Gyulai Ábrahám
Várszínház 2016
Naplójegyzetek a Gyulai Várszínház legutóbbi évadáról
A Várszínház saját zászlófelvonását megkönnyeztem.
Az évadnyitó az idén kiállítás volt. Erdélyi pillanatok címmel dr. Fodor István Képek Tamási Áron szülőföldjéről alcímmel meseszép képeket fotózott össze. Olyan eszméletlenül gyönyörű a kiállított képek tömege, mint Erdély földje, s nem látni annyi, mint elmenni a szépségek szépsége mellett, amikor helybe jön.
Zongota. Ez volt a Tamási Áron színpadi mű címe. Első hallásra teljesen értelmetlen. Aki, ha végignézte e költői művet, lehet, hogy megértette, ha megértette, meg is hatotta. Sardar Tagirovsky rendezte, aki legalább felerészben magyar, ha nem egészen, s a sepsiszentgyörgyiekkel közösen olyan mesét állított színpadra, hogy idáig kellett várnom, hogy kellően visszafogott legyek e költői mesemű dicséretét illetően, nehogy túlzottan ámuldozzak a jórészt érthetetlen cselekmény felett. Tudniillik a szereplők a földi mennyországot keresték. S hol lenne az, ha nem Erdélyországban? Kedvenc magyar színészem, Nemes Levente volt az egyik főszereplő.
Shakespeare Fesztivál, a főszereplő
A teljes út. Shakespeare összes művét filmre vitték, mivel 400 évvel ezelőtt hagyott itt bennünket a mester, ha nem vezetett akkor is félre bennünket... S akinek volt türelme, mind megláthatta 10 percekben. 8–10 volt, amit végigbámultunk, de így kivonatolva nem egészen egy volt a gyönyörűséggel.
SFENntivánéji álom. Egy egész évfolyam színésznövendékei állították színpadra az egyik legjobb W.S.-vígjátékot. A kérdés az volt: fogjuk- e élvezni ezt az újszerű szövegű darabot a tornacipős, szmokingos srácoktól és menyasszonyi ruhás csajoktól? Hát Máté Gábor és Dömötör András tanítványai helytálltak, viszont sok nem maradt meg tőlük, pedig csak július 8-án volt a bemutató. Nálam mindösszesen annyi, hogy ezúttal a férfimeztelenség s nem a női pucérság volt a domináns: például Zuboly, a szamarat játszó mesterember nem a fején változott szamárrá, hanem a farka lett szamárfarok, s így boldogította a királynőt. Nem először mutatkozott be Gyulán egy teljes évfolyam. Ha így fejlődnek, többet jósolok a férfiaknak, mint a hölgyeknek, bár a nevüket nehéz lesz megjegyezni, ha nem kerülnek vászonra vagy képernyőre.
Tudják, tisztelt olvasóim, mi a különbség egy 82 éves japán színésznő és egy magyar között? Elsőre az, hogy a magyar nem megy Japánba légzéstechnikát tanítani, miután bemutatott egy szerelmes Ophéliát, annak kegyetlen elutasítását és megőrülését. A másik az, hogy onnan egy milliomos úriember elhoz ide egy 14 fős társulatot, hogy a japán kultúrvilágot Európában terjessze és bemutatót adjon a kabukiról. Szó mi szó, ilyet még nem éltem meg: egy japánul beszélő angol fordított angolra, majd egy angolul beszélő magyar az angolt áttette magyarra, mégis szót értettünk. Mégis kedves volt mindenki, és jutott idő a légzéstechnikára is.
Ophélia
Parádés társulat mutatta be az Ahogy tetszik-et. Závada Péternek, a slam nagymesterének szövegkönyvével a Katona. Ugyebár ez fogalom. Olyanokkal, mint Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Keresztes Tamás, Újlaki Dénes és számos mások, akiket a pestiek már ismernek, mi még nem. S tudják, mi a legjobb? Hogy arra az időre, míg e darabot néztem, teljesen elfeledkeztem arról, hogy élek, hogy ez színház, úgy éreztem, elment az élő időmből pár óra, s nem volt felesleges, pedig semmi különleges nem történt, csak ott voltam, s olyan színészeket hallgattam, akik egy Shakespeare-előadást adtak elő. Jól, szórakoztatóan. Ennyi.
Tudják-e, hogy a Rómeó és Júlia a kamaszkoruk elején járó gyerekek felnőttes játéka egy költő szemszögéből? Akik nem gondolkodnak, hanem a költő szép szavait mondogatják eszeveszett hévvel, s féktelen indulattal cselekszenek, mint anno egykoron, mi, lenn a téren. Csak mi csúzlival meg általunk készített nyíllal lövöldöztünk, és nem szerettük a lányokat, hanem csúfoltuk őket.
Színház meg mindenütt van. Budaörsön is. Latinovitsról nevezték el. Társulatuk is van. Hatfős: Bohoczki Sára, Bregyán Péter, Ilyés Róbert, Spolarics Andrea, Ódor Kristóf és Páder Petra színészek, rendező, művészeti vezető: Berzsenyi Bellaagh Ádám. Igazgató: Frigyesi András, és újabbakat szerződtettek, Takács Katit, Böröndi Bencét, Chován Csabát. Amennyire van is keret. Alkalmi előadásokat csinálnak, nem alkalmi sikerekkel. A Liliomfi országos sikert ért el. POSzT-díjas lett, Kapolcsra is ezzel mentek. Gyulára a Rómeó jött. S vele Júlia, aki Zsigmond Emőkeként már volt nálunk, az Utas és a holdvilágban. Összevetve a később látott kaposvári színiiskolások Rómeójával, annak ellenére, hogy azt az ifjabb Vidnyánszky rendezte, nálam a budaörsi nyert. Összefogottabb és hűségesebb volt, és jobban igazodott az ideámhoz. Az én nézetem egyszerű: hűség Shakespeare-hez és a szerelemhez. Továbbá Franco Zeffirelli kor- és helyszínhű filmjéhez. Azt imádom. A kaposvári előadás annyira eltért ettől, hogy én már nem tudtam követni. Ami azt jelenti, hogy a fiatalok adrenalinturbóját már nem tudta pörgetni az én energiám. Főleg azt, hogy mindenki mindenféle szerepet előad, mert vizsgázik. Én színházat szeretnék, és jót. Nem próbát. Persze, az is lehet, hogy beszélni nem tudnak elég hangosan, mert nem tanulták meg azt, hogy vannak nagyothallók. Ha így halad a képzés, túl sok lesz nálunk a színész, és kevés, akit érdemes nézni. A darabot követő zenés koncert sokkal jobban sikerült nekik. Bölcs dolog egy színésznek zenélni-énekelni tanulni. Közelebb kerülhet a megélhetéshez.
A kaposvári Rómeó és Júlia
Hallhattunk viszont egy eszméletlenül jó jazzdélutánt. A Bágyi Balázs New Quartet játszott, Pocsai Kriszta főszereplésével, Homage to Shakespeare összegzéssel. Valóban hihetetlenül jó dolog egy óriás tölgy alatt ücsörögni, miközben egészen elsőrendű zenészek ihletetten muzsikálnak.
Két osztályon felüli produkció következik:
Az egyik lengyel, a másik magyar. De mindkettő W.S.. A lengyel bemutatót a litván Oskaras Korsunovas rendezte, a magyar gyulai bemutató, ifjú Vidnyánszky Attila a rendező. Szerintem nagy tisztesség, hogy együtt emlegetem őket.
Az első világhíresség, nem először fordul elő Gyulán, bejárta a fél világot, például most a Varsói Drámai Színházban rendezte a Szeget szeggel című, szinte magyar beütésű darabot.
Szeget szeggel
A másik az új nemzedék újszerű szárnypróbálgatása, az előző generációk sok-sok támogatásával. Ez alatt az igazgatói felkérést (Gedeon József, Gyula) értem, a főszerepet vállaló Trill Zsoltot (a Nemzeti Színház vezető színésze), a királynőt játszó Eszenyi Enikőt (a Vígszínház igazgatója), a hármas szerepet vállaló Hegedűs D. Gézát és a teljes generáció kortárs közreműködését.
