Prózák

 

 K__rti_L__szl__.jpg

 

Kürti László

 

Sejtmemória

 

Ha megfigyeled, már nem úgy történik, már nem az a nő, már nem az az eszmélet. Ahogy észreveszi a világ, hogy kint a bugyija, lassabban megy le a nap, gyorsabban húznak a fecskék melegebb éghajlatra. Egy véletlen hasadék beránt, szárnyatörött költözőmadárkát, csak vergődsz hetekig, mire rendet tesz körülötted a hétköznapi morál. Amit megfigyelsz, az tönkre is tesz, amire rábízod magad, már nem kérdezi, hogy szabad-e, hogy van-e hozzá fölös húsod, dobbanni szíved, ütni mellé kalandból, zavarodott önfeladásból. Elszigetel és uralkodik, kihív a ligetbe, és atlétavonalban leéget, ahogyan málé bölcsészeket szokta a gyakorlati élet.

Csak a hideg ne sütne ide, csak ki ne fázzon belőlem a gyakorlati ember praxisa! Talpraesett akarok lenni, mint a nagyapám, aki négy évig volt hadifogoly Szibériában.  Ha túl közel fekszel a tűzhöz, rávakulsz a realitásokra, körmödre ég a rabság, kényes hatalom, álmodban begyullad a pulóvered, és csak akkor veszed észre, mikor már nagy a baj. Akinek viszont nincsenek álmai az otthonról hadifogság idején, fekve marad reggelre, kifagy belőle a lélek, elszáll a melege. Nagyapám nem félt munkát vállalni táboron kívül sem, kőműveseket kerestek, ácsokat, festőket, mikor már enyhültek a politikai viszonyok… Ő jelentkezett elsőként, a pincér, mint épületasztalos, brigádvezető, ezermester, hívta a rabtársakat, bajtársakat, pedig nem értett a szakmáján kívül csak az életben maradáshoz meg a csajokhoz, aminek itt nem sok hasznát vehette látszólag.

A sejtmemóriára gondolok, hogy azok a szibériai évek hogyan vacogtatnak át engem nyári estéken itthon, családi biztonságban, békebeli hétköznapokon is. A sejtek, mielőtt elhalnának, átörökítik az újabb sejteknek emlékeiket, örökölhetőek, akár a családi történetek, akár a videóra vett nagyapai beszámolók a hadifogságról. Papa valahogy csak a pozitív kicsengésű sztorikról szeretett beszélni, a csibész túlélési praktikákról, a kudarcos szökési kísérletekről, ahol haja szála sem görbült a német nyelvtudása miatt, bár sokakat félholtra vertek a szökés miatt.

A ki tudja, honnan szerzett virágcsokrokról az építkezési felügyelőnőnek, aki 150%-os teljesítményt regisztrált nagyapám brigádjának naponta az építkezési munkák idején, miközben egy szöget sem ütöttek be heteken át, de ételt kaptak a helyiektől az életben maradáshoz. Papa nem akarta továbbadni újabb sejtjeinek fájdalmas emlékeit, megaláztatást, kilátástalanságot, a tömegsírok ásását, mésszel leöntését a holtaknak, újabb réteg halottfogoly-sor gödörbe cipelését, aztán megint a mész… megfagyott, éhen halt volt katonák emlékeit kitörölhetetlen memóriájából. Az ostoba sejtek viszont többet akarnak, mint amennyit a nagyapjuk hagyna rájuk, ezért még kifázva, gyulladt zsigerekkel is kérdezgetnek, mint aminek tétje nincsen. Pedig ott munkál bennük is az elődök szenvedése, haláluk szibériai előszele, és sorra fáznak fel langyos betonon ülve, gyullad be petefészkük, dülmirigyük, mert mindent tudni akarnak a bukásról, a győzelem nem érdekli őket, nagyapjukat is leintik, a leleményes embert, holott csak azért van itt ma is, csak azért van, ki bosszantsa ostoba kérdezősködésekkel, lenézve minden leleményt, míg tétje nem lesz a saját fájdalmaik generálta halálfélelmeknek. A fájdalom nagyobb tanítómester, mint a mára díszgalambokat nemesítő nagyapád, aki gondosan kikímélne minden gyötrelemtől, búzával etet, rejtegetve előled azokat az Istent veszítő éveket. Neked a véres kordokumentáció kell, a sejtjeid tudják az elhallgatott éveket, a világháború személyes poklait.

Gyakorlati ember akarsz lenni, győzelmekkel telni, mint a hadifogolytáborban megedzett nagyapád. Gyógyulásodhoz szaunát építesz az emeleti fürdőszobába apósoddal, hetente ötször beülsz nyolcvanfokos melegbe, bár nagyapád heti hétszer fagyott át telente. Szaunát az épít magának, aki már nem bír a kifázásokból származó fájdalmakkal, kilátástalan és azonosíthatatlan betegség gyötri, gondosan félig sem mesélt szibériai hadifogolytelek idejéről. Sejtjeidből kétszer annyi víz, kétszer annyi izzadvány távozik szaunanapokon, mint egy nem hadifogoly unokából szokás. Egy közszaunában talán szégyenkeznél, hogy mekkora pocsolya van alattad a második felöntés után, itthon viszont, családi biztonság, minden titokban marad, akár azok a fagyos földbe rejtett, befásított, gondosan elfelejtett tömegeket rejtő, hatalmas, szibériai gödrök.

 

 

Fröccstej

 

A holstein-fríz világmárka, akár a Mercedes-Benz vagy a mátészalkai Nobilis. Csakhogy a holstein-fríz csúcsra járatott tejelőmarha, a maga nemében világhatalom. Genetikai mix a holland és német szarvasmarhapiacon, amiről annyit lehet tudni, hogy nem húsra, hanem tőgyre domborít, azaz tejre specializált, tejtermelésben ő a spicc.

Az amerikai piac azonnal felszívta ezt a fajtát, és tenyésztette tovább. Pontosabban, mikor Észak-Amerikát az európai telepesek szállták meg, a hosszú hajóúton alapvető élelmiszer gazdálkodás céljából ezekkel az utaztatott tehenekkel látták el vitamin- és fehérjeszükségleteiket.

A holstein-fríz úgy néz ki, mintha éheztetnék, mintha nem füves legelőkre, csendes vizekre terelgetnék őket nap nap után. A holstein-fríznek be van esve a hasfala, kint vannak a csontjai. Nem hordoz, tart fent nagy izomtömegeket a testén, rendkívül intenzív az anyagcseréje, de olyan szívós, akár az agárkutya. Ízületek, inak és alig látható izmok… ellenben akkora tőgyet képesek növeszteni és tartani, hogy az egész tehén elhintázhatna rajta, mint valami gimnasztikai labdán. Napi száz litertől is több a fajta egyes egyedeinek tejtermelése. Ezt a valódi tejüzemet, tejtartó apparátust kétszáz éves nemesítéssel érték el, és nem engedi el útközben a drága életadó energiát, nem csorgatja végig az aszfaltot, mint mifelénk nyaranta, ahogy a falvak főútjain, mezőről hazaúton a közönséges szarvasmarháink vonulásánál látni.

Nem állíthatjuk, hogy minden a hagyományos értelemben vett örökléstanon múlik, ugyanis a modern genetikai kutatások szerint a szülők környezeti hatása befolyással lehet az utódok génkifejeződésére. Mielőtt megszületünk, az anyánk már előzetesen eldönti, hogy milyen gondossággal, milyen programot bíz az életünk beteljesítésére vagy a puszta életben maradásunkra. Számol a környezeti körülményekkel, átadja a személyre szabott változókat, nem észmunka ez, és míg látszólag a kromoszómák önkényeskednek, a környezet érvénytelenít: kikapcsol vagy bekapcsol programokat. Az anya gondossága mélyebbről származik, mint bármilyen tervezhető értelem, hányaveti előrelátás. Ha zsíros legelők etetik, nem programoz az anyád túlélésre, túlteljesítésre, tudja, hogy elegendő az alapinformáció szerinti működést továbbítani. Az ősök megélt tapasztalata úgyis ott van a sejtekben, a tudás minden jövevény kezében, lábában, idegeiben és hajtóerejében. Hogy mit kapcsol be nálad az anyád, azt az ő személyes válságtapasztalata határozza meg. Ha nincs neki személyes válságtapasztalata, de nálad majd mégis beüt a krach, kizárólag a sejtmemóriádra hagyatkozhatsz… Állhatsz szügyig a szarban, ha senkit sem rázott meg az élet, úgy istenigazából dédöreganyádig visszavezetve, gyámoltalan vagy, mint szükségét végző vadállat. Ilyenkor a válságprogramot egyedül kell bekapcsolnod kromoszómaszinten, magadat kell ébresztened a túlélésre, és a kompenzatív túlteljesítményekre. Ahogyan a holstein-fríz az átlag ötven liter helyett egyszer csak képes lesz száz litert leadni, per nap. A gének kifejeződéséért, a DNS-szekvenciák változásaiért nem a modern kor divatos epigenetikája a láthatatlan felelős, hanem az anyád, meg a felmenőid, a maguk valamikori személyes környezeti tapasztalatával.

Köszönd meg, ha megalszik még a tej a szádban, köszönd azt is, ha kiver a hideg a teljes idegenségtől, mikor kiszakadsz erre a kibaszott világra. Ilyenkor néhány órád marad még – mint bármelyik istenverte kutyaszorítóban – az első tej az anyádtól, amit szakzsargon szerint, fröccstejnek neveznek, hogy immunizálódj a szaros kis elprivatizált, földgolyónyi tsz-telepen. Ez a fröccstej az, ami elárasztja az egész tested, alig néhány óra, mikor még képes felszívódni a bélfalról, aztán végérvényesen bezárul ez a papillárisnak nevezett védelmi kapu. És itt maradsz idepottyantva a többi kétségbeesett között.

Minél kíméletlenebb a szelekció, annál professzionálisabbak, képességesebbek az utódok. Ha irigykedni lehet rád valamiért, egészen biztos lehetsz benne, hogy a környezeti változók, a sejtmemória és az utolsó mentőmellényként érkező fröccstej, ami úgy hajt, mint botjával a gulyás, ha lucernásba tévedsz, míg ő fossa rád szitkait, perzselő nyarad árnyéktalan délutánján.

 

Megjelent a Bárka 2023/1-es számában. 


Főoldal

2023. február 27.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Magad lehetszHáy János: TermoszBíró József verseiKürti László versei
Kovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: Búcsúzó
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png