Aczél Géza

(szino)líra

torzószótár

adagol

talán azért nem vittem egész életemben sokra mivel nekem mindig az tetszett legjobban mikor a

helyzetbe került ember gondosan kimérten adagolta a materiális és szellemi javait gallovics bácsi

sárospataki szatócsboltjában a savanyú cukrot sztojka bácsi nyíregyházán a hajnaltájban

kelesztett meleg házikenyeret a szódás gunyecz erősen nyikorgó stráfkocsijáról akkurátusan

a homályos szódásüveget kulcsár gabi bácsi unalmas tavaszi latin órákon az ötféle deklinációt

mi lassan föléltük mindezt a nyugalmas valót természetes ritmusban épültek növekedésünkbe

a kisvárosi koordináták s mire kiértünk a lázas terekre különös bohócoknak tűntek az izgágák

szánalmasaknak a karrierért tolakodók agresszív pöcsöknek a politikusok persze sok hasznom

nem lett ebből a békességből mint temetők szemétgyűjtőjében az elszáradt koszorúk örökös

vesztesekként hoztuk a borút a terror a rablás egyetemes törvényeit nem ismerve készületlen

bolyongott huzatos áramlatokkal kaszabolt tereken az önmagát feladó elme sorsát rezignáltan

mérlegelve s függöny mögül lesve hogy húznak az utakon a gengszterek magas térdemeléssel

adakozik

a történelmi indulatok jórészt megítélhetetlenek nézed a térképen birodalmak vélhető bukását

majdnem olybá tűnik mint az egyszeregy átrajzolt határok kipusztult népek aztán egy roppant

kavarodás fölülírja az egészet a tégelyből kimászik valami más hol hun hol gót hol éppen alán

s akkor még itt csak a köldökünket nézzük fogalmunk sincs hogyan támad a berbereknek ősi

ellenségük s miként törik óceániában aprócska korallzátonyokra a nemzeti öntudat kik hiszik

harcos etalonnak rég elnyugodott ükanyjukat s hová írod ha ínyenc barátod a polipot zabálja

s neked már a tengeri hal is olyan mint a bálna a csigától összerándulsz de megkönnyebbülten

már a közös borozásra bámulsz melyben az ízlés szétesett horizontja a szokás közös zenitjén

barátságosan újra összeér holnap együtt rajongtok a kacsazsírral locsolt tejfölös tojásban bő ra-

kott krumpliért majd szidjátok a nőt ha túlságosan adakozik rögtön föl is háborodva mikor

távolabb kövekkel agyonverik mert végül is zárva termőkkel milyen lenne a magányos férfi sorsa

vagy ha szörnyű nejét más erkölcs nyikorgó ágyadba tolja szabad lelkű hová menekülsz

adalék

a naményi udvarban hol huszonhét szilvafa volt s a lepotyogó szilvákon kiterített szárnyakkal

vitorláztak azóta sem látott gyönyörű pillangók s noha az emlékezésekkel csínján illik bánni

a visszapillantásban rejlő mesekertet összezúzhatja bármikor akárki ha a tett fátyolosan lengő

színhelyére visszatéved a látottakat máig nem morzsolta szét bennem az enyészet nem hiába

lábatlankodtam a rotyogó rézüst körül kora reggeltől bársonyos estig élvezve ahogy a szürkén

szálldogáló pernye a semmibe feslik amíg anyuka és a szomszéd néni egy roppant fakanállal

óvatosan kevergette a feketülő masszát tudtommal nem volt abban semmi adalék se cukor se

rögzítő szer tartósító szulfát aszkorbinsav vagy antipasszát csupán a gyümölcs fönsége kezdett

lassan elválni a fém forrongó peremétől különös minőséget szülve ebből az aszúsodó lekváros

egészből melyből aztán nem úgy ízlett egy megkent szelet kenyér megtömött prézlis gombóc

elvarázsolt sápadt tészta ahogy máma a sok mirelit és zagy között nem lelve már a gyümölcs

illatára miként a boldog ifjúságra mely mögött valami igaz anyagszerűség is végleg elveszett

*

adófizetés

a konkrét fogalomtól eltekeregni most nehéz hisz ősrégi táptalajból bokrosodik az adófizetés

csússzon bár mohón feneketlen zsebbe a józan belátásnál a fegyver leeresztve hisz fizetni illik

a mamut agyaráért ha már némelyik hősködő annyira ráér bombázgatni a roppant állatot a vár

körül is áldatlan állapot ha nem övezi cölöpös vizesárok s az ellenség csak úgy kacagva ráront a

megszeppent népre majd városokban is előbb-utóbb ívelő híd közlekedés kéne a lápot sűrűn

behálózó vasutak hívőknek templomok unatkozóknak víg játszóterek ez ügyekben okos még

versben sem lehetsz csak hát mindenek mögött dolgainknak ott a vak indulata mikor vigyorral

tömi feneketlen zsákjába dézsmáját a pasa s vastag baksisért pokoli érveket gyárt lopásokhoz

a zúg jogtanácsos s míg veled a hatalom a folyosót nyalatja mindeneknek nyála-taknya  atyja

önelégülten szórja a közöst s egy idő után megszeppenve állsz önmagad ásta sírgödröd fölött

mert utódaidon ezt a fekete munkát egyszer még valamelyik cinikus barom behajtja ugyanis

nem volt pályáztatva a szegény pára miként akarta itt hagyni ezt a gusztustalan árnyékvilágot

adófizető

hagyjuk most a papi dézsmát szemforgatás van itt még száz kövessük lépésben nyomon a mai

napot mikor hősünk megkapja a paksamétát s már hozza is elő hátulról a kis házi létrát minek

magasából a szöveg ömlenybe hátha belelát valamit mivel a sanda szándék mögött mégis csak

legmaradandóbb amit anyanyelv gyanánt a törvényt szövegező alakít mivel nincs az a dekon

s a hermeneutikának radikális ága mit a szerencsétlen adófizető meg ne kívánna az ősnyomat

után így aztán marad hogy bután s az utolsó fillérek elvesztésétől szorongva nekiül borongva

a pontokba szedett hottentottának a laikusról beszélek akire az adósok virtuális rozsdás ajtaja

évente rácsap mivel könyörületes pénze nemhogy beszedésre szemetekből kutyult evésre sem

volt elég míg másokat a bűnöző feledés az összekacsintás gyilkos bája behív pezsgőre fekete

kaviárra s ha netán politikai bandaháborúban rákaparnak a lopásra néhány évre elterpeszkedik

honoluluban a költő pedig ide gyors rímet nem találva belesüpped végtelen magába és a világ

aljasságain elborong tényleg csak az enyím s a tied lármája előtt lehettünk igazán boldogok

adogat

kimegy hajnalban a kamasz szemközt a tölgyerdő széli teniszpályára egyedül van de mégsem

árva körben madarak fityeregnek míg kinézi magának a legszebb süllyesztett pályát melynek

meredek oldalán vakít a fű ám lent az élénk vörös salak tegnap estéről még bántón összevágva

lomhán elcammog hát a hátulsó szertárba a panírozó hálóval az egyenetlen küzdőtérre néhány

futurisztikus ellipszist rátol s már ez a látvány is riadt lelket ápol akár egy üde impresszionista

festmény a feljövő napban az élénkség derűi már-már jól becsapnak de érzed valami hiányzik

nagyon ezért gondosan megtömöd finom hófehér mészporral a sokáig keresett apró vonalazó

kocsit melyet a tett helyéig ölben viszel így fölösleges jelzéseket kívülre nem borít s óvatosan

húzni kezded az egyéninek és párosnak való egyeneseket az élettel telítődött konstrukciónak

örülsz mint egy kisgyerek s már csak a háló igazítása van hátra a kurblival oldalról gondosan

megtekered hogy középen ne lehessen fáradt lankadása aztán jólesően leülsz s várod a szelíd

ellenfelet ki megérkezve homorítva adogat tenyeresről visszaadsz sokat csak a fonák ne lenne

Megjelent a 2011/6-os Bárkában.