A két előadás lényege: a hatalom természetrajza, a törvény mindenhatósága helyett a semmibevétele, s egyáltalán lehetséges-e, hogy gonosz túléli a jót?
A litván mester egy törvényhatósági székházat mutat be díszletként, hogy rögtön az elején legyen mit meggyalázni. Úgy járnak-kelnek a szereplők a törvényszék bútorain, mintha az lenne a közlekedés legjobb útja. Még párzanak is. Pedig nem kifejezetten ez a célja a Bécsben hatalmat gyakorló hercegnek, aki ideiglenesen lemond, tekintve, hogy éppen unalma van. Szerencsére nem távozik el, mert akkor nem ő lenne a nagy lándzsarázó teremtménye. Szerzetesként szemléli az alattvalóit, s az őt helyettesítőről kiderül, hogy azt hiszi, a törvény mindenkire érvényes, csak a legfőbb hatalmat gyakorlóra nem. Szerelemért ítél halálra ártatlant, s ő szüzességet követel a megváltásért. S ezt teheti, mert ő van legfelül. Nem lenne Shakespeare, ha ezt zökkenőmentésen hagyná, a végén közbelép a visszatérő uralkodó, s minden jóra fordul. Szokatlan. Ebben a darabban azért engedi meg, hogy látszódjon, hogy ez kicsit komédia, mint az élet. Olvasni kellett a fordítást, de cseppet sem zavart, végig lefoglalt a szereplők játéka. S az aktualizálást sem hagynám ki, amellyel próbát tett a híres színpadra alkotó. Felismertük.
A kis Vidnyánszky Vecsei Miklóssal párban arra vállalkozott, hogy a gonoszok gonoszát, III. Richárd-ot gazembertelenítve állítja színpadra. Miután tavaly az évfolyamtársaival az Athéni Timont mutatta be a Kamarában, aki a túlzott jóságáról híres, nem csodálom, hogy vágyott a másik végletre. Timon simán elbukott, mi lesz, ha tagadjuk a gazságot és mégis nyakra-főre használják.
Meg volt spékelve a bemutató ifjúi ötletekkel, oda-nem-illőségekkel, pl. rögtön az elején félmeztelen érkezett be a teljes királyi udvar, azaz minden ifjú szereplő, ami felettébb alkalmas volt arra, hogy megmutassa, hogy atlétikus, szinte akcióhős izomzatú ifjoncokkal állunk szemben, akik a sikereikért testileg mindenre képesek. Ugyanez megtörtént a második felvonásban, amikor rappeltek. Ez nyilván vonzó az ifjú nézőknek, nálam viszont nem illik a tragédia légkörébe. A többi, ami a dráma lényege volt, már mind erény.
Még az is, hogy a púpot és a sántaságot is játszatja Trill Zsolttal, aki egyszerűen fenomenális. Már többször, legalább tízszer láttam, de ilyen emberfelettien jól még nem azonosult a gonosztevő alakjával. Elhittem és utáltam. Pedig mindent megtett, hogy szeressük, de állandóan kilógott a lóláb. Förtelmesen szenvedett, hogy el kell követnie minden aljasságot, amit élő ember elkövethet a hatalomért, de muszáj neki, mert különben nem adják. Aztán persze mindenkit eltesz láb alól, mindenkit meggyaláz, az Eszenyi Enikő alakította királynőt és a szinte gyermek lányát is. Egy villanykaró tetején is elmondott egy-két tartalmas gonoszságot, hogy láthassuk, mily nehéz az. Más színpadi különösséget is csináltatott vele az ifjú Attila, de szerintem ebben benne volt az apa által Gyulán már megcsinált Zsolt-szerepek híres atlétikussága. Röviden: Trill Zsoltéinál különb bravúrokat színésztől színpadon én még nem láttam. Akármennyire undorító figurát hozott, élveztem, amit csinált. Nem létezik, hogy nem nyűgözött le bárkit. Alakítása nemcsak az idei évad egyik kimagasló csúcsa. Nagyszerű segítőtársai voltak Hegedűs D, Géza és Eszenyi Enikő. Akár főurakat, akár bérgyilkost formált, jobb nem is lehetett volna a ma már mesterként szólított. Enikő asszony pedig királynői volt. Volt jelenet, amikor egyenrangút nyújtott Richárddal. S ő győzött.
Szóval emlékezetes marad mind színháznak, mind az alkotótársaknak az idei bemutatók legjobbika.
Színháztudomány szakértőkkel
Az utóbbi hét évben direktor úr szervez egy elméleti konferenciát színházi témákban, Shakespeare-rel a főszerepben. Az érdeklődés nem gargantuai, de akik eljöttek, még sohasem csalódtak. Az idei mi másról szólhatott, mint a Nagy Williamról, hiszen 400 éves évfordulója van.
Előadók voltak Nagy András író, drámaíró, esztéta, egyetemi tanár. Tudós ember, akinek vastag a humora, amit a választott címe is visszaigazolt: A négyszáz éves kamasz vagy négyszer százas bajnok? Felosztotta négy negyedre a négyszáz évet, rávilágítva arra, hogy nemcsak mostanában lett divat az angolok halhatatlan drámaírója, hanem minden 100 évben volt valami, ami izgatta az akkori fantáziát, mert minden évszázadban elővették, mert olyasmit írt, ami fertőzőbb, mint az influenzavírus, mert folytonosan mutál, és mindig megújul, újból és újból érdeklődést vált ki. Hallatlanul érdekes és szórakoztató okfejtés volt.
Nádasdy Ádám következett, a költő, műfordító, nyelvész és egyetemi tanár, aki roppant egyszerű témát választott: Tegezés és magázás a Szeget szeggelben, ami manapság – állította: már nem is téma, mert megszűnik fontosnak lenni – hiszen a fiatalság elsőre tegeződik. Gond azonban a műfordítónak, mert megesik, hogy a szerző maga se tudja: mi lenne a pontos érintkezés a főszereplői között. Főleg, ha két nem szóváltásáról van szó. Mi pedig, régi vágású alakok, még igen-igen nehezen vesszük tudomásul, hogy egy taknyonc letegez bennünket. Legkevesebb, hogy testi sértésnek lehet tekintenünk. Aztán megoldja, persze, hogy megoldja a fordító és találó is lesz, de attól még igaza van. Mi, hetvenen túliak másként látjuk a világot, mint az azt felforgatni vágyó huszonévesek.
Almási Zsolt sokadszorra tartott előadást Gyulán, ő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára, és a Sok hűhó Shakespeare-ért Hogyan alkotott a mester? címmel készült fel az előadására, mert az igenis komoly kérdés, hogy honnan is nyerte szerteágazó ismereteit a mester, mitől oly széleskörű a merítés tartománya. Gondoljunk csak bele: királydrámák, komédiák, vígjátékok, tragédiák Már ez is mérhetetlenül sokféle, amit felsoroltam, s egy-egy szónak jelentése van, pl. hogy volt-e, előfordult-e abban a korban, vagy csak azóta toldották bele a pótszerzők. Mert volt néhány: Pl. Thomas Middleton vagy John Fletcher. Nem merülhetek bele, de akad bőven kutatói kérdés.
Fabinyi Tiborral sem először találkoztunk az előadók között. Ő a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, és Shakespeare és az angol Biblia – különös tekintettel A velencei kalmárra és a Szeget szeggelre címmel tartott mértékadó felvilágosítást arról, volt-e lehetősége annak, hogy W.S. felhasználja szerzősége körében az angliai bibliafordítók munkásságát, mert hihetetlen műveltsége, széleskörű tájékozottsága bizony-bizony azt mutatja: valahonnan, valamilyen nyelven olvasottan merített ebből a forrásból. Hívő, nem hívő abban az időben többnyire az, igencsak költői hivatkozásai vannak, pl. a Rómeó és Júliában (Lőrinc barát alakja), vagy A velencei kalmárban a zsidókérdésben, vagy a Szeget szeggel uralkodójának szerzetesi megjelenésében. Kora és nemcsak kora kételkedői joggal tesznek kitételeket mély vagy csak felszínes meggyőződése közt. Lehet erről még ezer évig vitatkozni.
Zene mindennap, világszínvonalon.
Shakespeare mellett a színház legnagyobb erénye a világszínvonalú zenei produkciók sorozata.
Ezek közül elsőre a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivált hallhatta a műfajt imádó közönség. Lipták Dániel és a Mentés Másként lépett először színpadra. Annak idején, ifjúkorában elsőre talán nálunk kapott színpadot. Azóta többször hallottuk, és egyfolytában fejlődik, egyre velősebben, egyre jobb hangzásban, egyre talpalávalóbban zenél. Szívóssága, zeneimádata, új technikákra és zeneszerszámokra való fogékonysága kiváló zenésztársakat csábított maga mellé, ezzel önálló együttest alapított. Jelenlegi társai: Csenki Zoltán kobozzal, Molnár Előd furulyával és Enyedi Ágnes a saját hangjával. És gyűjtenek. És a Mentés Másként kiváló név, a számítástechnikai világ modernségét és a műfaj örök halhatatlanságát ötvözi egységbe. Szívesen játszanak variatív csángóföldi muzsikát, erdélyi dallamokat és a Délvidékről felölelt motívumok sem idegenek tőlük. Hagyományos muzsika, modern kiszerelésben. Nem mindenkinek, de nekem elsőrangúan tetszett.
Másodjára az EtnoRom cigányzekar játszott. Balogh József gitáron, Major László hegedűn, Kovács Krisztián dobon, Künstler Ágnes a hangszálaival mutatta meg a népszerű cigányzenét és a cigányfolklórt. Jól zenélnek, de nekem sem a zeneszerszámok összetétele, sem az ének hétköznapi hangzása nem idézte azt a már hallott, szerintem igazi verbunkost idéző cigányzenét, amit a korábbi évek fellépői megidéztek. Elmentek a népszerűség irányába, és nagyot arattak. Ők ezt szeretik. Én nem.
Harmadik fellépő a Csángálló zenekar volt. Nevük csángó forrású. Hivatalosan Sára Csobán kaválon és furulyán, Bősze Tamás kobozon és ütőgardonon, Csaba Mátyás dobon szólalt meg, Csiba Júlia dalolt. Ezen az estén többen fúvós szerszámon is játszottak. Többnyire viharos déli zenét. Néha szinte Kusturica zenés cigányfilmjeit idézték. Jelentős különbséget mutattak az előző bandákhoz képest, de roppant megnyerő és élvezetes volt igyekezetük.
Az est sztárfellépői a Csík Zenekar tagjai voltak. A főnök Csík János, többek között, állítólag csabai illetőségű, hegedűn zenél, elsőrendű harmóniával, Szabó Attila szintén hegedül, Kunos Tamás brácsázik, Barcza Zsolt cimbalmozik, Bartók József a nagybőgőt kezeli mesterfokon, Majoros Marianna pedig szenzációs énekes. Alighanem minden idők legnépszerűbb népi zenekara, milliós internet-letöltéssel, amit a könnyűzenei beütésnek is köszönhetnek. „Most múlik pontosan” – kezdődik a Kiss-féle drogos muzsika, ami százezrek kedvence és én is legalább tízszer meghallgattam. Ez ugyan nem volt műsoron, de így is remek muzsika szólt. Imádnak zenélni és szeretik és kiszolgálják a közönséget. Remekül szórakoztunk. Köszönjük Halmos Bélának, akit minden zenész tisztel és mesterének tart.
A népi muzsikát napok múlva a jazz mesterei követték. Ez is népes tábor. És a zenészek tábora is igen sűrű. A jazz-zenészek 25. alkalommal érkeztek Gyulára, hogy a rögtönzéseikkel lenyűgözzék híveiket. Gyulán egy sereg jó zenész található. Tanárok és tanítványok álltak össze a Gyulai Big Band-be, Kepenyes Pál vezetésével. Nagyon kedvelem a Palit. Annak idején nem lehetett olyat kérni tőle, amire ne vállalkozott volna. Operett-zenekart, május elsejei fúvószenészeket szervezett, tanított be, vezetett, stb.. Ő maga szaxofonon és klarinéton és ma már pánsípon játszik. Benkó Sándort egykor megkérdeztem: magas szinten. A tanítványai is kiválóak és népszerű muzsikát adnak elő. Jó volt hallgatni őket.
