Versek

 

 11._Horv__th_Veronika_Bach_M______2_.jpg
(Bach Máté fotója)

 

Horváth Veronika

 

Érzékelési hiba

 

Két pontot érint meg a hátadon. Túl közel van: egynek érzed.
Megkérdezed, mit álmodott aznap.
Vállalod a szimbólumfejtést, mert tudod az első emlékét,
le tudod rajzolni a tapéta mintáját gyerekszobájában,
pedig falujában sem jártál sosem. Emlékszel arra,
amit a nagyanyjáról mesélt; ha a sparheltet begyújtja,
ő jut eszébe. Kávét iszol vele, cukor nélkül, tejjel.
Kanalat tesz bele – nincs rá szükséged,
csak szeretsz kavargatni, örvényt támasztani a csésze közepén.
Köntöst vesz fel, kiültök a gangra nyárfazizegésbe
burkolózni. Lába alá sámlit tolsz, megfogod meztelen bokáját,
ahol a pizsama és zokni közül kikandikál.
Bizsereg az ujjbegyed, pedig hűvös a bőre.
Érintésbe csomagolod az éjszakát,
kabátzsebbe teszed. Kulcsodról otthonod kilincsére tapad.
Másnap, amíg menekülsz egy másik bejárathoz,
ecettel sikálja az ajtót a feleséged.

 

 

Nem lett belőle soha semmi

 

Ha nem lett semmivé, akkor valaminek még mindig mondható.
S ha jól figyelsz, azt is láthatod, hogy a néma ígéretek
melyik hónapokban próbálnak mégis szárba szökni.
Vajon min múlik, hogy mikor ragadunk kapát,
és mikor vonunk vállat: hajtson, ha még mindig hajtani akar,
ha a létezés több kiirtás után is ilyen fontos neki?
Csak amíg meglátjuk, mi akar lenni belőle,
csak amíg felismerhető lesz a levelek formájáról,
csak addig hagyjuk meg, nem foglal sok helyet.
Majd ha nagyobb lesz, ráérünk eldönteni,
hova tesszük, szabadon növekedhet-e,
vagy kaspóba kényszerítjük, lakásba zárjuk-e,
elszakítva az anyaföld valóságától gyökerét.
Ha fonnyadni kezd, fogjuk-e öntözni.
Elképzelem, hogyha nagy lesz, árnyékot tart majd fejünk fölé,
és elengedem a fülem mellett a figyelmeztetést,
hogy vágyak árnyékában hűsölni, lányom, olyan,
mintha kinn felejtenéd magad a déli napon.




Gondatlanságból elkövetett

 

Szederjes volt, burjánzani kezdett.
A hátán, tudod, nem veszi észre az ember.
Fél napot voltam csak benn. Kivágták.
A bőrrák ritkán áttétesedik.

*

Nem tudom a nevét, csak a rongyokat ismerem ablakában.
Ha én lennék az unokája, huzatfogót varrnék neki.
Nyolcvan fölött a lakók és bérházak belefáradnak,
hogy pillanatnyi érdekek szerint szalad át rajtuk az élet.
Ezek a mai fiatalok… Adj, uramisten, de rögtön,
adj egy vevőt, bérlőt, tüntesd el a repedéseket!
Eladó-kiadó most a szívem, nem javítom meg,
úgysem lesz enyém. Így korhadnak el a duplaablakok,
puha és szálkás lesz a fa, a festék sem tartja egyben.
Peregni kezd a vakolat, az évtizedek óta vizesedő fal
ledobja magáról a díszeket. Ne hazudjatok törődést!
Nem kell a huzatfogótok, a nippetek. Cseréljetek tetőt,
ereszt, csöveket! Pucoljátok ki vénáimat!
Az anyajegyeimet sem számlálta meg senki.

 

Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.


Főoldal

2020. július 16.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Both Balázs versei Lövétei Lázár László: FeketemunkaSzilágyi András verseiTompa Gábor versei
Prózák
Bene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonalLégrádi Gergely novellái
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA