Prózák

 

Szil___gnes.jpg 

 

Szil Ágnes

 

Betlehem utca

 

Két fiú ugrándozik a téli latyakban. Nyolcévesek lehetnek, a kezükben öreg műanyag kosár, a takarosan összehajtott, morzsás damaszt asztalterítő csúszkál az üres alkotmány fenekén. Tegnapi kiflidarabkák, akkor is ők hozták el az Epreskerti óvodából a tízórait és az uzsonnát, akkor májkrémes kenyér volt egyrétegű szalvétába tekerve, egy fél szelet paprikával, mellé egy kis fémkannában túlcukrozott, citrompótlós, elég meleg tea. Uzsonnára mézeskalácsot kaptak, a cukormáz márványosan fogja be a süteményt, és a kicsi fogacskák érintésére azonnal a szájba omlik.

A tanító néni a második óra után átvizsgálja a füzeteket. Mindennap ez a két fiú végez elsőként, a lapokon alig szánt végig a piros toll, esetleg csak az aláírásig. Matrica nincs, de nyomda van. Vízipók, doktor Bubó. Öt nyomda egy piros pont, tíz nyomda örök uzsonnafelelősség. Mindennap ez a két fiú indul vissza a régi óvodájába. Az olajos padló szaga elvegyül a kályhameleggel. Kapkodva veszik fel a kabátjukat, begombolkoznak, a fejükre húzzák a pilótasapkát; ha hideg van, felcibálják a cérnakesztyűt. Mindent óvatosan kell csinálni. Igyekeznek nem kinőni a cipőjüket. A dzsörzénadrágban csúszkálni életveszélyes, mert ha egyszer kiszakad, képes icipici lyukakra foszlani, és akkor anyuka mérges lesz, mert nem lehet varrni, csak foltozni.

Ha elmennek az osztályterem ablaka alatt, már meg lehet egy kicsit szaladni. Most egyforma magasak, hamarosan az egyik túlnövi a másikat, és akkortól a kosár nem áll majd egyenesen. A kisebbiket majd nem küldik uzsonnáért, mert addigra elkoszolódott a füzete, és a dühödt radírozás kilyukasztotta a számozott lapokat. Az iskolából menekültszállás lesz a délszláv háború alatt, a tanító néni elválik, bőrszoknyát fog hordani, a fiúk pedig elkerülnek a felső tagozatra. Most még nekirugaszkodnak, elférnek egymás mellett a Betlehem utcán, pedig szélesnek nem mondható a járda, így aztán kióvakodnak az útra.

Az Öregember házába szeptember óta becsengetnek. Megvárják, amíg az öreg kicsoszog, csendre inti a kutyát, leakasztja az arasznyi kulcsot a félfáról, és amikor meghallják a füllel éppen csak észlelhető nyikorgást, elszaladnak. Most lassabban érkezik az öreg, lehet kuncogni a túloldalon. A kosár beleakad a hülye sövény fésűibe, egy-két levelet letép, amikor kiszabadítják.

Az utca hajdani eperfáiból csak mutatóban áll egy-kettő az áthatolhatatlan betonkerítés mögött. Az óvodába nem kell csengetni, ilyenkor kinyitják nekik a nagy reteszt. A kosarat csak leteszik az előtérben, és ha nem szólítják őket, akkor felmásznak a csodálatos fémgömb legtetejére, vagy felülnek az üresen árválkodó hintákra, és az égbe repülnek. Soha nem szól rájuk senki, egyszer-egyszer leesnek, máskor belebokszol egyik a másikába. Ismerik őket, a kosárfonók gyerekei.

Visszafelé óvatosabban kell menni, hogy el ne veszítsenek semmit. A sapka picit elcsúszik, egyikük alig lát ki, a füle a másik oldalon szabadon van. A kosár nem nehéz, odakint picit leteszik egy karóra, a magasabbik félve felhúzza a damasztot. Nem derül ki, mi van a kenyérben. A másik megfog egy szeletet, az ujjával óvatosan végigsimít a krémen, aztán lenyalja a körmét. Vajas-mézes, mondja elégedetten, de a másik elhúzza a száját. A tea ma is ugyanolyan, az uzsonna egy szál parizer a zsemlében, ezúttal paprika nélkül.

Az Öregember házánál lassítanak. Két lépcső van a kiskapunál, nyugodtan le lehet tenni a kosarat, amíg lélegzet-visszafojtva várják a bácsit. Minden nap kő-papír-ollóval döntik el, ki csöngethet. Ma a nagyobbik a soros.

A bácsi meglepi őket: még el se hal a kolompszó, feltépi a kaput, és botjával a gyerekek felé kap. Nem akarja eltalálni őket, csak figyelmezteti. Fekete kalapja van és elöl kötött, hosszú kék kötője.

– Ej, csak érjelek utol benneteket a Bethlen utcán! – harsogja. – Majd panaszt teszek a tanító néninek! – mondja az öreg.

– Milyen utcát mondott? – kérdezi aztán a kicsi a nagyobbat, amikor végigrohannak a Móricz Zsigmond árnyékos oldalán. – Nem is tudom, az milyen utca.

A névtáblára néznek. A felirat szerint nem Betlehem, csak Bethlen. Nem tudják, az mit jelent, de úgy tűnik, ma kevesebbek lettek egy mesével.

 

 

*A novella a béke hívószóra íródott, és első díjat nyert a Körös Irodalmi Társaság karácsonyi felolvasóestjén.

 


Főoldal

2023. december 24.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png