Prózák

 

 Szab__tanna_meret.jpg

 

Szabó T. Anna

 

Alagsors

 

Tudták, hogy a pince a tudatalatti szimbóluma? Elnyomott vágyak, eltemetett emlékek nyüzsögnek benne, mint a zombik. A mi alagsorunkban az első, amit megláttam, amikor beléptem, egy graffiti volt, MASS GRAVE, tömegsír, azt írja, és most már tudom is, miért.

 Sok régi pince konstans katasztrófa sújtotta övezet, a mienk is az. De hát tehetek én róla…? Na jó, na jó, talán egy kicsit. A férjem ugyanis azt szokta mondogatni, hogy én csak akkor vagyok nyugodt, ha mindenből van már kettő, plusz a pót, és ezt mind felhalmozom odalent. Mindez igaz. Azonban... Úgy érzem, akármit teszek, a tárgyak osztódással szaporodnak. El is mondom, hogyan.

 Az úgy kezdődött, kérem szépen, hogy egy precíz, rendes kőműves épített magának a nyolcvanas évek elején egy kockaházat. Lakott benne tíz évet, felnevelt két gyereket, majd a házat eladta. Az alagsorban a következőket hagyta hátra: egy félig kiásott szerelőakna (autószerelés volt az álma), egy jókora műhelyasztal tele L-vasakkal, alkatrészekkel, csavarokkal, 1 db használaton kívüli kazán, 1 db régi bojler, 1 db falipolc pókhálós befőttesüvegekkel, plusz még egy falipolc pótnak, 1 db szép nagy szocreál gyerekszekrény őskori sicces matricákkal, 1 db fűrészbak, 1 db korhadt pincelépcső, plusz egyéb azonosíthatatlan lomok.

Aki tőle megvette, szintén precíz, rendes ember volt, a házban ő is szép rendet tartott, de a pincéhez nem nyúlt. Lakott a házban tíz évet, felnevelt benne két gyereket, elnyűtt három gitárt, és távozásakor a következőket hagyta hátra: az előbb felsoroltak (műhelyasztal, Sicc, stb.), valamint 2 db öreg kerékpár, 9 db függönykarnis, 1 db sörasztal, 2 db sörpad, 5 db szétszedett polc, alkatrészek, festőszerszámok, plusz egyéb kisebb-nagyobb lomok.

Mi is szerettünk volna ilyen precíz, rendes emberek lenni, mint az elődeink, úgyhogy első lelkesedésünkben a lépcsőt lecseréltük, a szerelőaknát betömtük, a bicikliket megolajoztuk – ám ekkor elfogyott a lendület, és a felsoroltakon kívül a következőkkel bővítettük a zombi-felhozatalt: 1 db komplett konyhabútor, 2 db gyerekkerékpár teljes menetfelszereléssel, 1 db kamraszekrény, 1 db íróasztal, 2 db lámpa, 2 db könyvespolc, 4 doboz maradék járólap, 20 láda könyv, 4 láda folyóirat, 1 db régi hűtőszekrény, 5 db labda, 2 db hulahoppkarika, 3 zsák pokróc és ágynemű, 4 db bőrönd, 24 db polcdeszka meg a macska kaparófája és persze egy frissen örökölt fűnyíró.

Ne feledkezzünk meg még az elektronikáról, ami a férjem szakterülete, ezért a pincében lakik 7 db részben szétszerelt muzeális laptop, egy db régi asztali számítógép képernyő nélkül, egy rossz videomagnó, egy dévédéjátszó, egy műholdvevő, egy elromlott hifitorony, egy kinyiffant kenyérsütőgép (amiből a férjem szerint bármikor lehetne építeni egy kontrollált vízfürdőt), és egy hatalmas ládában a régi kazettáink, még a régi szép metálos korszakunkból.

Mi is laktunk a házban tíz évet, úgyhogy időközben hozzáadódott 7 zsák kinőtt vagy belenövésre váró gyerekruha, babasílécek, két zsák plüss, két db gyerekszobaszőnyeg, 2 babaszobalámpa, egy kisasztal, két gumimedence plusz a pót, 4 db téli vagy nyári gumi (plusz a pót), 2 db sátor (plusz a pót), 2 db kerti napernyő (plusz a pót), 4 db pótszék (plusz a pót)…

Ám ekkor történt valami: áldatlan pincehelyzetünket látva megszánt minket a nagynéném, nyilván tárolókra vágyunk, gondolta, és egy barátnőjétől beszerzett néhány lomtalanítandó tárgyat, a következőket: 3 db kis méretű könyvespolc, 1 db szocreál kredenc, 1 db ormótlan és teljesen használhatatlan szocreál szekrény, aminek azonmód kitört két lába, így került a pincénkbe alátámasztásnak 6 db szocreál bontott tégla.

