Prózák

 

 12.Hidi_T__nde.jpg

Hidi Tünde

 

Örökség

 

Tegnap a megyei napilap régebbi számait rendszereztem. Ellenőriztem, teljesek-e az évfolyamok, aztán átforgattam minden egyes számot, hogy lássam, nem hiányos-e valamelyik oldal. Az olvasók néha kivágnak egy-egy cikket, hiába mondom, hogy szívesen fénymásolom, ha el akarják vinni. Már épp pakoltam volna vissza a polcra a befűzött köteteket, mikor a Napi Hír 1980-as évfolyamának egyik számában, a címoldalon megláttam azt a fekete-fehér fotót. Elég életlen kép volt, de azért rögtön felismertem rajta az öregemet a zsinóros mellényében. Kis hetyke ember, izmos lábán feszül a csizma. A Karikás együttes szólótáncosa. Mosolyog a szeme, talán fénylik is, csak az nem látszik a képen, igen, biztos, hogy csillog, szinte vizenyős a büszkeségtől, mint esténként a piától, mikor hazaérve feltűnően hosszan vetkőzik az előszobában, aztán benyit a konyhába, és a gyanakvó tekintete rálobban arra, akit először meglát. Előbb csak kötekedik, kritizál, felháborodik valami apróságon, aztán nemsokára üvöltözik és csapkodni kezd. Verekszik is. Beleveri anyám fejét a mosogatótálba, mert szerinte zsíros maradt egy tányér. A kiszőkített hajaddal sikálom tisztára, te úri kurva, ezt üvölti, és nyomja le anyámat a pultra.

A fater még öregen is táncolt, vagyis hát 30 éves korában még biztosan. Anyámat is a tánc révén ismerte meg. Ínszalagszakadása lett az egyik próbán, aztán a kórházban elcsavarta a csinos ápolónő fejét. Anyám városi lány volt, nehezen találta fel magát falun, apám meg nem hagyta, hogy továbbra is a kórházba járjon dolgozni. Két asszonyt is el bírnék tartani, ezt mondogatta mindig. Pedig nemigen tudta eltartani ezt az egyet sem. A nagyapától örökölt gazdaság keveset hozott, kitalálta hát, hogy juhsajtot fog készíteni, de nem kapott hitelt a gépekre, végül a juhokat elvitte valami vész. Onnantól kezdve egyre többet ivott. Mikor már hónapok óta nem fizettük be az iskolai ebédet, anyám hirdetést adott fel, elvállalta pár környékbeli öreg ápolását. Ezután napközben alig láttuk. Amikor végleg lelépett, hagyott egy levelet, nem vihet minket magával a bizonytalanságba, ilyesmi állt benne. Pedig annál bizonytalanabb sehol sem lehetett, mint apánk mellett.

A bátyám kőművesnek állt, így is épp csak éhen nem haltunk. Nagyon korán megnősült, és elköltözött jó messzire. Azután már csak én voltam kéznél, ha esténként bepöccent az öreg.

Nem tudom, kitől örökölhettem, de már kölyökként is jó érzékem volt az üzlethez. Egyfolytában csereberéltem, adtam-vettem a magnókazettákat, aztán a cédéket, telefonokat. Zsebpénzt persze nem kaptam, sőt egy idő után rejtegetnem kellett a dugipénzemet az apám elől, mert valahogy megneszelte, hogy van saját lóvém. 

A suliban erős közepes voltam, a humán, dumálós tárgyak mentek jobban. A történelemtanárom volt az egyetlen, aki biztatott, hogy tanuljak tovább. És láss csodát, egyszer az életben komolyan hasznomra vált, hogy hátrányos helyzetű vagyok: szociális alapon felvettek a megye legjobb gimnáziumába. Onnan simán bekerültem a főiskolára, kis limonádé tanári szakra, de a lényeg, hogy ösztöndíjat kaptam, mellé meg diákmunkát vállaltam, szóval eltartottam magam. Megismertem egy lányt, szerettük is egymást, de mikor megkértem a kezét, elkezdett hebegni-habogni a különböző világnézetekről meg perspektívákról. Mégse mondhatta, hogy bocsi, de csóró vagy, édesem.

Az élet tele van lehetőséggel, ezt apám mondogatta mindig, még a kórházban is, amikor azt tervezgette, hogy energiafüzest telepít a régi gyümölcsösünk helyére. Trombózist kapott a lába, azt még kibekkelte, de az agyvérzésből már nem épült fel. Azt hiszem, nem is akart meggyógyulni, ugyan ki viselné gondomat, nyöszörögte félrecsúszott szájjal, és én egy szót sem szóltam, pedig tudtam, hogy azt várja, hazudjak valami hangzatosat, ahogyan ő tette mindig, de túlságosan sajnáltam ahhoz, hogy becsapjam, végül is ő legalább nem hagyott el.

