboiu díszlete azonban olyan volt, mintha ebédelni mentek volna a festők, otthagyva mindent lefóliázva. Persze az egész előadás alatt volt az embernek valami nyolcvanasévek-utánérzése, mintha egy soha el nem készült sci-fi díszletében barangolhattunk volna. Nem tudom, hogy az ősi planetárium hangulatát idéző díszlet és zenei világ hogyan csapódott le a csemetékben, hiszen ők biztos, hogy nem éltek meg ilyen időket. De úgy látszik, még ebben a miliőben is tudott működni az előadás.

 

Hokiralyno.jpg
Hókirálynő

 

Az Olivér! a vendéglátó színház, azaz a váradiak produkciója volt. Az ismert dickensi történetnek már számos adaptációja készült, ez a musical sem volt azoknál sokkal különb. Talán a vetítések tették volna izgalmassá, de a teltházas nézőtérről kiszorultam, így erre sajnos nem volt elég rálátásom. Az Olivért játszó gyerekszereplőt kissé sótlannak és az előadástól idegennek láttam. Remélem, le van kettőzve, mert a zenés előadásoknál is előny, hogyha a színész, még ha ifjú is, nem hagyja otthon a karizmáját. A hangja viszont nagyjából rendben volt. Meglepő volt számomra ugyanakkor, hogy az általam oly sokszor hebrencsnek látott Hajdu Géza milyen brilliánsan kamatoztatta ebben a közegben a manírjaiban megbúvó tehetségét. Felbukkanása mondhatni szívderítő telitalálat volt. Más környezetben néha avíttasnak tűnő játékmódja itt értelmet nyert, és sokat lendített szerintem az előadáson.

 

Oliver.jpg
Olivér!

 

A temesváriak és a szatmáriak közös produkciója, a Burundanga, avagy a baszk, a maszk és a cucc nem hozott különösebben izgalomba. A pár szereplős, igazságszérumos komédia igazándiból a könnyű szórakoztatásért felelős, kis költségvetésű előadások közé sorolandó. Az előadás magában hordozná a harsány hahotázás lehetőségét, ha kidolgozottságában nem lenne kissé nyögvenyelős. A baszk függetlenségi harcból viccet csináló előadás nem lenne teljesen elvetendő tehát, de visszaküldeném némi átdolgozásra.

Lehet, a Burundangának is inkább a kocsmaszínházi teret kéne előnyben részesítenie, akárcsak a Garaczi írásából készült székelyudvarhelyi Magyar Mátrixnak. Tóth Árpád rendezőtől az ilyesfajta tér nem tűnik idegennek. Egy korábbi udvarhelyi dráMa fesztivál például a színházi büfében tette számomra elérhetővé a rendező hasonló keretek között működő másik lázadó előadását, a Stop the Tempo!-t. A Magyar Mátrix a váradi Moszkva kávézóban volt látható vagy inkább hallható a fesztiválon. Merthogy az ajtóig ért a tömeg. Bár az előadás humora nem mindig passzolt hozzám, azt be kellett látnom, hogy a közönség vevő volt az előadásra, és a stand up comedy műfajára hajazó monológok nem kerülték el megfelelő adagolásban a nézők bevonását sem. Erre mondhatják, hogy ár-érték arányban megfelelő társadalomkritikus-humoros előadás. Úgy festett, hogy a színészek is élvezik ezt a fajta játékformát.

Tasnádi István Paravarietéje a szatmári színház előadásában a felolvasószínházi hagyományt igyekezett továbbvinni. A frakkba öltözött színészek Moldován Blanka vicces felvezetésével és zenei kíséretével adtak elő szituációs gyakorlatokat. A Harag György Társulat fesztiválzáró műsora hozta a már csak a rádiókabarékból ismerős hangjátékok minden báját. Az író szövege számos esetben jól működött, és a színészek is brillíroztak némely szerepben. A cirkuszi porondmesteri kiáltás, a „hepp!” bár ismerős volt a nézőknek, mégis idegenkedtek tartós tapsokkal megzavarni a showt, néhány esettől eltekintve persze. Az előadás végén elhangzó, spirituálékat idéző közös dalt pedig a közönség is ütemes tapssal jutalmazta, és rám is felettébb üdítően hatott.

Persze a második MAFESZT nem csak előadásoknak adott otthont. Színészi workshopon is igyekezett összehangolódni a hat színház közel húsz alkotója, a szerb Kokan Mladenović vezetésével, és a műszakiak is betekintést nyerhettek a színpadtechnikai újdonságok tárházába. A második MAFESZT, híven az elsőhöz, tartotta a tétet, sőt, néhol talán kicsit emelte is azt. Így komoly feladat vár Székelyudvarhelyre, hiszen a harmadik MAFESZT-et ott fogják megrendezni jövőre.

 


Főoldal

2019. február 06.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei Sütő Csaba András prózaversei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA