Balaskó Ákos
Gyalogút egy tengerig
A folyómeder mellett
egy tengerig tartó gyalogút,
gazokkal átszőtt járdalapok.
Mesélsz a terveidről
minden mondatnak ponttal a végén,
gátakig futó tekintetekkel,
céltudat kikezdhetetlenül,
a kajla szélben lehámlik
cukorkaillatod.
Mi mást kívánhatnék, mint
hogy ha majd úgy ismerlek már,
mint egy életvonalat,
mint minden múlt idők jelét,
ha majd dilatáció lesz a bőrerezet,
akkor ne a korral húzódó közönnyel
forduljak tőled el,
mert elkerülni az elkerülhetetlent
még neked sincs erőd.
Akciós
A hűtőpultnál állt, a sorban.
Nem vett melltartót, hűvös van így.
Csak leugrott, hogy alapanyagnak,
annyit készült, hogy nem tart még sehol.
Most először, hogy nála este. Hátha.
Szolid alapozó, smink,
elföldelni a mélyebb tényeket,
krémmel bevont vöröslő kézfej,
kis bőrmelléki maradvány,
borogatott körömágyi láz,
egynyári lengruha,
színhús, ízfokozó,
vörös, fehér, rozé,
a lutrinak már nincs színe.
Gumi, 3 darabos, kell, legyen.
Bár a távolságot miért is kéne már.
Még tartja, tartogatja még magát.
Mint egy kosarat.
A múltkor újra láttam.
Csak macskatáp, kartonnal akciós.
És izzadt, pedig ősz van.
A nagy leárazások.
Utószezon.
Itató
A poshadt fény, mint egy
nyálas ujj, maszatolja a
szürkület segédvonalait.
Ágak közé lógnak a felhők,
mint egy padról egy-egy
koszfoltos gyerekláb.
Az itató dermedt önarckép.
Csupa ág a közös kert,
és egy-egy ág csupa
felborzolt tollazat.
Egyedül vagyok. Hártyás
csendre hulló neszek.
Mintha egy nagy testű
állat mögém kerülne.
A szomszéd kölykök,
a vadászó idő, némán
becserkészik a madarakat
és rájuk rontanak.
Nem értem, itt miért
nélküled vagyok, ha melletted
úgy fogadom a halált,
mint egy csapat veréb a
hajnali fagyban.
Megjelent a Bárka 2013/4-es számában.