A fősuli után bankban dolgoztam, onnan egy biztosítóhoz kerültem. Beletanultam a pénzügybe, képeztem magam, tepertem, nyomultam. A pénzügyi tanácsadás véletlenül jött, mellékesként. Aztán beindult a szekér, egyre több ügyfelem lett, és alapítottam egy saját kft-t. Titkárnővel, vízautomatával, ahogy dukál. De nem ez volt a legjobb, hanem hogy rátaláltam a hercegnőmre. Láttatok valaha régi orosz kosztümös filmeket? A Háború és béke megvan? Na, pont olyan volt az a lány, mint egy orosz grófnő. A termete, a derékig érő aranyhaja, még a vodkát is úgy hajtotta fel, mint akinek a vérében van az orosz virtus. Ha táncolt, a férfiak nem tudtak másra figyelni. Hivatali kukac voltam, amikor megismertem, mégis kellettem neki. Hozzám jött. Gyereket szült nekem.

Albérletben éltünk egy lepusztult, körudvaros házban, a szomszéd lakásban nyolcan laktak, óránként lehúzta valaki a vécét. A hercegnőm bölcsész volt, az önéletrajzát hetente szétküldte, de szinte soha nem hívták be, ha mégis, akkor vagy az volt a baj, hogy túlképzett, vagy az, hogy túl csinos. Egyik nyáron elment gyümölcsöt árulni egy kisboltba. A férfiak folyton ráhajtottak, ajánlatokat tettek neki. A hercegnőm esténként sírva aludt el. Aztán megint terhes lett.

Hogy nagyobb lakásba költözhessünk, több ügyfelet vállaltam. Éjjel is dolgoztam, hajnalban aludtam csak pár órát a laptopom mellett. 20 évbe telik, míg törlesztem a lakáshitelt.

Mindig van jobb megoldás, mondogatta apám. Miután ezt kinyilatkoztatta, általában lement a pincébe egy flakon házi borért.

Nem szándékosan kezdtem az egészet, csak elcsúsztam a határidőkkel, és kárpótlásként plusz kamatot adtam pár régi ügyfélnek. Híre ment valahogy, egyre többen kerestek. Aztán már szinte magától működött az egész. Nem kellett többé éjszakáznom, sem kockáztatnom a tőzsdén. És tudtam, amíg van új ügyfél, a régit lesz miből kifizetni.

Új autót vettem, egy full extrás Audit. Az öreg eldobta volna az agyát. A kicsik szülinapi zsúrja olyan volt, mint a filmekben, bohóccal, tortával, élő zenével. A drágám ragyogott a boldogságtól. Lám, nekem összejött ez az egész családi idill, erre voltam a legbüszkébb. Senki sem nézte volna ki belőlem, hogy valaha sikeres leszek, és gazdag. És legfőképp: boldog.

Tudtommal nem történt feljelentés, az adóhatóság szúrt ki valamit. És vége lett mindennek. Egyik éjjel kövekkel zúzták be a lakásunk ablakát. Fenyegető leveleket dobáltak a postaládánkba. Egy nő fényképet küldött a férje sírjáról, a pasas állítólag miattam kapott infarktust. Ez már sok volt. Mindent bevallottam.

Harmadik éve vagyok bent. Nincs okom panaszra, senki sem piszkál, és bizalmi állásom van itt, a könyvtárban. A gyerekek nem jönnek, de küldenek rajzot karácsonykor. Azt hiszik, elutaztam. A kicsikém talán vár rám, nem tudom. Kértem, hogy ne keressen.

Az anyósom azért rendszeresen ír. Hogy tudjam, mit tettem a családommal. Miután letartóztattak, elárverezték az ingóságainkat. A feleségem a gyerekekkel hazaköltözött a szüleihez, falura. Hiába tanít az iskolában, az öregek segítsége nélkül nyomorognának. Egészen lefogyott szegénykém, az aranyhaja majdnem teljesen ősz már.

Sokat beszélgetek mostanában a lelkészünkkel. Hogy vajon megbocsáthat-e nekem valaki azok helyett, akik nem képesek erre. Legfőképp önmagam helyett.

Elmeséltem neki, hogy a minap álmomban láttam az öregemet. Az ünneplőjét viselte, amiben eltemettük. Rám nézett, villámlott a tekintete. Meg fog ütni, gondoltam. De nem így történt. Levette azt a szép, zsinóros mellényét, és rám terítette. Kicsi gyermek voltam, teljesen betakart a mellény. Összegömbölyödtem a meleg, boldog sötétségben.

 

Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.


Főoldal

2019. január 22.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA