Darvasi László
Vidám mondatok II.
Mindent irigyelnek, semmit sem akarnak.
De még a másik szenvedést is maguknak követelik.
Porrá törni a követ és széthinteni,
beleszórni szelekbe,
fémesen ringó vizekbe
így ünnepelni
csak így ünnepelni
amivel a saját fejét verte szét a másik.
Torony árnyékában élni,
a por óramutatójának lenni.
Úgy menekült, hogy közben
az összes üldözőjét
lemészárolta.
Sok uralkodó abba bukik bele végül,
hogy azt is le akarja győzni,
akit pedig nem szabadna.
Hogyan is tudná legyőzni a száj
a beszédet.
Miért is állítaná föl a szerelem mindig a faszt.
A test csak magának követel,
ez az ő módszere,
és bár nem nagy titok, de hatásos.
A lélek folyton lesben áll, mint ki a vadászatból él.
Közben a test az ő szája lesz,
a lélek a test által beszél,
de amit a test válaszol,
sokszor maga sem érti.
A vadász, aki bár tőrbe csalta, elejtette,
megnyúzta és elkészítette,
mégsem érti a vadat.
És aztán lakoma után sem könnyebb.
Hogyan magyarázod
el egy gyereknek, mi a lélek.
Mondhatnád, amikor könny csöppen,
és fenti fénnyel párosodik.
Amikor a könny éjszakát iszik.
A lélek a vérben lakik, a sebben, a fájdalomban,
és így tovább, ő sehogyan sem érti.
Akkor azt mondod neki, boldog vagy,
viszont valaki más táncol és hazudik benned,
mégis az a lélek.
Akkor azt mondod neki, és mutatod is,
látod, ő, ez az ember meghalt.
Mondod neki, ettől kicsit meghaltál te is.
Nem érti.
Sorolsz még ezeregy példát,
de ő egyiket sem fogja érteni.
Hanem amikor rád un,
és egy gyufa lángjával eléget téged,
s elnézi mivé lettél,
serken benne valamennyi tudás.
Minden pernyeszárny szó.
Ujjával kapar kicsit a hamuban,
majd azt mondja,
szervusz,
lélek,
te voltál én,
és én vagyok te,
és most már értek valamennyit abból,
amennyiből semennyit sem lehet.
Halott szája előtt
hallgatózni.
És a föltámadás előtt
kiosztják az új szótárakat is.
Aki kap, és aki nem.
Valamiben hinnem kellene,
csakhogy ne
holtan ébredjek reggelente,
ne a halálommal kezdjem a napot.
Akármi mozdulat elég lenne,
megelégednék azzal is, hogy parókát
fésüljön a sánta fodrász,
pontban délután háromkor,
amikorra a téren fölsikálták a vért.
Valahogy így,
de még csak a reggelt isszák
az árnyak
Az ágy vetetlen, hát megágyazok,
s ha rendben sorakoznak
az alváshoz szükséges szörnyű rétegek,
lehántom róluk a
takarók rémségeit.
Rongyról lekerül a rongy,
de a semmi soha nem lesz mezítelen.
A dolgok előbb felsorakoznak,
de aztán körbevesznek, és a szív,
a szív, vagy egy bányató
a meredély sziklafalának vakító hátára
csillannak a halak.
Él, ami lent maradt.
Él, ami fent fürdőzik.
Vers, te csak maradj.
Emily Dickinson ölében a bánat.
A parókia kertjében tyúkot kopasztanak.
Isten a padlórésben is a maga morzsája.
Különben éppen széles körű,
mindenkire érvényes
táncmulatságot tartunk.
Minden válása után föladta azt a hirdetést,
Isten, végre elvehetsz feleségül.
Csakis szomorú hímtagokat gyűjtött.
Ám ha az egyik csalt,
s valamicskét örülni próbált,
Nyomban tovább adta.
„A koporsófedelet megemelve suttogott.
Majd visszaszállt a feketén hullámzó, néma gyülekezetbe.
Mit mondott neki, kérdezte
a ringó lampionsor alatt az özvegy,
szorította a karját,
télikék szempár világított rá.
Mit mondott neki!
Mit mondott neki!
A bocsánatát kértem, mert a halotti beszéd alatt
végig a maga rettenetes ölére gondoltam.”
Rábíztuk összes tüzünket.
Ő még a titkos izzást is megtalálta,
jóllehet, azután az égési sebeket nekünk kellett ellátni.
Pernye.
Hajnal.
Beleszeretni egy tábortűz
csodálatos maradékába.
Hölgyeim és Uraim,
kedves barátaim,
tisztelt egybegyűltek,
a holnapi napfelkeltéért
sajnos nem vállalhatjuk a
felelősséget!
Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.