A második óra előadói a Balázs Elemér Group tagjai voltak. A névadó jazz-dobos. És zeneszerző. Az egyik legjobb az országban. Balázs József, a testvér, zongorázik és zenét szerez. Lakatos Péter Krisztián bőgőn interpretál. Komjáti Áron a gitárt pengeti, Czibere József az ütőhangszerek felelőse. Két énekese is van a csapatnak: Szőke Nikoletta és Szakonyi Milán.
Ki-ki más irányzatát kedveli a jazz-muzsikának. Én a hagyományos és konzervatív zenét szeretem. Biztos van akár ötvenféle irányzata. Mit tudom én, hogy van az, de a gitárt nem túlzottan kedvelem ebben a műfajban. Van olyan ember, aki pont ezt szereti. Ahány ember, annyiféle az igény. Balázsék nekem jól megfeleltek. Bár én nem vagyok szakértő. Legföljebb hallgató.
A világsztár előtti kellemetlen feladat: jót zenélni, de nem feledhetetlent, a Kollektívára várt. A Grencsó Kollektívára. Grencsó István névadó és szaxofonos, társa Benkő István bőgős, Miklós Szilveszter a dobokat veri, Pozsár Máté meg a billentyűsöket. Amellett, hogy kevés hozzászólásom van, végig jól éreztem magam muzsikálásuk alatt. Jó volt, fiúk.
Következett a világ legjobb gitárosainak egyike, Al di Meola és csapata, az Elysium§More. Peo Alfonsi gitáron és Kaszás Péter az ütésálló zeneszerszámokon és dobokon. Al 62 éves, friss házas és 13 évvel ezelőtt már brillírozott itt. Akusztikus és elektromos gitáron is mester.
Miután nem gitározom, még a Boci-bocit se tudom, ezért mindenki, aki tud játszani rajta, megigéz, alig hiszem el, hogy mindazok a hangok, amik kijönnek a gitárból, valódiak, nem valami égi, éteri dallamnak a részei.
Ez volt a Jazz fesztivál, és akár hiszik, akár nem, én, a botfülű analfahangász a 25 alkalomból – 1-2 kivétellel – hivatalból és szorgalomból, ott ültem a zenészek szabadtéri templomában, hogy megtanuljam, mi a jó zene. Ma, esetleg, ha többet tudok.
Hihetetlen. Már a 11. Blues Fesztivál van soron. Kezdetben vala a Westel Dixie Fesztivál. Állandó Benkó Sándor-szereplésekkel. Aztán a Westel kilépett. S ma már Benkó Sándor sincs közöttünk. Ő is a szférák zenészei között fújja.
A Voodoo Papa Duo, mégpedig Szert Zsigmond és Fehér Csaba voltak az est első zenészei. Szeretnek zenélni és mindenfélével mindent tudnak. Szájharmonika, dob, gitár, ének. Kevéssel szeretnek sokat adni. Engem meggyőztek. De nem én vagyok a mérvadó. A közönség is szerette őket.
A következő zenész együttes az EC 70 – Eric Clapton Tribute Band volt. Eric, a 70 éves, tavaly visszavonult. A show-király emlékére összeállt magyar blues banda zenéjét hallgattuk. Tátrai Tibor vendégként nyilvánult meg. Nálunk az egyik vezér Tóth János Rudolf volt, hófehér frizurával, meghatározó hangjával. Ő uralta a színpadot. Fekete Jenő, Peterdi Tamás, Kőmíves András gitárosok nevét a műsorfüzetből tudom, Nagy Szabolcsot, Pengő Csabát (basszus) már hallgattam, míg Mezőfi „FiFi” István híres magyar dobos. Hosszan és a nagy elődöt idézve muzsikáltak, és mi érdemesen hallgattunk.
Az est utolsó zenésze a sógoroktól érkezett, hazai ízekkel kiegészítve: Ripoff Raskolnikov vitte a prímet, Nagy Szabolcs ki sem szállt az előző együttesből, Varga Laca adta a mélyhangokat és Gyenge Lajos verte a bőrt. Jómagam – a botfülemet feledve – élveztem az öreglegényeket. Valóban tud, aki tud.
Ripoff Raskolnikov
A zenei blokk – számomra – a komolyzene nagymesterével, Vásáry Tamással és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekarral zárult. Vásáry Tamás már a tavalyi emlékezetes koncertjével beírta magát Gyula város Erkellel koronázott zenei nagykönyvébe. A legizgalmasabb magyar zenei bravúr, amit Vásáry Tamás intézett el, hogy Kecskemét után Debrecenben lett légyen megszervezve egy szuper nemzetközi mesteriskola, ahova csak kiválóságok iratkozhatnak be, és a tanulás négy koncerttel fejeződik be, amiből a harmadik a Gyulai Várszínházé.
Nos, az idén ez a koncert a Várban volt. Az első részben volt egy Liszt, a Magyar fantázia zongorára és zenekarra, egy szvit Kodálytól, a Háry János. S volt egy zongorista: Berecz Mihály. Ő az utóda, állítja a zongora és pulpitus kiválósága, Vásáry Tamás. A koncertet követően, 23 óra után, szigorúan az éjféli baglyoknak, volt egy beszélgetés az általam megismert vallomástevői őszinteségben egyedülálló művésszel, a 83 éves, farmeres doyennel, akit Csomós Éva faggatott felkészülten és kedves szimpatikusan.
Szórakoztatás magas fokon
A továbbiakban a leghíresebb s egyben legnépszerűbb műsor-sorról szólok. Olyan prózai és zenei előadások ezek, amit a nézők ezrei vágynak és imádnak.
Fontos talán egy történelmi dráma, régi barátunkkal, Horányi Lászlóval a főszerepben. A nagyrahivatott című darab szerzője Tóth Máté Miklós és Bakócz Tamásról szólt, nehéz történelmi periódust ölelt fel, tanítói szándékkal, Árkosi Árpád rendezésében, a Zanotta Art Egyesület szponzorálásával. Nem bombasiker, de jó este. Tanultunk belőle.
Íróink legkiválóbbika, Móricz Zsigmond egyik legnépszerűbb komédiáját állította színpadra a Beregszászi Ilyés Gyula Színház. Katkó Ferenc vezényletével, Nem élhetek muzsikaszó nélkül címmel. Alig tudta a feleség bocsánatát elnyerni a főhős, aki valóban mulató-bajnokként élt a színpadon, de a nej nem egészen ezt találta helyesnek, és visszament a szülői házba. Aztán persze győz a boldogság. Már miért ne? Hisz ez a vágyott vég.
Szenvedélyem, Velence lett a címe az ExperiDance Produkció táncjátékának, ami a velencei karneválról szólt káprázatos kosztümökkel, parádés színpadi képekkel, korabeli zenével, s tetszett is a közönségnek. Hurrá, mert nekem nem. Nem is nekem készült.
Volt a leghíresebb magyar operett, a Csárdáskirálynő, Kálmán Imre halhatatlan alkotása. Nem dicsérem, népszerű úgyis, én már láttam.
Az Orlai Produkciós Iroda, bízva a sikerben, színpadra vitte Ken Kesey–Dale Vasserman Száll a kakukk fészkére című világhíres művét, Znamenák István rendezésében és színpadképével, Péterfy Orsolya és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével, elsőrangú szereposztásban. Direktor úr megszerezte a gyulai színházrajongóknak. Szó mi szó, félelmetes volt. Természetesen a hatalmat képviselőknél nincs barátságosabb és förtelmesebb. Péterfy művésznő győztesnek bizonyult, de nem a darabban, ott veszített, ott a Szabó Kimmel Tamás által alakított McMurphy volt a nyerő és többi szerepet játszó ápoltak. Jó előadás volt, vastapssal.
A gyulai és a székesfehérvári Vörösmarty Színház koprodukcióban készült zenés színpadi műve volt Vajda Katalin Anconai szerelmesek című, olasz slágerekre épített zenés komédiája. Nicomaco figuráját Hirtling István hozta fergetegesen jól, szinte már el se hittük, hogy annyi idős, amennyit kijelent. Oltári bohóckodás folyt a kisvárosi díszletek között, állandó dalolás közben, miközben minden férfi valamelyik más nőbe volt pistulva, de nem abba, amit az amúgy nőcsábász papa engedett volna. Végül persze minden jóra fordult, mindenki boldog lett, csak énekelni nem tanult meg. Tetszett még a Drusillát alakító Varga Gabriella és a slágerek, főleg a Volare, a Felicita és a Ciao, ciao bambina. Rendező: Lendvai Zoltán, dalszövegíró: Fábri Péter.
