Oláh András
az idő szava
(Fecske Csabának – odaátra)
elakadt az idő szava
kétségeinkre bízzuk magunkat
de a nyűggel teli harangszó
is az elmúlásra szavaz
nem voltam ott
feltételes módban sem
mégis előszivárgott a kócos éjszaka
a jelent így tömte ki
el sem kezdődtünk még
halomban állt toll és papír
horpadt arcú hold vizsgálta sérüléseit
az örökölt zúzódásokat
nincs több adósság
a kocsmakerti sörpad az egyetlen
ami még a valóságról álmodik
kockázat van
amit nem lehet kioltani
addig vagyunk míg vannak könnyeink
de a múlthoz nem építhetünk hidat
s a holnap nem vigasz
sodródunk hát egy felázott hajnal felé
ahol egyszer már szem elől
tévesztettelek
különben mindegy
félelmeinket cipeljük hazától hazáig
hány költözésből áll egy élet
hányszor hiszed hogy van otthonod
hányszor kapsz baljós üzenetet
és naponta ölsz te is szavakkal
hallom a halkuló szívütéseket
nézem az elmúlás folyamatábráját
elkerülhetetlennek látszik
különben mindegy is
legfeljebb ismét áldozatok leszünk
a válasz már úgysem nekünk szól
félelmeinkről is mások döntenek
mint ezerkilencszáznyolcvanhétben
amikor a monori vasúti
zászlóaljjal a békeharc túszaiként
síneket és talpfákat cseréltünk
lemondva a menetiránnyal szemben
szerzett sebeinkről és hátraarcot
fordítva a szívünkben zajló háborúnak
A versek a Bárka 2026/3-as számának élén jelentek meg; a második szöveg a szerző kézírásában nyitotta a lapszámot.
