Versek

 

 __rmos_L__r__nd.jpg

 

Ármos Lóránd

 

Ami elől

 

Összemosódnak a helyrajzaik.
Nem járok el szobraik mellett.
Nagykároly, Budapest, Kolozsvár, Temesvár:
valahonnan mindig menekülni kellett.

Lassanként, csendben süllyednek el.
A megfagyott múltban úgy alszanak,
mint teleírt, majd később összegyűrt
papírlapok a hótenger alatt.

Zsugorodó pontok a térképemen.
Emlékük nem üldöz, nem marasztal.
De mindent, ami elől futni akartam,
a menekülésben is hoztam magammal.

 

Sirály

 
Úgy úszom, harmincöt éve már,
mint edzésben levő hajótörött
a végtelenített, lassú tempót
álmodás és eszmélés között.

Belégzés, majd újra kilégzés.
Nem szédít álom, nem fáraszt a múlt:
aminek örültem, elmúlt mindig,
amitől féltem, máshogy alakult.

Egy sirály. Míg elszáll fölöttem,
átgondolhatom a helyzetem:
az élet szép, és legszebbik csodám,
de nem úgy zajlik, mint a filmeken.

Onnan fentről, míg elszáll fölöttem, 
mindez talán egésznek tűnik,
s visszamenőleg is kirajzolja
egy teljes élet körvonalait.

Fentről talán egy nagy kékség minden,
s alig látszom a hullámok között.
Közel úszom a látóhatárhoz,
egy pillanat, és végleg eltűnök.                    

 

Marék zöld

 

A bokrok mellett állt a kádunk.
Köröttünk nagyra tárt világ,
a nyári égbolt tiszta kékje,
a könnyű, habos hortenziák.

Ezen a képen együtt fürdünk.
Emlékszel még erre a nyárra?
A fehér violák, a király-
liliomok illatára?

Olyan természetes még minden!
Olyan könnyű, hogy szinte semmi.
Egy marék zöld bogárként kéne
ezt a verset is egybeszedni.

Itt még állnak a rózsafáink.
És éppen azon nevetünk,
hogy körtét hozol, megcsúszol,
és összekoccan a fejünk.

Mennyi fény! Most is bizserget!
Kiázott bőrünkön át  
felszívódik testünkbe a –
az egész tökéletes világ.

Emlékszel még erre a képre?
Emlékszel még a régi házra?
A virágillatú melegben
végigpancsolt délutánra?                                                      

Emlékszel még a régi kertre?
Álmodban eljársz még oda?
Volt pár langymeleg nap azóta,
de ilyen nyár nem lesz soha.

 

Ilyenkor úgy tűnik

 

Siettetni nem tudom, hiába.
Fogadalmaimba, terveimbe
lassan növök bele, mint ábrándos
tekintetű gyermek a férfiingbe.                    

Tanulom napról napra a világot.
Nyújtózkodom: az egészet lássam!
A fejem most is a felhők fölött,
de néha már földig ér a lábam.

Ilyenkor úgy tűnik, nem nagy dolog;
elég kivárni, s ha nem üldözöd,
megmutatkozik a dolgok haszna,
mint dagály vize a sziklák között.                

Ilyenkor úgy tűnik, hiába futottam:
mert míg a végeken kergettem őket,
az álmaim visszavonultak,
s a rég elhagyott kerteken nőnek.

 

A versek a Bárka 2016/2-es számában jelentek meg.

 

2016. április 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA