Szávai Krisztina

Amikor vetkőztetik

Bíró-Balogh Tamás Kosztolányiról másképpen

Jól tudjuk mindannyian, írók, olvasók egyaránt, némi bátorság is szükségeltetik ahhoz, egyebek mellett, hogy az ember tollat vegyen kezébe. Hiszen az elkészült mű, végén szüleje pontjával nyomban önálló életre kél, s olvassák; számolják, kiszámolják, értelmezik, félreértik, eltakarják, kitalálják minden szavát. Amit beleírtak. És amit nem. Mindeközben pedig az íróember is pőrére vetkezik. Ha tetszik, ha nem. Többnyire az előbbi, ezért író. Vállalja a nyilvános meztelenséget.

Vajon akkor is így van ez, ha mások vetkőztetik? Mert ugye a lepel alól előbukkanhat egy mindeddig rejtve maradt finom térdhajlat vagy akár egy gyönyörűen ívelő borda, s az olvasó élvezettel merülhet el a nagyszerű újdonság varázsában. Igen ám, de a fogyatkozó öltözet következtében olykor egynémely bütyök, sőt egyéb kacskaság is napvilágra kerülhet. Melynek e fény, éppúgy mint az olvasó szemének a takargatnivaló látványa, nem biztos, hogy jobbulására válik. A kérdés nehéz, határok pediglen nincsenek. Talán az első és, megkockáztatom, legfontosabb az, hogy ki is vetkőztet.

Nagy László, az Arany János Társaság elnöke Kosztolányi versekből olvas fel

Mélységes tisztelet az író személye, alkotásai iránt, társulva azzal a véghetetlen kíváncsisággal, mely minden apróságot birtokolni kíván, hogy még teljesebbé tehesse az életművet. Ismérve ez a „szakavatott vetkőztetőnek", akit Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész személyében köszönthettünk Gyulán. A helyi  Arany János Társaság elnökének, Nagy Lászlónak a  köszöntője után, a Szegedi Egyetem Modern Magyar Irodalom tanszékének tudományos munkatársát a Kosztolányiról, másképpen címet viselő esten beszélgetőtársa, Kiss László író kritikusként, prózaíróként s nem utolsósorban filológusként is bemutatta a Mogyoróssy János Városi Könyvtár olvasótermét megtöltő közönségnek. Indulásként ez utóbbi foglalatosság, a filológuslét rejtelmeibe, arcáról por szitál a lapokra beazonosítással, azonnal el is merülhettünk. Mint a kutató, ki heteket, hónapokat tölt az irodalomraktárakban folyóiratok, könyvek szisztematikus átböngészésével, melynek eredményeképpen hol a kincsvadászok örömét megízlelve diadalmasan mutatja fel a vágyott korpuszt, hol pedig szembesül azzal, hogy valami nincsen ott, ahol remélte.

Kosztolányi Dezső és Bíró-Balogh Tamás találkozását az irodalomtörténet számára egy antikváriumban lelt könyv indította el, Az aranysárkány. A megtalálás pillanatáig Kosztolányi ifjúsági regényének létezéséről alig tudtak, nem említették bibliográfiák, sem más dokumentumok. A mű, ahogy a filológus későbbi kutatásai megerősítették, a szerző 1925-ben kiadott azonos című regényének az ifjúság számára átdolgozott kiadása. Kosztolányi maga írta át regényét, feltételezhetően anyagi megfontolásból, s a másodlagos írói cselekedetekkel a szerzők nem szívesen büszkélkednek, mondta el Bíró-Balogh Tamás arra a „szótlanságra" is utalva, ami a regény 1932-es megjelenését követte, hiszen csupán néhány pedagógiai szaklap számolt be róla. Az aranysárkány ifjúsági regény annak ellenére, hogy napjaink kritikusai jobbára lebutított regényváltozatként jegyzik, egy újabb kötettel gazdagítja a Kosztolányi életművet, és a hamarosan meginduló kritikai kiadássorozaton belül is elfoglalja helyét. Ugyanis hosszú évek óta készül Kosztolányi Dezső életművének kritikai kiadása, a munkálatokból Bíró-Balogh Tamás az író 2900 levelet magában foglaló levelezésének vizsgálatával veszi ki részét. A kritikai kiadásra elsősorban Kosztolányinak van szüksége, emelte ki a filológus, hiszen megszabadítja az írásművet a rárakódó sallangtól, a nyomdahibáktól, s a keletkezés-, hatás-, fogadtatástörténet mellett megtisztított szöveget ad az olvasók és a kritikusok kezébe. Mint például az Édes Anna című regény esetében, ahol a kézirattal való összehasonlítás után kiderült, hogy mindeddig csak rossz szövegkiadásai voltak a műnek: többek között hiányzik egy nem, s hiánya következtében állítóvá válik egy tagadó mondat.

Bíró-Balogh Tamás Kosztolányi Dezső Csáth Gézának írott, még publikálatlan levelét olvassa fel

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténeti munkái rendkívüli módon szórakoztatóak, az embernek kedve támad utána az adott szerzőt olvasni, osztotta meg élményét egy Radnóti-tanulmány kapcsán Kiss László, így a beszélgetés apró kitérővel egy másik költőt is érintett, meglebbentve ama lepeldarabot. Hallhattunk a Radnóti-dedikációk gyűjtéséről s kutatásáról, melyet immár tudománnyá művelt ki Bíró-Balogh Tamás. Ha sok dedikáció kerül egymás mellé egy adott szerzőtől, azok sorozatként kezdenek el viselkedni, s egy olyan folyamatot, történést mutatnak meg, melyre semmilyen más dokumentumtípus nem képes. Így a dedikáció nem csupán kultikus tárgyként, hanem kézzelfogható életrajzi tényként is képes funkcionálni, hiszen ideális esetben tartalmazza a címzettet, annak viszonyát az íróval, az aláírást, a helyre, napra pontos keltezést. S hogy miről árulkodhat csak egyetlen dedikált kötet? Radnóti a második munkaszolgálat után felügyelőtisztjének küldött egy könyvet, mely az emberséges civil katona s a költő viszonyát is dokumentálja.

