Bíró László
Sinka hangszere zeng
életemet rakosgatom
egy fehér lapon hasztalan
elkerül öröm és éden
bennem a jónak csöndje van
minden reszket ami éltet
itt csupán a hiány merész
az örökös semmittevés
magányomra dalolva néz
ami a sorsból hátra van
mindig az a legnehezebb
ha a bajom fúvogatom
Sinka István hangszere zeng
Rozsdásodik a vérem
lehet Szalonta Vésztő vagy Sarkad
bennem a jelen szüntelen szakad
a csönd idomítja a végtelent
s pár gond gubbaszt a létben idelent
a baj báltermét szavakkal mérem
versekben rozsdásodik a vérem
csodára várok de ami hív más
magányfényben kis lámpa a sírás
A múláson nincsen fék
nem használ itt sem vers sem mise
nem vigasztal engem semmise
az örök múláson nincsen fék
születés s halál közt fut a vég
ami nincs azt folyton akarom
szavakkal terítem asztalom
.. még felrémlik néha mosolyod
mikor a csönd szívemig csobog
Jött egyszer...
jött egyszer egy szép gondolat
de kiderült csak gombolyag
s bárhogyan fonom álmomat
csak én vagyok az áldozat
ágyamon nagy ihletsávok
asszonyt szavakból formázok
s ha versem kéjáram rázza
betűt lövelek a nászba
Kéne egy sors
kéne egy sors ami könnyed
ám „jólétre" nincsen ötlet
gondtálban a világ ernyed
amit főztél azt kell enned
mikor a szavak loholnak
lelkemben a csönd kiolvad
de kevés a napi ihlet
ami boldoggá segíthet
Megjelent a 2011/6-os Bárkában.
