Ami elől

Összemosódnak a helyrajzaik.
Nem járok el szobraik mellett.
Nagykároly, Budapest, Kolozsvár, Temesvár:
valahonnan mindig menekülni kellett.

Lassanként, csendben süllyednek el.
A megfagyott múltban úgy alszanak,
mint teleírt, majd később összegyűrt
papírlapok a hótenger alatt.

Zsugorodó pontok a térképemen.
Emlékük nem üldöz, nem marasztal.
De mindent, ami elől futni akartam,
a menekülésben is hoztam magammal.

Sirály

Úgy úszom, harmincöt éve már,
mint edzésben levő hajótörött
a végtelenített, lassú tempót
álmodás és eszmélés között.

Belégzés, majd újra kilégzés.
Nem szédít álom, nem fáraszt a múlt:
aminek örültem, elmúlt mindig,
amitől féltem, máshogy alakult.

Egy sirály. Míg elszáll fölöttem,
átgondolhatom a helyzetem:
az élet szép, és legszebbik csodám,
de nem úgy zajlik, mint a filmeken.

Onnan fentről, míg elszáll fölöttem,
mindez talán egésznek tűnik,
s visszamenőleg is kirajzolja
egy teljes élet körvonalait.

Fentről talán egy nagy kékség minden,
s alig látszom a hullámok között.
Közel úszom a látóhatárhoz,
egy pillanat, és végleg eltűnök.

A bokrok mellett állt a kádunk.
Köröttünk nagyra tárt világ,
a nyári égbolt tiszta kékje,
a könnyű, habos hortenziák.

Ezen a képen együtt fürdünk.
Emlékszel még erre a nyárra?
A fehér violák, a király-
liliomok illatára?

Olyan természetes még minden!
Olyan könnyű, hogy szinte semmi.
Egy marék zöld bogárként kéne
ezt a verset is egybeszedni.

Itt még állnak a rózsafáink.
És éppen azon nevetünk,
hogy körtét hozol, megcsúszol,
és összekoccan a fejünk.

Mennyi fény! Most is bizserget!
Kiázott bőrünkön át
felszívódik testünkbe a –
az egész tökéletes világ.

Emlékszel még erre a képre?
Emlékszel még a régi házra?
A virágillatú melegben
végigpancsolt délutánra?

Emlékszel még a régi kertre?
Álmodban eljársz még oda?
Volt pár langymeleg nap azóta,
de ilyen nyár nem lesz soha.

Siettetni nem tudom, hiába.
Fogadalmaimba, terveimbe
lassan növök bele, mint ábrándos
tekintetű gyermek a férfiingbe.

Tanulom napról napra a világot.
Nyújtózkodom: az egészet lássam!
A fejem most is a felhők fölött,
de néha már földig ér a lábam.

Ilyenkor úgy tűnik, nem nagy dolog;
elég kivárni, s ha nem üldözöd,
megmutatkozik a dolgok haszna,
mint dagály vize a sziklák között.

Ilyenkor úgy tűnik, hiába futottam:
mert míg a végeken kergettem őket,
az álmaim visszavonultak,
s a rég elhagyott kerteken nőnek.

A versek a Bárka 2016/2-es számában jelentek meg.

2016. április 14.