Papucs orrán pamutbojt

Szabó Tibor Benjáminnal Szepesi Dóra beszélgetett

(másodközlés - a beszélgetés a Könyvjelző magazin május-júniusi számában jelent meg)

A Könyvfesztiválra megjelenik a 47 - Démonok ideje című könyv a Noran 2004 Kiadónál. A szerző krisztusi korban van, foglalkozására nézve prózista, kritikus, intézi a BárkaOnline ügyét-baját, korábban volt tanár, könyvtárigazgató, papucs orrán pamutbojt, ahogy írja bemutatkozásában, van egy fia és nem szeret magáról harmadik személyben beszélni.

- Rendben van, ebben az interjúban első személyben beszélhetsz! Érdekelne például, milyen érzés papucs orrán pamutbojtnak lenni, de térjünk inkább a tárgyra. Néhány éve, mint a békéscsabai Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat csapatának legfiatalabbja, Szabó Tiborként lettél ismert, de új könyved már Szabó Tibor Benjámin néven fog megjelenni. Miért?

- Ha akarja, olyan, mint a szőrpamacs vagy paróka vagy kifordított bundakesztyű vagy szobafestő pemzli vagy papucs orrán pamutbojt - ezt Pom-Pom mondja magáról Csukás István tündéri meséjében. Ráadásul ő is harmadik személyben. Vendégszöveg, és tényleg jó ez így, érvényes, elég sok területen kipróbáltam magam, mielőtt harmincévesen elkezdtem az irodalomban dolgozni. A Benjámin pedig inkább kényszerből lett, de máris megszerettem. Az ismert szegedi filozófus, Szabó Tibor tanár úr az utóbbi években irodalomtörténeti dolgozatokat is publikál, valahogyan jelölnöm kellett, hogy nem ő vagyok. Rengeteg felolvasásra járunk a Bárkával, sokszor emlegettem bemutatkozáskor, hogy én vagyok a csapat benjáminja, mármint a legifjabb. És névnek is éppen megfelel.

- Ez a köteted úgy lesz első kötet, hogy előtte már kisebb kiadóknál megjelent két alig beszerezhető prózai munkád, A ciprusi király és A lányos apák puskája, ez utóbbi a Kisprózák, Szerelmek, Loliták alcímet viselte. Kritikusaid Bret Easton Ellissel, Nabokovval rokonítanak. Szerinted jogosan? Kikkel érzel még szellemi rokonságot?

-         Tudod, a szerkesztői munka közben gyakran hallgatok zenét, háttérnek, mostanában leginkább Hiperkarmát. Az egyik nótában az énekes folyton azt ismételgeti, hogy "Látok valamit, amit te nem". Alkotó ember vagy magad is, nyilván érzed, hogy a szerzői törekvések, a mondanivaló, a konkrét szövegek ebből az élményből, ebből a meggyőződésből lesznek: látok valamit, amit te nem. Vagyis nem a lineáris szellemtörténetből. Nincsenek az irodalomban példaképeim. Közel érzem magamhoz Rchard Rorty, Hilary Putnam, Andy Clark gondolkodását, de hát, ők nem regényírók, sőt, nem is írók egyáltalán. Az irodalomban nem azt keresem, amit mostanában szokás, nem formajátékot, nem szabad asszociációkat, de konstrukciót, téteket, rólunk szóló üzeneteket. És mindig azt, ami megrázó. A regényideálom olyan, mint a Tallin és Helsinki között ingázó lökhajtásos komp, a Jetline: gyors, gyönyörű, és kellemesen ringató mozgásban tart folyton - de egyszer-egyszer azért elhányod magad tőle. A 47-tel ehhez a képhez próbáltam közelíteni. Szellemi rokonságot az írók közül egyedül Kiss Laci barátommal érzek. Mindketten elszánt horgászok vagyunk, ha tehetjük, kint ülünk a vízparton. Csak ő szokott is halat fogni, az a nem mindegy. Szóval, ez a rokonság se problémamentes.

- A lányos apákról azt írta Rácz I. Péter, hogy a felnőtté/íróvá válás határán mozog, határokat sért, de még nem túl határozott módon, egyelőre - akárcsak a kötet címadó tárcájának hőse - gyűjti a jó mondatokat. Szerintem elég sok jó mondatot begyűjtöttél, legalábbis egy új kötetre valót biztosan. A témáid továbbra is tabutémák, pedofília, testvérszerelem, meg a mátrixban kikerülhetetlen elembertelenedés motívumai, követhetetlen technikai fejlődés, új mitológiák, gyanús ügyletek, multicégek, tömegmédia, hatalom, gyilkolás hidegvérrel. Egyszer azt nyilatkoztad a kislányos novelláidról, hogy az érdekel, hogyan párolog el a titok meg a báj. Szerintem most tovább léptél, mintha az érdekelne, hogyan válik a teremtésben eredendően benne lévő szépség, öröm gonosszá, kaotikussá. Így van?

-         A 47 két emberről szól, egy fiatal párról, akiknek az élete egyik napról a másikra teljesen megváltozik. Eltűnik körülük a rendszer, amelyben helyük volt, amelyben otthont találtak, amelyben jövőjük lehetett volna. Részben egy mitikus gyökerű világellenes összeesküvés miatt tűnik el, részben a főhős Nádor Ádám jellemgyengesége, rossz döntései, múltbéli bűnei miatt. Elvesznek egymás számára. Próbálnak ugyan visszatalálni a korábbiba, szeretnék visszaállítani a régi életet, a párkapcsolatot, de rosszul próbálkoznak, nem képesek függetlenedni környezetüktől. És közben maga a világ is szétbomlik, mitizálódik, a riasztó egyszerűség terjed rá: az általad említett embertelen káosz. És ez nem is csak fikció. Jártál mostanában csetportálon? Láttad, miről és hogyan beszélgetnek a tizenévesek? Hogy mi a horizontja, hol az ingerküszöbe a felnövekvő nemzedéknek? Érdemes benézni egy csetoldalra, ajánlom. A 47 világa helyenként tényleg durva, beteges, aberrált - de a valósághoz képest ez csak finomkodó szalonélet. Regény nem képes ábrázolni azt a tomboló iszonyatot, ami a gimnazista korúak közösségi életéből, kommunikációjából  árad. És itt nem a szokásos értelmiségi nyavalygásról van szó. Amit tapasztalok, az nem egyszerű romlás, de valami más. Minőségileg más ez a nyomor, mint bármi, ami korábban létezett. A tradíciókra épülő identitások szinte teljesen felszámolódtak, az azokban gyökerező gátak megszűntek, az állati ösztönélet mindent elsöpör, és coolnak nevezi önmagát. Közösülő-pénzköltő zombikat nevelünk, mégpedig elképesztő tömegben. Dóra, a regényben megjelenített összeesküvés, a Fodrozódás program létezik, hat, működik. Bekapcsolom a számítógépet, vagy beülök egy kocsmába, és látom, hallom naponta. Csak esetleg nem úgy hívják. Meg talán sose fog kiderülni, mi a célja. De valami történik, az biztos. Valami félelmetesen összefüggő dolog. A 47 nem egy vidám szöveg, ám nem is siránkozás azért. Inkább sziréna, riadókürt - annak szántam.

-

- Az egyik mottód Az evangélium Tamás szerint, 47. töredék: „Jézus mondta: Lehetetlen, hogy egy ember két lóra üljön, két íjat feszítsen ki, hogy egy szolga két urat szolgáljon." Világos, hogy innen jön a regény címe, a 47. töredékből. Miért választottad ezt a mottót?

-         A Nádor Ádám nevű főhős olyan helyzetbe kerül a regény elején, hogy választania kell: magára veszi a közösségi érdekeltségű gondot küldetésként (amire senki nem kérte), vagy a saját személyes életét éli, a párját segíti - a jelenlétével, a karja erejével, a szeretetével. Kizáró vagy. Léteznek ilyenek beállítások, amikor nem lehet mindkettőt egyszerre, döntened kell, mi a fontosabb. Hogy melyik urat szolgálod. Nádor Ádám pedig választ, és megmagyarázza magának, hogy nem is választhatna semmi mást. Látja, tudja, mit kellene tennie, arra a másik életre vágyik. Mégis az ellenkező irányba indul el, és talán nem is sejti, hogy nem oda vezet, ahová el akar jutni.

-

- Műved eszembe juttatta az írástudók felelősségét, hogy a „mű" mennyire van hatással életünk alakulására, meg aztán, hogy Rilke Archaikus Apolló torzójának utolsó sorát idézzem: „Változtasd meg élted!" Mi a véleményed?

-         Huh, ebbe nagyon beletrafáltál! Mert ez a lényeg. Hogy nem lehet. Hogy könnyen késő a változtatáshoz. Ha egyszer elkövetted az áteredő bűnt, akkor megkapod a büntetést, és elkerülhetetlenül. Hiába megbánás, hiába minden. Nem lehet visszatalálni a boldogsághoz vezető útra. A főszereplőm elkövette azt a bűnt, és korábban, de számára se, az olvasók számára se nyilvánvaló, hogy mi az. Csak a végén derül ki, csak utólag láthatóan. Ahogy a fontos dolgok szoktak.

Egyébként a regényben rengeteg utalást, feladványt, vendégszöveget rejtettem el, de olyan módon, hogy ne zavarja a befogadást. Ha valaki megfejti a rejtvényeket, attól gazdagabbá válik az olvasat, de ha nem, úgy is teljesen követhető, érthető a mű. Rilkével pont nem dolgoztam. Pedig ez illeszkedett volna!

- A történetek meg a szereplők annyira kitaláltak, amennyire, de a helyszínek, a dél-alföldi fürdőváros, sokszor nagyon is konkrét. Óhatatlanul felmerül, magára ismerhet néhány szereplő, akit modellként használsz. Nem lesz ebből botrány, mint Grecsó Krisztián Pletykaanyuja esetében?

-         Ha a regény felismerései botrányosnak bizonyulnak, annak csak örülni fogok, persze. Olyan megorrolások viszont biztosan nem lesznek, mint a Grecsó-kötet megjelenésekor. Ugyanis nem használtam modelleket, a könyv minden karaktere konstruált. A helyszín se alapvető fontosságú, ez a történet játszódhatna bármelyik vidéki kisvárosban. Azért Gyulára helyeztem a cselekmény nagyobbik részét, mert ott élek, ismerem az izgalmas helyeket, érzem a hangulatát a Százéves Cukrászdának, a Béke sugárút varázslatos gesztenyesorának. Ahogy a regény egy másik helyszíne, az oslói Vigeland Park viszont nem cserélhető. A sok száz meztelen gránitszobor a norvég főváros legnagyobb közterén, a nyers naturalizmus, a ruhátlan férfiak és nők arcán a kiszolgáltatottság és annak rezignált elfogadása - ezek egyetlen állóképbe sűrítik a 47 történetének atmoszféráját. Hogy egy érthetetlen, borzongató rendszer sodor bennünket. Hogy az átalakuló világ körülöttünk zavaros, félni kell tőle.

- Tritius Estae-től választottad a második mottót, és mintha ezzel a feloldást, a bűnökből való feloldozást is beígérnéd: „De tavaszát, derűjét három erő hatalma áldja - ajándék a negyven hét magánya." És valóban, mindamellett, hogy ez egy eléggé kemény mű, a szépség, az öröm és a dolgok értelme is sokszor megcsillan benne. Jól látom?

-         Ide legszívesebben tennék egy szmájlit. A könyv címe a Tamás-féle apokrifból jött, maga a cím viszont másképpen is olvasható, terminusként. A regény ideje valójában egy nem várt terhesség negyven hete. Szerettem volna erre, a cím kétértelműségére utalni a mottókkal, azonban nem találtam megfelelő szöveget, amiben szerepel a "negyven hét magánya" szókapcsolat. Úgyhogy megírtam magam. Az Estae a monogramom, a Tritius pedig az álnevem egy ismert internetes kvízjátékban. Miközben a kérdésed nagyon lényeglátó. Mert tényleg ezt keresi az ember mindig: szépséget, biztonságot, egy helyet, ahol jó. A Biblia is azt üzeni, hogy azért van ez az egész körülöttünk, azért, azzal a céllal teremtetett a világ, hogy az otthonunk legyen. És én hiszem, hogy így van. Csak azt nem értem, miért olyan rohadt nehéz megtalálni.

A manírkodás folytatása (régiek)

Rosszul lettem a hallucináló fiam látványától. Az anyja tudta, mi a dolga. Ez a megható.

[2009. 11. 11.] Beszélgetés a Kultistálló című rendezvénysorozaton. Nyáron, Kingával, nagyon élveztük. Itt a videója.

[2009. 10. 28.] Kritika a Papiruszportálon


[2009. 10. 14.] Nem sürgetem nem várom / Nem bántom nem sajnálom / Nem sajnáltatom magam magam adom / Neki megadom neki megadom magam


[2009. 10. 14.] Beszélgetés a szlovákiai magyar rádióban (a 30. percnél kezdődik) Közben jött két kritika, a múlt héten az ÉS-ben egy nagyon lebaszós (Bod Péter), az októberi Székelyföldben egy barátságos (Pécsi Görgyi). Volt egy est az írószövetségben, Elek Tibor és Erős Kinga beszélgettek velem, itt van róla egy rövid helyszíni.

[2009. 09. 10.] Beszélgetés a Kossuth Rádióban (9 perc 30 másodpercnél kezdődik)

[2009. 07. 09.] Völgyi Tóth Zsuzsa interjúja a Kossuth Rádió Esti séta című műsorűban (27.42-nél kezdődik)

[2009. 07. 07.] Megjelent két kritika közben, egy eléggé lebaszós a Népszabiban, meg egy inkább méltató a Literán.

[2009. 05. 27.] Fábián Tamás interjúja a Csaba Rádióban (közvetlenül a kötet megjelenése után készült).

[2009. 05. 20.] Torma Tamás könyvajánlója az Exitben + rövid beszélgetés

[2009. 05. 06.] Pécsi Györgyi jegyzete a Katolikus Rádióban (klikk; a lejátszáshoz Real Player szükséges)

[2009. 05. 05.] Megjelent a Könyvjelző, benne Szepesi Dóra beszélgetése. Mivel a magazinnak nincs kurrens netes implementációja, az interjú szövegét a lap aljára bemásolom. Amint felkerül az Alex portáljára a cikk, innen törlöm az anyagot, csak a link marad.

[2009. 05. 05.] Egy régi barát könyvajánlója a Blogtéren

[2009. 04. 19] Beszélgetés a Irodalmi Jelenben. Onagy Zoltán kérdezett

[2009. 04. 11.] A kötet tegnaptól rendelhető az Alexandránál, jövő hét végére tán a boltokban is megtalálható lesz. Közben a Forrásban megjelent Darvasi Feri kritikája az előző könyvemről, a Békés Megyei Hírlapban rövid beszélgetés.