Fellinger Károly
Hal a szatyorban
A vonatsínek szelíden, mindig csak
tapogatózva, szeretnék ma is ki-
mozdítani egymást a rohanásból,
mint akiknek közös az emlékük, itt-
ott közeledve egymáshoz, álmukban
a bűvészek nem etetnek nyulakat,
az előadásuk bevételét meg
szétosztják azok között, akiknek nem
jutott hely a mai előadásra,
ami igazából jobb lett volna, ha
elmarad, akár az időnek folyvást
lekötelezett, figyelemre méltó
kellék karóra János csuklójáról.
Mérleg
A turista szél lyukas zsebe mindig
tele van falevéllel, hiába le-
tagadni, a zöld levelek mielőtt
még elszáradnának, szétszóródnak a
felejtés minden egyes irányába,
mialatt János szülinapjára a
legfiatalabb anyai nagynénjét
fia a kapunál kitessékeli
az autóból, hadd adja csak át a
szokásos üveget, csokit, gyümölcsöt,
mikor a látogatás után aztán
visszajön az anyjáért a jó fiú,
János helyett nagynénjének gratulál,
boldog, békés szülinapot kívánva,
ahogy egy igazi rokonhoz illik.
Apropó
A teremtő Isten nem veszi le a
lábáról Jánost, hisz ő nem varázsol,
nem vár a kellő alkalomra, így hát
János kifakad ebből a világból,
kitálal, mint az agyonbírált pincér,
aki borravaló híján most bele
kortyol a borba, mohó darázsként a
jó csaliba, persze mindig mértékkel,
hogy mindenképp elvarázsolja Istent,
hogy aztán elszaladjon mint egy hős nyúl,
aki meg Juli konyhájában hipp- hopp
átváltozik boldog nyúlpaprikássá.
Féktáv
János ráakad a viharlámpára,
mire Isten vihart teremt, zuhog,
szakad, akárha dézsából öntenék,
erre Isten megsajnálja, hirtelen
barlangba tereli, a barlang falán
az ezer éves gyermeteg rajzokon
Juli óvó tekintete kíséri,
a kezében ott a titok kulcsa, a
megdöbbenéstől majdnem elejti, bár
a barlang végéhez érve elalszik
a viharlámpa, mindenre fény derül,
Isten megfeledkezik magáról, meg-
lepetés erejével várakozik.
Megjelent a Bárka 2015/4-es számában.