Végre kipakoltam hát a könyveimet a polcokra, és már éppen kezdtem átlátni (vagy inkább megszokni) a káoszt, amikor a sógorom elköltözött, és mivel nekünk ugye úgyis van odalent helyünk, a következőket hagyta nálunk: 3 ötvenkilós láda könyv, 2 nagy láda irat, egy komplett sífelszerelés, egy komplett motoros felszerelés, 2 db tetőcsomagtartó, 4 db pótkerék és 1 db motorbicikli. Ez öt éve történt, a motort és a kerekeket már elvitte, a ládák miatt azóta nem lehet használni a műhelyasztalt, de nem baj, úgyis előtte állnak a biciklik.

Közben elköltözött anyósom, ő tényleg precíz és rendes ember, úgyhogy csak a legszükségesebbeket hagyta nálunk, vagy ajándékozta nekünk, ezek a következők: 1 db klasszikus madaras mérleg, 2 db irdatlan mennyezeti lámpa, 1 bográcsállvány és 1 db közepes méretű bogrács (ezeknek még hasznát vesszük egyszer). Nálunk felejtett még egy sporttáskát is a saját szerszámaival, ez azért megnehezítette kicsit az új beköltözését, de sebaj, két évre rá megtaláltunk és visszaadtunk mindent, a kalapácsot is és a fúrót is. A lámpát, azt hiszem, elvitte már, vagy csak én nem találom, pedig azzal biztattam magam, hogy minden lomnak tudom a helyét.

 Édesapámék is elköltöztek közben, de ők csak egy napraforgós olajfestménnyel ajándékoztak meg, amit kilenc éves koromban alkottam. Ez olyan rettenetes ronda, hogy muszáj a pincében tartani.

Én közben előrelátóan próbáltam gondoskodni a kertről, melynek során beszereztem 1 db gyepszellőztetőt, 1 db magszórót, 1 db kézikocsit, 1 db szép nagy műanyag taligát, 1 db kerti pótasztalt, 1 db óriás babzsákfotelt lábtartóval, 1 kis méretű ugrálóasztalt, 1 db eleve teljesen használhatatlan házilag barkácsolt  gombfociasztalt (fogalmam sincs, mit gondoltam, amikor hazacipeltem az adományboltból, talán Tandori járt a fejemben, mindenesetre úgy nőtték ki a fiúk, hogy hozzá se nyúltak), valamint egy szép nagy valódi focikaput (naivitásom ékes bizonyítéka, hogy soha nem használta senki ezt sem). Mivel télire a virágokat is az alagsorban tartjuk, vettem egy remek növényrendező asztalt is, de ehhez az előbbiek miatt azóta se férek hozzá.

Azt hittem, a helyzet nem fokozható, de ekkor megörököltünk néhány dolgot szeretett idős nagynénémtől, a következőket: 1 db hatalmas kristálycsillár, 2 db rozoga szék, 1 doboz pamutfonál, 2 doboz irat, 1 doboz nipp és egy háromszor négy méteres, száz éves biedermeier könyvespolc, legalább kétszáz szál kisebb-nagyobb deszkára szedve. Ez utóbbi elhelyezése már kis problémát jelentett, mert a két méter magas és két méter széles ócska farakástól sokáig lépni sem lehetett. A jó hír, hogy nagy terveim vannak vele. Könyvtárrá alakítom én ezt az alagsort, meglátja a világ! Ez életem álma.

Nem sokkal később történt, hogy egy évre külföldre költöztünk, ezért átlátszó dobozokat szereztem be, és négy hét vad munkával minden kacatot és belenövésre vagy lefogyásra váró ruhát szépen csoportosítva elrendeztem, hogy ne hagyjak káoszt az addig a házunkba költöző öcsémre. Közben néhány nélkülözhető tárgytól, úgymint babaruhák és korhadt deszkák, megszabadultam, kidobtam egy széthasznált óriási gyapjúszőnyeget (de persze ott a pót), a kilyukadt labdákat (de ott a pót), sőt, a rozoga kamraszekrényt is kihajítottam (nincs pót, de lesz!), a többitől azonban, nem értem, miért, de sehogy sem bírtam megszabadulni.

Az öcsém tényleg precíz ember, csodálatos rendet hagyott a házban, ám az alagsor érthetetlen vonzerejének ő sem bírt ellenállni. A következőket hagyta nálunk, jobb időkre: 4 db szőnyeg, 1 db hűtőszekrény, 1 db komplett konyhabútor (a mi régi konyhabútorunk tetején), három doboz cucc, egy irodaszék, két teljes motorosfelszerelés, 1 bokszzsák - valamint, és ettől még az én sokat látott családom is meglepődött, egy fél (vagy talán egész) sportkocsi, ha jól sejtem, egy veterán Citroën modell, apróbb-nagyobb darabokban, mostantól ő is a mi pincénkben várja a végítélet harsonáit és a feltámadást.

Na jó, ez az autó már némi fennakadást okozott, mert az olajos-mocskos roncsok eléggé uralják a teret. Vajon hová fogom így vajon kipakolni azt a tíz doboz könyvet és tizenkét doboz egyéb holmit, amit az újabb költözés után hazahoztunk…?

 

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. november 26.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png