Minden elképzelhető várakozást felülmúlt a Grease (magyarul gríz) Zeneszerző: Warren Casey, szövegíró Jim Jacobs. John Travolta és Oliva Newton-John szerepét Vastag Csaba, illetve Görgényi Fruzsina kapta. Frankón tetszettek. A szereposztás más magyar csillagokkal is terhelt volt, akik jól megfeleltek. Remek volt a díszlet és a jelmez, a jó zenére a táncosok túlteljesítettek. A zenei felvétel kiváló műhelyben készülhetett, mert recsegés, zökkenések, félrehallások nem voltak benne. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? A közönség el volt ragadtatva. Nagy sikert aratott az amerikaiak találmánya, a középiskolások szerelmi románcára épített féltékenységi konfliktus kibontása, jó dalolás közepette.
Grease
Több mint egy évtizede Lökős Ildikó dramaturg, szakmájából következően, javaslatot tett igazgató úrnak egy új, vagy az is lehet, hogy régi színpadi szerző még be nem mutatott színpadi darabjának közönség előtti felolvasására. Ez a módszer Háy János, Székely Csaba, Szakonyi Károly esetében osztatlan sikert aratott, de más szerzők sem vallottak szégyent.
Most sem történt másképp: Benedek Albert, ifjú szerző, a hírneves Benedek család legifjabb sarja, az elődök által betáplált gének ösztökélését elfogadva áttért az írói, drámaírói szakmára. S írt egy ironikus szatírát Rátenyér címmel, kisvárosi mesének nevezve, Gogolra hámozva, aminek a felolvasásakor jókat derült a színpadon fennülő közönség. Annál is inkább, mert a Polgármestert olvasó Seres Zoltán olyan jó volt mint színész, mintha nem csak olvasópróba lett volna. A többi papírtulajdonos: Enyedi Éva, Szegedi Róbert, Both András, Szemenyei János és Szorcsik Kriszta is többet hoztak, mint várható volt. Ettől lett olyan jó ott lenni. Lőkös Ildikó olyan jól narrált, hogy nélküle meg sem születhetett volna ez a szerzői siker. Nem születhetett volna meg ez a szinte kész darab Bagó Bertalan rendezői gondolatai és az összes színészalkotó hozzásegítése nélkül sem.
Az idényt musical zárta. Magyar szerzőktől: Fenyő Miklós, a magyar rock királya és Tasnádi István írták színpadra a zeneszerző élettörténetét Made in Hungária, címmel. Célozva arra, hogy a történet nálunk játszódik, a zenekar felénk lett népszerű, ezért a darab a Hungária slágereivel lett megspékelve.
A zene még csak jó lett volna, a történet viszont vérszegény és elnyújtott volt, mint a rétestészta. A debreceni színház művészei igyekeztek, a rendező Mészáros Tibor szintén, a táncosok, a Hajdú táncegyüttes tagjai bravúrosan járták a rockot, Katona Gábor koreográfus klasszikust alkotott, a díszlet és jelmez jól variálható és színpadra termett volt. Nekem a darab mégsem tetszett. Lehet persze, hogy piszokul lehűlt az este és kellett volna valami, ami felforrósít. Lehet az is, hogy ez csak velem esett meg. A Csavard fel a szőnyeget későn érkezett. Rögtön utána vége is volt. Remélem, a közönség másként értékelt, és meg nem szűnő tapssal búcsúztatta az idényt, ami megítélésem szerint rendkívül gazdag volt produkciókban és minden eddigit meghaladóan sok nézőt vonzott, azaz sikeres gyulai nyarat eredményezett.
Szívbéli elismerés kollégáimnak és a fellépő 550 művésznek.
Lejegyezte: Gyulai Ábrahám, a színház nyugdíjasa.
Fotók: Kiss Zoltán
