Prózák

 

 Pataki_Tam__s.jpg

 

Pataki Tamás

 

A férfivá válás nehézségei

 

Koming áuttal kell kezdenem:

 

Én idén váltam férfivá.

 

Nos, tudom, hogy most hogyan néznek rám!

Megvető, gyújtó, kérdő tekintetek mindenütt.

Megértem!

 

…gyanús az a körszakáll…

…. még a feneke sem áll jól…

… túl mély a hangja, tuti torzítja a mikrofon…

 

Nos, csalódást kell okoznom önöknek, hisz ezidáig nem Tamarának hívtak, és egészen másra gondolok, amikor a férfivá érésről beszélek. De ha már gyanúba keveredtem, kérem, engedjék meg, hogy dagonyázzak a gyanúban, engedjék meg, hogy felolvassak egy igen különös verset, mely a korunkban oly divatos nemi identitás átjárhatóságának kérdését feszegeti, szigorúan humoros formában.

 

A céda én vagyok

 

Mottója egy Karinthy idézet:
,,Plutó e torzót márványból szoborta.”

 

Ki vagyok én? Kérdik mind
bomolva, hajukat s mást is
meresztgetve.
Hát elmondom röviden,
az élet már csak ilyen:
Nő vagyok, bizony,
egy férfiba szoborva.

Ha borotvát látok, a lenti
szőrös pofákra gondolok,
vagy könnyű, lányos ruhát ha
fú a szél, nem a bimbókon
jár a szemem, inkább elképzelem,
mily jó lenne benne lengeni!
még ha ki is lóg a lóláb.... mert:
Nő vagyok, bizony
egy férfiba szoborva.

No de, urak! Hátrébb a farkakkal.
az udvarlást nem úszhatják meg.
Nem. S mire vágyok, kérdik,
hát elárulom: bonbonra sem.
Tudnék bár egyszer egy matrózt
elcsábítni, kinek karján halovány
horgony feszül, szőrös mellén
zátonyra futna nyelvem, s mit bánom,
kúrjon, míg lelkem kilehelem... mert:
Nő vagyok, bizony,
egy férfiba szoborva.

Ágáljanak csak, legyintek, kit érdekel,
céda vagyok, ki a bonzsúr után már
lenn térdepel, s nem a rózsafüzért
markolászom... gyűrűt, ha látok,
elárulom, nem az ujjamra húznám:
Nő vagyok, biz, az,
egy férfiba szoborva.

Uraim, a zülléshez mindenki felnő,
bár kívül úr, belül lucskos sellő.
S a bajusz? – kérdik –, ha visszanő,
leborotválom, tudom, nem leányálom,
tudom, de mint sok mást, végül
ezt is lenyelem… mert nő vagyok,
bizony, bár Alfréd a nevem.

 

Most már megértik a gondjaimat, ugye?

Úgy érzem, hogy manapság egyre nehezebb férfivá válni.

Bezzeg régebben sokkal egyszerűbb vót!

 

Ha nem találtad magad Szent Mihály lován gyermekágyi láz, torokgyík, hungaropesszimizmus, gyermekbénulás, feketehimlő, világfájdalom vagy kanyaró miatt circa 5-6 éves korodig, akkor végre apád is tudomást szerzett a létezésedről, rájött, hogy egy két lábon járó, dolgos kéz bolyong a házában, és nyelvével rád csattant, mint szódás a lovára:

– Nesze! – ez volt a pásztorbot.

– Usgyi! – ez volt az utasítás.

– Marski! – ez volt az irány!

… és máris kinn találtad magad a szabadság kecskeszaros mezején, birkákat, libákat legeltettél, majd szürkületkor elindultál hazafelé, ám útközben konfirmáltál, megházasodtál, született három gyermeked, elkezdett gyötörni a derekad, hullani kezdett a hajad, ráadásul részt vettél egy világháborúban, átestél a tűzkeresztségen, elveszetted az egyik karodat, ráfüggtél a morfinra…

 

 és még mindig alig múltál tíz éves!

 

Ám az élet még tartogatott meglepetéseket, hisz a nagybetűs élet ritkán ért véget tízévesen, még pazar kilátás nyílt a húszas éveidre, amikor félkezű veterán bajtársaiddal snapszerezhettél a hadirokkant szeretetotthon platánfás kertjében, jóféle bakdréhert iszogatva, miközben dédunokáidon meg a göndörhajú, svábszőke ápolónő robbanásig feszült tőgyein járt az eszed.

Oh, boldogult úrfikorunk!

 

Nos, igen, úgy érzem, hogy manapság mintha nehezebben ütnénk nyélbe ezt a férfivá válást.

Higgyék el, hogy nem valamiféle kultúrpesszimista kortárs kétségbeesés szól belőlem, őszintén mondom, hogy nagyapám egyik tejtestvére húszévesen már tíz dédunokát számolt és három feleséget fogyasztott el, miközben 15 évesen 5 évre elvitték Gulágra.

 

Hiába, no, más idők jártak akkor!

 

A férfivá válásomat arra értem, hogy idén nyakamba vettem az igát, azaz megházasodtam, fiam született, azaz gondoskodtam a halhatatlanságomról, megszereztem a jogosítványomat – ha kint,  a parkolóban valaki keresztben áll a mozgáskorlátozottaknak fenntartott helyen, nos, az nem én vagyok – előállított a rendőrség, a NAV is követelt tőlem némi gázsit. Summa summarum: azt hiszem, hogy felnőttem és férfivá váltam (meg szeretnék nyugtatni minden kételkedőt, hogy már az első prosztatavizsgálatomra is kaptam időpontot a Béke téri SZTK-ban).

 

Nos, a férfivá éréssel letörettek előttem az apaság örök titkainak pecsétjei.

 

Nem fogom önöket ezekkel fárasztani, hisz ezeket úgy a legjobb megtudni, mint amikor a hóhért akasztják, ám jól tudjuk, hogy van egy népszerű világmegváltó beszélgetőműsor, melynek az a címe, hogy

 

Apu azért iszik, mert te sírsz.

 

Egyelőre e hittétel igazságát nem tapasztaltam, annál inkább ellentételének az igazságát, miszerint:

 

Apu azért boldog, mert te pisilsz.

 

Meséltem az apaság ezen mennyei örömeit a világjáró barátomnak, aki frissen tért haza luxusnyaralásáról, és mégis olyan elgyötört arccal állt elém, mint a kidörzsölt, háromrétegű vécépapír. Azért egy kis vigyor meghúzódott a szája szélén, és kérésemre elregélte, hogy miként kalandozott a luxusapartmanok dzsungelében, a messzi Seychelle-szigeteken. Egy vers kerekedett belőle, kérem, hallgassák meg:

 

Kurva egy seychelle-i bárban

 

Milyen volt feketesége, nem tudom már,  
az elnöki lakosztály volt túl sötét,
csak arra emlékszem: feszes farát
mint voodoo babát döftem szerteszét,  

és svájci karórámra, melyet magával vitt,
az időmre, mely vele együtt veszett oda,  
a három koktélra, a hétezer rúpiára
s a gumira, mit szétszakított hegyes foga,  

feketeségét nem tudom már, arcát
a kávézaccból rakom ki újra meg újra,  
a szállodai luxusvendéglőben velem
szemezget a sok színes szexmunkás...

eh, mind egy szálig kurva!

s mit bánom én, legyen filippina,
thai vagy vágott-szemű mongol,  
hol van már szőkesége, a vágyott?

inkább fizetek, úgyis mind egypina!

 

Hogy irigyeltem-e, vagy sem? Kit érdekel?

Apaként egyébként is olyan távol vagyok a Seychelles-szigetektől, mint a makói hagyma a jeruzsálemi falafeltől. Más dolgok foglalkoztatnak mostanában, például, hogy majd mit veszek fiamnak az első születésnapjára. Vajknak hívják, és az jutott eszembe, hogy beszerzek négy erős lovat és szerb embercsempészekkel elfogatom Vikidál Gyulát, a többit pedig a fantáziájukra bízom.

További jó szórakozást!

 

Megjelent a Bárka 2023/5-ös számában. 


 Főoldal

2023. november 29.
Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Gergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősorKovács István verseiKopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel versei
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png