Visszakanyarodva Kosztolányihoz, merthogy az est most mégiscsak az övé volt, életének és munkásságának fehér foltjai következtek. Kosztolányi Dezső a legjobb magyar író, szögezte le Bíró-Balogh Tamás, mintegy meghatározván azt az egyetlen s kizárólagos pontot, melyből az életmű bármiféle vizsgálata lehetséges. Hozzátéve, hogy egy írói életművet azzal tisztelünk meg, ha minden részét megismerjük, és nem titkolunk el belőle semmit. Így a bús férfi szolgálatára panasz helyett az írás szegődhet. Kosztolányi 1919-1921 között egy szélsőjobboldali politikai napilap munkatársaként dolgozott, névtelenül írt, s a cikkek szerzőségének bizonyossága a mai napig viták kereszttüzében áll. Tevékenysége morálisan elítélhető, ugyanakkor e két esztendő alatt megszülető más írásai e pontban megkérdőjelezhetetlenek, később pedig Novák Antal nyilvánosan kér bocsánatot az egész zsidóságtól Az aranysárkányban, mely cselekedete Kosztolányi bocsánatkéréseként olvasható. Az író szembenézett múltjával, felülbírálta, átértékelte önnön gondolatait, tetteit, s vállalta mindezt, ahogy egy íróember csak teheti, írásaival a nyilvánosság, az olvasók előtt.

Kiss László és Bíró-Balogh Tamás

Politikai szerepvállasát ugyan maga mögött hagyta, de kimerészkedett a nem kevésbé ingoványos irodalompolitika területére is, az 1929-es híres-hírhedt Ady-pamfletje újból bizonyosságát adja annak, hogy ki tollat vesz kezébe, toll által vész el, ha nem kellőképpen vastag orcáján ama réteg, mely ily pódiumokon nélkülözhetetlen. A bulvár irányába mozdíthatja az életművet az az 1909-ben megjelent, bordélyházban játszódó naturalista regényfordítás is, melynek erotikus tartalmú versei Kosztolányi tolmácsolásában látták meg a magyar napvilágot. Berzenkedett is a korabeli klerikális sajtó, s a pornográf írásmű vádja egy perrel egyetemben sokáig lebegett az író feje felett. Illeszthető a sorba a Mussolini élete címmel 1927-ben megjelent fordítása is, s az említett dokumentumok, megtűzdelve a sok ezer magánlevéllel az utókor kínpadjára is vonhatják az írót. Bíró-Balogh Tamás, Osvát Ernőt állítva példaként, hangsúlyozta, hogy akinek módja van rá, még idejében szabaduljon meg a kompromittáló dokumentumoktól. Nyilvánvaló azonban, hogy okkal maradtak fenn ezek az írásművek, s Kosztolányi tudta, hogy magánleveleit is egykor irodalomtörténeti dokumentumokként tartják majd számon.

Békésebb vizekre evezve, a filológus Karinthy és Kosztolányi legendás barátságáról is beszélt, a mítoszról, melyet a két főhős maga is igyekezett építeni, műveikbe beleírva a másikat s kapcsolatukat. Sajnos a legendák mögötti emberi történéseket kevéssé ismerjük, jegyezte meg Bíró-Balogh Tamás, mert a legjobb barátokról marad fenn a legkevesebb dokumentum, hiszen miért is leveleznének egymással, ha mindennap találkoznak. Nem úgy, mint Kosztolányi és Csáth Géza, előbbinek utóbbihoz szóló, mindeddig publikálatlan levelét az est vendége olvasta fel, melyből Csáth balkézről született gyermekéről kapunk hírt, s a csecsemő csúf voltáról, "antibizonyítékául" a csáthi származásnak. A beszélgetés Kosztolányival, másképpen az Esti Kornéllal zárul, amit élete végén, érett fejjel, sok változtatással a szövegeken szervezett kötetté az író. A kritikai kiadásban Szegedy-Maszák Mihály professzor gondozásában jelenik meg, aki egységben kezeli az Esti Kornél műveket, mint olyan írói produktumot, mely átível könyveken. Ma ezt tekintjük Kosztolányi fő művének, emelte ki Bíró-Balogh Tamás, a töredezett, sokféleképpen olvasható történetek egy napjainkig változó szöveg-együttest alkotnak. Olyan prózatechnikai újítás az Esti Kornél, amit mind a mai napig nem tudnak jó elnevezéssel illetni, s elvezet egészen a 70-80-as évek prózájához. Sőt, mostanság megint divatba jött a novellaciklus, ami szintén Kosztolányi hatásának tudható be. A sokoldalúsága, a sajátos szerkezeti nyitottsága miatt mindig találunk e remekműben valami újat, s ez minden időkben élővé teszi a művet. S alkotóját. Így is, úgy is. Másképpen is. Szeretünk, Kosztolányi.